Akkor most lehet együtt szedni a kalciumot és a magnéziumot, vagy nem?
Kezdek belezavarodni. Eddig napi 2x1 Calcivid 7-et szedtem. Direkt ezt, mert ebben van K vitamin is, illetve nemcsak kalcium, hanem D3 vitamin hiányos is voltam, mikor elkezdtem szedni. Ma kiderült, még így is kalciumhiányos vagyok. A kezelőorvosom azt mondta, a Calcividet egészítsem még ki délben egy kalcium pezsgőtablettával.
Emellett vannak neuropátiás tüneteim, amire azt javasolta, szedjek magnéziumot, meg B vitamint.
Hazajöttem, elkezdtem keresgélni a neten, mit vegyek, és hol. Ez a rész megoldva.
Viszont belebotlottam egy cikkbe, miszerint ezek gyengítik egymást. Belemerültem a témába, és azt tapasztaltam, hogy a témában hiteles oldalak is három részre oszlanak.
- Van, aki szerint gyengítik egymást
- Van, aki szerint erősítik
- Van, aki szerint az arány a lényeg, 2:1 a kalcium javára.
Mivel a kalciumot így már naponta háromszor szedem, a magnéziumot nem tudom úgy beiktatni, hogy három óra teljen el a szedések között. Ráadásul a Calcivid 7-ben is van Magnézium.
Szóval kezdek belezavarodni.
Ez a terv:
Reggel Calcivid 7 (400 mg Ca, 75 mg Mg)
Délben Calcium pezsgőtabletta (400 mg), Magnézium B vitaminokkal (500 mg)
Este Calcivid 7
Ez így jó lehet? Vagy hogy lehetne ezt a nap folyamán optimálisan elosztani?
Hülyeséget írtam, a 417-esben van 50 mg. Ez az, ami árban kedvezőbb, de a másikban kétszer annyi van. Ha arányosan nézem, forma-forma, de az ezressel mégis többet viszek be.
A citrátosak meg, a BioCo csak annyit ír mindenhol, hogy hatóanyag 100 mg, csak gyanítom, hogy ez elemi akar lenni. Míg a granulátum 400 mg-os. Ha itt is kb az az arány, mint a citrátnál, és ha a BioCo tényleg elemit jelól, akkor az a kedvezőbb bevitel és ár szempontjából egyaránt.
Ezt viszont a dobozból fogom tudni, úgy tűnik, mintha ott fel lenne tüntetve... Csak ezen a képen nem tudom kiolvasni.
Akkor marad a nagy kérdés: citrát, vagy laktát?
Nézd, az alapbetegségem miatt annyi gyógyszert szedek, hogy konkrétan bármit lenyelek. :D
Tehát kettő maradt, egy citrát és egy laktát, kb azonos mennyiségű magnéziummal, és árban sem jelentős az eltérés. Ha viszont ezek közül mindegy, szerintem citrát lesz...
Nagyon köszönöm a segítséget! :)
Akkor sorban a tiszta magnéziumtartalmak adagonként:
Granulátum: 400 mg citrátból
dr Chen: 120 mg laktátból
Innopharm: 50 mg laktátból
BioCo: 100 mg citrátból
Szerintem mindegy, hogy citrát vagy laktát, ki kell próbálnod hogy melyik jön be. A citrát és a laktát felszívódása között nincs akkora különbség, mint bármelyikük és az oxid között. A +B6 nem gond.
Végülis a Mivolis citrátot nem mertem bevállalni, mivel a Calcividben is van magnézium. Na meg árban sem baráti.
Egyelőre Dr Chen nyert, azt vettem. Most ha az oxidos elfogy, ezt fogom egy hónapig szedni. Az oxidostól már elmúltak a tüneteim ennyi idő alatt is. Ha ez a laktátos nem hozza vissza, akkor marad. Ha visszahozza, azonnal megyek, és megveszem a citrátport.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!