Azért kell keverni a vakcinákat, hogy később senki ne legyen felelősségre vonható?
Jelenleg, ha valaki oltás után, addig számára ismeretlen problémával jelentkezik egészségügyi intézményben, az orvosi reakció szinte minden esetben ugyanaz: Nem az oltástól van. Azt nem tudják megmondani, hogy mitől, de az biztos, hogy nem az oltástól.
De van-e olyan vakcinagyártó, aki BIZTOSRA ki merte jelenteni, hogy adott vakcina hosszú távon se okozHAT problémát? Mi van akkor, ha egy-két év múlva, adott probléma tömegesen jelentkezik?(Ne így legyen!) Ha egy adott betegség addig a népesség mondjuk 1%-át érintette, akkor meg mondjuk 90%-át(addigra kb.mindenki oltott lesz), nem lehet eltussolni, hogy a probléma és a Covid oltás között összefüggés van. A gyártó jogosan tárja szét a kezét, hogy lehet, de nem az enyémtől, hanem a másiktól, amit fél évvel korábban/később kapott. Hogy tudná bizonyítani bárki is, hogy melyik okozta?(Ehhez két különböző vakcina is elég, de jöhet még a 4.,5.,6.oltásnál újabb, amíg mindenki mindennel be lesz oltva.) Mit gondoltok erről?
Amúgy nem muszáj elolvasni, de teljesen logikus, hogy azért kizárható a később jelentkező mellélhatás, mert ez nem egy gyógyszer amit éveken át szed minden nap legalább egyszer az ember. A vakcina egy nap után kb kiürül a szervezetedből, szóval esélye sincs ezek után bajt okozni. NEM a DNS-ed se változtatja meg, mert fizika képtelenség az mRNS-nek a DNS-edbe épülni, szóval azzal se lesz gond. A gyártó azért nem jelenti ki, hogy nem lesz soha semmi baj, mert hiába szinte lehetetlen, mégis van esély. Ez pedig NEM azt jelenti, hogy mindenkinek problémája lesz, hanem hogy lehet 0.0000001% oltottnak jelentkezik valami rossz dolog, ami rengeteg oltottnál már jó pár ember és sz*rrá perelik majd őket.
De ha ez sem győz meg, akkor gondolj izraelre. Szerinted pont ők beoltatták volna a lakosságot valami kísérleti szerrel? Pont az az ország amelyik az egyik legnacionálisabb a világon és minden saját vérét megbecsüli? Pont ők lennének a buták? Vagy pont a tudósok a buták meg a világon majdnem minden orvos, de te diploma nélkül vagy az okos aki mindent is ért igaz? (Lehet van diplomád, de tuti nem msc és 100000% hogy nem a kérdéssel releváns irányban).
#13! Köszönöm, elolvastam. Nem győzött meg maradéktalanul. Úgy kezdődött, hogy "nem valószínű" és ennél tovább nem is megy, végig marad ez a szókapcsolat. Az, hogy "1nap alatt kiürül" egy állítás, semmivel nem támasztják alá, hidd el és ennyi. Pont egy gyógyszerről tudom elképzelni, hogy 1 nap alatt kiürül. Természetesen, ha minden nap szeded, akkor sose ürül ki teljesen, de ha bármi problémát okoz, minden szemnél újra eldöntheted, hogy beveszed-e. Nem azt képzelem, hogy soha nem ürül ki, és váratlanul X év múlva okoz problémát, ami addig nem. A problémát most indítja el, és később jelentkezik. Próbálom egy példával illusztrálni. Én autoimmun beteg vagyok. 30+éves koromig nem tudtam róla, mert semmi bajom nem volt. Akkor jelentkeztek tünetei, úgy derült ki. Az orvosoktól annyit tudtam meg, hogy fogalmuk sincs, mi váltotta ki, mostantól bármikor jelentkezhetnek tünetek (leginkább ősszel, tavasszal) és nem tudják mitől, nem is vizsgálják. Ez így is van. Akkor utána olvastam. Annyi derült ki, hogy maga a betegség genetikai eredetű, tünetei először 30-40 éves korban jelentkeznek, kiváltó oka nagyon sokféle lehet. Nos, ha dönthettem volna, hogy úgy élek ezzel a betegséggel, hogy soha nincsenek tünetei, nem is tudok róla, hogy ilyenem van, mert elkerülöm a kiváltó okot, vagy úgy, mint most, nyilván az előbbit választom. Tehát ez a betegség lappang, de kellett egy kiváltó ok, ami elindít egy folyamatot. Hasonló kiváltó oknak simán el tudom képzelni az oltás (nem az én esetemben, mert akkor még sehol nem volt.) Pl.van oltott(Covid) ismerősöm, aki 2 héttel az oltás után allergiás tüneteket mutatott. Valami növény okozza, még nem tudják mi. De egyetlen olyan növénnyel se találkozott abban az időben, amivel addig nem. Addig mégse volt ilyen problémája soha. Nem kerül be a statisztikákba, hisz "nem az oltástól van". Nem fog ma kiderülni, hogy az oltás óta több az allergiás, de X év múlva kiderülhet. Hosszú távú probléma? Igen, hisz azok az emberek már örökre, tehát hosszú távon allergiásak lesznek, nélküle pedig nem voltak. (Egyébként az allergiások száma ma is több, mint mondjuk 100 éve és ugyanúgy nem tudják megmondani, hogy mitől, mert annyira sok más hatás ér egy ma élő embert, mint egy 100 évvel ezelőttit, hogy nincs az a tudós, aki felgöngyölítené.)
