Kezdőoldal » Egészség » Egyéb kérdések » Fel fogok épülni valaha is?

Fel fogok épülni valaha is?

Figyelt kérdés
Szilveszteri házibulira mentem egy barátommal, a többség rokonból állt, volt egy személy (már megkapta méltó büntetését.) aki elég alattomos módszerrel lepett meg pár embert, köztük engem is, a története ennek annyi, hogy a hajnali órákban már kifogytam a dobozos cigimből, én nem igen szívok töltöttet, mégis muszáj volt, így kértem egy szál cigit ettől a bizonyos illetőtől, kiderült, szintetikus marihuána volt, ez után nagyon szarul éreztem magam, (még most sem vagyok a toppon) kb három slukkot szívtam bele, egyből éreztem valami nincs rendben, ezért eldobtam, utólag kiderült az is, hogy valamiféle fehér port csempészett néhány ember italába, ez elméletileg a kristálynak nevezett valami, elég nagy a valószínűsége hogy az én italom is kapott ebből.. Miután nagyjából helyrerázódtam eljöttem haza, az első alvás rémálmokkal telt, gyakran alszom azóta, nappal is, zúg a fülem, és nagyon extrém lehangoltság van rajtam, úgy érzem magam néha mint egy zombi, kezd javulni a helyzet a pihenés által, sima cigire azóta sem gyújtottam pedig ötödik éve hogy dohányzom, vitamint szedek ezerrel, hideg zuhanyt veszek elég gyakran, próbálom magam kúrálni, esetleg ezek a tünetek elmúlanak valaha is? Valaki tud több tanácsot adni mit tegyek a napok során hogy ez minél hamarabb elmúljon? Maradhat maradandó károsodásom ez miatt? Rettegek a gondolattól, fiatal srác vagyok, a húszas éveim taposom, minden választ hálásan köszönök! Hatalmas segítség.

#kristály #herbál #házibuli #Szintetikus marihuána
jan. 2. 03:25
 1/10 GameFred válasza:
82%
fordulj orvoshoz
jan. 2. 04:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 A kérdező kommentje:
Mindenképpen fogok, viszont az orvosi rendelés a jövő héten indul meg, addig sajnos tehetetlen vagyok.
jan. 2. 04:40
 3/10 anonim ***** válasza:
93%

Még orvos sem kell, ezek a szintetikus herba, meg bio cuccok megfelelő pihenés mellett 3-4 nap alatt kimennek az emberből, minden kezelés nélkül.


Azért én ezt a nagyon "vicces" ismerőst megviccelném egy kis mókás feljelentéssel..

jan. 2. 05:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
88%

Azonnal feljelenteném. Ahogy veled és mással, máskor másokkal is megfogja tenni ugyanezt.


Pihenj. Ha roszul vagy menj ügyeletre, de legkésőbb házi orvoshoz amikor már lesz rendelés.

jan. 2. 05:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
74%
Ne aggódj ez a szintikanna után normális utóhatás. Az első hétben kicsit húzósabbak az utóhatások. Két hét alatt (14 nap) elmúlik majd minden (addigra az elvonása is megszűnne). Szóval kitartás. Én éveken át herbáloztam szóval tudom miről van szó. Csak várd ki a 2 hetet ;)
jan. 2. 07:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
79%

Nem pont így, illetve nem tudom, mi volt a cucc, de közel hasonló helyzetben voltam én is kb annyi idősen, mint te.

Szar, de nekem az ilyen rémálmos, éjjeli felriadásos dolgok 3-4 hét alatt tűntek el nyomtalanul. De az első hét volt csak nagyon szar.

jan. 2. 07:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
48%

Többek között ezért sem járok buliba.

Amúgy a napi 1 doboz cigi miatt is aggódhatsz nyugodtan, az nem probléma huszonévesen?

jan. 2. 19:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
50%
#7 Válaszolok a kérdező helyett az antikbagóska provokációra huszonévesen: Nem, nem probléma, bár eléggé drága mostanság, ezért fontolgatom a napi max fél dobozt, nem többet!
jan. 2. 19:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
100%
Inkább legyen az ember egy értelmes bagós, aki higgadtan leül egy cigi mellett gondolkodni, mint egy agresszív alkoholista vagy drogos barom. Úgyhogy 7-es válaszoló, nyílván vannak egészségügyi kockázatai, de messze nem akkora probléma, mint amivel a kérdező küzdött/küzd jelenleg. Kedves kérdező, jobban vagy már?
jan. 25. 13:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:
0%

8,9

Mindig is tudtuk, hogy a cigisek messze alulértékelik ennek veszélyeit. A napi 1 doboz cigi tuti károsabb, mint a 3 slukk a másikból, de ti csak szíjjátok bátran 2 pofára, hajrá.

jan. 25. 13:52
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!