Kerekesszékkel közlekedem és folyton megnéznek. Olyan zavaró tud lenni. Mit kell tennem hogy ez megváltozzon?

Szia,

Tudod az a helyzet, hogy az emberek számára eleve különleges látvány Magyarországon, ha valaki kerekesszékkel közlekedik, pláne ha abban egy fiatal lány ül. Ha rögtön szembe tűnő ráadásul, hogy miért ülsz a kerekesszékben, talán még sokkolóbb a látvány sokaknak... és ettől elbambulnak, elgondolkodnak, stb.

Sajnos a sérülteknek még nehezebb közlekedniük, mivel elég kevés az akadálymentes terület a városban (persze azt nem írtad, melyik városról van szó - nekem meg valamiért Bp jutott rögtön az eszembe) de gondolom nem csak ezért mennek a kerekesszékesek ritkábban az utcára?

Nyugaton ez valahogy más... látszólag sokkal aktívabb életet élnek.

A ritkaságot, különlegességet, nem mindennapi látványt pedig sokszor öntudatlanul is megbámulják az emberek. Rossz szokás, de ezen Ti, kerekesszékesek tudnátok segíteni szerintem! Ha gyakrabban járnátok közterületeken, nyílvános helyeken, jobban megszoknák a látványt az emberek. Szerintem egyszerűen nem kell észre venni, persze könnyű ezt mondani :-) nekünk pedig nem szabadna bámulnunk, főleg nem bántóan, sértően megnézni valakit.

De tudod, a férfiak pl. automatikusan megbámulnak minden csinos lányt. Lehet ez van a Te esetedben is... mert attól, hogy kerekesszékben ülsz, még lehetsz ugyan úgy csinos, vonzó lány :-) ez 101%

Tudod van egy másik dolog is... miért nem barátkoznak, ismerkednek szívesen a sérült emberek az egészséges társaikkal és fordítva? Nem szabadna, hogy ez bármilyen akadályt jelentsen szerintem.

Szóval, először is próbáld nem észre venni a bámészkodókat, továbbá mutatkozz minél többet... hogy szokják a látványt és hogy Te is szokd a bámészkodókat :-)

36/F

Hibád? Miért tartod hibának? Nem hiszem, hogy nagyon sokat tehetsz róla, hogy másként kell élned az életed, mint az átlagnak. De ettől még ugyan olyan ember vagy, sőt! A szememben több... erős, kitartó és nem bújsz el a négy fal közé, azaz felvállalod önmagad.

Fanni valóban csodálatosan erős és ügyes lány. Neki persze kicsit talán könnyebb, mert így született, neki így a természetes és így szokta meg, így nőtt fel.

A sport persze rengeteget segít, az biztos.

Szard le, én bottal járok, és megbámulnak, minden alkalommal. Ennél rosszabb tapasztalod is lesz ne aggódj. :)

Például mindig csodabogár maradsz mindenki szemében (azokéban is, akik ennek az ellenkezőjét hazudják)

Nos igen, ez nehéz kérdés.

Én hála Istennek egy jó ideje már nem szorulok kerekesszékre, rollátorral járok, ezzel is meglehetősen megbámulnak néha az emberek, de talán egyre kevésbé. Mostanság, hogy egyre több az alacsony padlós jármű (most Miskolcról beszélek például), egyre több sérült embert látni az utcákon. Én azt veszem észre, hogy egyre többen kérdezik meg, hogy segíthetnek-e, de ennek ellenére folyamatosan attól kell félnem, hogy fel ne lökjenek. Egy pillanatra sem lankadhat el a figyelmem, mert amikor meg kell bámulni, akkor nagyon látnak, de amikor ki kéne kerülni/ nem robogni mellettem-belém, akkor bizony nem vesznek észre :) Meg sokszor akkor sem, amikor felszenvedem magam a buszra, bár egyre többen adják át a helyeket is kérés nélkül.

Úgy érzem, hogy egyre nyitottabbak az emberek a sérültek felé, nem hiszem, hogy csodabogárnak hisznek, egyszerűen csak szokatlan. Tényleg az lehet, hogy érdekli őket, hogy mi ez, hogyan kerültél ebbe a helyzetbe. Legalábbis engem ezzel szoktak az őrületbe kergetni, hogy feljogosítva érzik magukat, hogy faggassanak a bajomról csak azért, mert közel ülünk/állunk egymáshoz/ elmegy mellettem.

Alapvetően azt vettem észre, hogy az emberek nem törődnek a másikkal, de a kismamákhoz, sérült emberekhez sokkal bátrabban oda mernek menni, kérdezni, esetleg véleményezni. Mintha nem éreznék azt a határt, amit a "hétköznapi" emberekkel szemben húznak.

Egyébként szerintem Mosolyka "ténykedése" nagyban segíti az országban a sérültek elfogadását. Remélem sikerül Neki a film, s ezáltal még a nem olvasó közönség felé is jut az üzenetéből.

Ez picit hosszú lett. Mindenesetre kitartást Neked! :)

25L

Szia! :)

Nagyon jól tudom, mit tapasztalsz ilyenkor... Én most januárban vesztettem el mindkét bokámat. :\

Az elején furcsa volt, aztán már kihívást láttam a gyógyulásban, és most már művégtagokkal sétálok.

Persze még mindig használom a kerekesszéket is (ahogy feltehetőleg mindig is fogom...), de azért igyekszem mindig az "élet napos oldalát nézni". ;)

Ha gondolod, beszélgethetünk! Amúgy is szívesen beszélek sorstársakkal, mert kíváncsi vagyok ki, hogy látja (és ha tudok segítek). ^_^

Üdv.: Tamás (19/F)

Kiskorom óta engem is mindig megnéznek (vak vagyok), van aki - valószínűleg - ezért nem akar velem elmenni valahova, mert zavarja hogy "velem együtt ő is középpontba kerül", vagy éppen szégyell az illető.

Az emberek mindenre rácsodálkoznak, ami más, vagy megnézik, van hogy feltűnően és tapintatlanul, számomra a vizualitás nem mond semmit, "ezt csak úgy mondták" - én nem tudom elképzelni hogy lehet csúnyán nézni.

Néha hallottam olyantól aki velem volt, hogy "te, nem is értem, mi valami idegen bolygóról jöttünk, vagy miért néznek így, megnéz minket mindenki, biztos más a sapkánk, hahaha".

Esetemben azokat szokta zavarni akik velem vannak, mivel nekem nincs módom semmilyen módon értesülni a bámulásról.

Sajnos ezt "meg kell szokni", bocsánat ha nem tudtam semmi újat írni... :S