Csak a közvetlen környezetemben a következő problémák jelentkeztek az oltás utáni hetekben: vérrög, magasvérnyomás, cikluszavarok, ismeretlen eredetű gyulladások, allergia. Soha egyikről se tudták megmondani, hogy mi váltotta ki, csak azt, hogy "nem az oltás". Mindegyiküknek kellett azóta olyan gyógyszert szednie, amit addig nem szedett. Higgyem el, gondolkozás nélkül, hogy mind véletlen? Szeretnék én gyógyszert szedni? Akarok olyan betegséget, ami jelenleg nincs? A válaszom nem, nem és nem. Van diplomám, de ettől nem gondolom magamat okosabbnak senkinél és mástól sem. Viszont gondolkodó lénynek igen. Pont ez az, hogy nem értek mindent, de ha az orvosok igen, akkor bizony elvárom, hogy elmondják, ez ezért és ezért van, ahelyett, hogy "nem tudom, mitől, de nem az oltástól". Bocs, de azt 1.osztályos koromban se fogadták el válaszként, hogy nem tudom, mennyi 2+2, de az biztos, hogy nem 5.😊 Akkor egy orvostól hagy várjak már el ennyit.
Csak 1 példa a fentiekből. Cikluszavarok. Van összefüggés a cikluszavar és az oltás között, tudjuk. Mitől? Nem tudjuk. 1 nap alatt kiürül. Ok. Azt az egy napot befolyásolta csak? Nem. Elindított valamit, mert ugye ahhoz, hogy az addig hibátlanul működő ciklus valamilyen módon megváltozzon, kellett egy bekövetkező hormonális változás. Bekövetkezett. Pont. Lehet egy hormonális változás hosszútávú? De még mennyire! Na, ilyenekre gondolok.
Tudom, hogy nem foglak meggyőzni, nem is akarlak. Valószínű, hogy soha nem fogunk egyetérteni, de a gondolkodást, mint olyat, ne akarják már megtiltani, mert mindig lesznek olyanok, akik mégis megpróbálják, és minél inkább "tiltják", annál gyanúsabb lesz.
#13
Hagyjad, ezeknek a biológiából felmentetteknek hiába magyarázod, hogy az mRNS egy iszonyatosan instabil dolog (ezért kell lipidburokba csomagolni), és a felezési ideje órákban mérhető, ők akkor is azt fogják állítani, ha 30 év múlva rákos leszel, akkor az az oltástól lesz :D
Ha ténylegesen ennyi súlyos mellékhatásban szenvedő ember lenne, akkor miért nincsenek teli a nőgyógyászati klinikák? Az allergológiai központok? A belgyógyászat? A kardiológia? Az intenzív osztályok?
Ha valóban ennyi vérrög, cikluszavar, allergiás reakció van, miért nincsenek tele a kórházak?
Nem azt mondom, hogy nem fordulhat elő ilyen, de ez ha érint a 5,5 millióból 10-20 ezret akkor már sokat mondtam.
Érdekes lenne egy olyan tanulmány eredménye, ami azt vizsgálja, mennyi mellékhatás következett be azoknál, akik még az év elején, teljesen önszántukból oltatták be magukat, és azoknál, aki mostanában, csak amiatt, mert rájöttek, hogy enélkül sok mindenben korlátozva vannak, de valójában oltásellenesek.
Gyanítom, hogy az utóbbi csoportban sokkal több a mellékhatás!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!