Hogyan álmodnak a vakok?
Figyelt kérdés
Arra lennék kíváncsi, hogy aki születésétől fogva vak, úgyanúgy képekben álmodik, mint aki nem az? Tud erről valaki valamit?2010. márc. 13. 22:54
1/4 anonim válasza:
(Ezt már kérdezték korábban. Azt hiszem, a keresővel meg is találod.)
Aki születésénél fogva vak, az is álmodik, mint látó társai, de hangokkal, illatokkal, tapintható dolgokkal, hővel, stb. Értelemszerűen.
Ha a látásért felelős idegsejtek, látószervrészek nem fejlődnek ki, születés előtt károsulnak, a vizuális világot nem fedezi fel az illető, tehát nem tud miből álombéli képeket alkotni!
Azok az ismerőseim, barátaim, akiknek később romlott a látásuk súlyosan, gyerekkorukban, ők képekkel is álmodnak, de egyre inkább tompulnak ezek, háttérbe szorulnak, elfelejtődnek. Aki közülük csak színeket, fényt-árnyékot lát, ő csak ennyivel álmodik.
2/4 A kérdező kommentje:
Bocsi, nem tudtam, hogy volt már ez a kérdés. Azért köszi a választ! :)
2010. márc. 13. 23:15
3/4 anonim válasza:
Vannak közöttük is, akik látnak álmukban, sőt színesen álmodnak, de a színeket tapasztalat hiányában nem találja el az agy.
4/4 anonim válasza:
nem képekben, hanem ahogy a vak érzékeli a világot, ugy álmodja meg, tehát csak hangokat, stb stb
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!