Kezdőoldal » Egészség » Egyéb kérdések » Akkor most lehet együtt...

Akkor most lehet együtt szedni a kalciumot és a magnéziumot, vagy nem?

Figyelt kérdés

Kezdek belezavarodni. Eddig napi 2x1 Calcivid 7-et szedtem. Direkt ezt, mert ebben van K vitamin is, illetve nemcsak kalcium, hanem D3 vitamin hiányos is voltam, mikor elkezdtem szedni. Ma kiderült, még így is kalciumhiányos vagyok. A kezelőorvosom azt mondta, a Calcividet egészítsem még ki délben egy kalcium pezsgőtablettával.

Emellett vannak neuropátiás tüneteim, amire azt javasolta, szedjek magnéziumot, meg B vitamint.

Hazajöttem, elkezdtem keresgélni a neten, mit vegyek, és hol. Ez a rész megoldva.

Viszont belebotlottam egy cikkbe, miszerint ezek gyengítik egymást. Belemerültem a témába, és azt tapasztaltam, hogy a témában hiteles oldalak is három részre oszlanak.

- Van, aki szerint gyengítik egymást

- Van, aki szerint erősítik

- Van, aki szerint az arány a lényeg, 2:1 a kalcium javára.


Mivel a kalciumot így már naponta háromszor szedem, a magnéziumot nem tudom úgy beiktatni, hogy három óra teljen el a szedések között. Ráadásul a Calcivid 7-ben is van Magnézium.


Szóval kezdek belezavarodni.

Ez a terv:

Reggel Calcivid 7 (400 mg Ca, 75 mg Mg)

Délben Calcium pezsgőtabletta (400 mg), Magnézium B vitaminokkal (500 mg)

Este Calcivid 7


Ez így jó lehet? Vagy hogy lehetne ezt a nap folyamán optimálisan elosztani?


2021. máj. 28. 18:15
1 2
 1/18 anonim ***** válasza:
100%

Ha 3 órát nem tudsz hagyni, akkor is hagyj, amennyit tudsz. Egy órát, kettőt... Ha a Calcividben vagy együtt magnézium és kalcium, akkor a másik alkalommal távolítsd el őket, amennyire tudod, valamelyik módszer csak beválik :-)


A magnéziumnál viszont figyelj arra, hogy milyen vegyület pontosan. Az összetevők listáját kell nézni. A magnéziumoxidból, hacsak nem pezsgőtabletta része, nem sok szívódik fel. A magnéziumcitrát, magnéziumlaktát, magnézium-orotát jól felszívódik.

2021. máj. 28. 18:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/18 A kérdező kommentje:

Magnézium oxidos. Ez olyan, hogy sok B vitamin is van benne. És az is kell. És árban kedvező volt.

De hogy távolítsam el, amikor háromszor szedek kalciumot?

Reggel nyolckor veszem be a gyógyszereiket, este szintén. Délben eddig nem szedtem semmit, de ha ebéd után, akkor az kettő körülre végülis ki tudom tolni.

Vegyem be a magnéziumot délután 5 körül? Az úgy jó lehet? Vagy inkább délelőtt 11 körül?

Külön élvezet lesz a napi kétszeri gyógyszerszedésről napi négyszerire átállni. :/

2021. máj. 28. 18:32
 3/18 A kérdező kommentje:

Most nézem, a Calcivid 7-ben is oxid formában van.

Ezt a doki javasolta.

Az oxidosnak mennyivel rosszabb a felszívódása?


Egyébként ilyet vettem:

[link]


Plusz hozzá szintén Mivolis kalcium pezsgőtablettát.

2021. máj. 28. 18:49
 4/18 anonim ***** válasza:

Én úgy tudom, hogy sokkal rosszabb. A neten is ezt olvastam, és a védőnő is ezt mondta (nekem terhesség miatt kell szedni). Segít, ha éhgyomorra veszed be (akkor a gyomrodban levő sósavval egyesülve jobban felszívódó magnéziumklorid lesz belőle.


Azt meg megértem, hogy macerás ennyifelé osztani :-( Főleg, hogy bizonytalankodom én is, hogy mennyire fontos a szétosztás. De hát ez van. Igazából az lenne a jó, ha lenne kis házi laborunk, és azonnal tudnánk monitorozni, hogy felszívódott-e az a magnézium, de itt sajnos még nem tartunk.

2021. máj. 28. 18:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/18 A kérdező kommentje:

" Segít, ha éhgyomorra veszed be (akkor a gyomrodban levő sósavval egyesülve jobban felszívódó magnéziumklorid lesz belőle."

Igen, ezt most olvastam én is. Emiatt étkezések között is ajánlják. Csak az is gond, hogy sok gyógyszert szedek, ezért a napot éhgyomorra minden reggel gyomorvédővel kell indítanom, ami meg ugyebár savlekötő. Ebben a hónapban már nem szeretnék másikat venni, csak ha nagyon muszáj.

De annyira jó, hogy a doki erről semmit nem mondott, hogy milyet, és hogyan.

Eddig annyi volt, hogy napi 2x1 Calcivid. Most meg annyi, hogy iktassak be délben is egy kalcium pezsgőtablettát, és szedjek magnéziumot meg B vitaminokat.

2021. máj. 28. 19:09
 6/18 Ignis Subdialis ***** válasza:
100%

Kezdjük elölről. A kalcium-magnézium 2:1 arány nem a beszedésre vonatkozik. Az a sejtszintű arány, amire semmi ráhatásod nincs azzal, hogy mennyit szedsz be. A felszívódott magnézium és kalcium elosztását a szervezet meg tudja oldani. Az erősítés/gyengítés alatt gondolom a felszívódást érted. Mert ott a kalcium akadályozza a magnézium felszívódását, ezért kell köztük több órás szünetet tartani.

A magnézium-oxid egy kifejezetten rosszul felszívódó vegyület. Vannak sokkal jobban felszívódók is, pl. magnézium-citrát, -laktát, -biszglicinát, -malát, -orotát, -aszkorbát stb.

A kalcium-karbonát (mészkő) sem a legjobban felszívódó forma (felszívódása a gyomorsav savasságától/ mennyiségétől függ), van abból is -citrát, -malát stb. Jobb változat a pezsgőtabletta, mert abban van citromsav, ami elreagál a karbonáttal, így -citrát lesz a végeredmény abban az esetben, ha nem látsz kiülepedett fehér port a pohár alján. Ha igen, akkor az a rész még mindig karbonát.

Ha sikerül felvennie a szervezetnek a kalciumot, az még korántsem jelenti azt, hogy sikerül is beépítenie a megfelelő helyekre. Ehhez kell a jó felszívódású (all-trans) K2-vitamin, illetve még az A is jól jöhet. Ha nem épül be a kalcium, akkor számíthatsz meszes kiválásokra az érfalakon, lágyszövetekben.

A kalciumpótlás biztonságosabb verziója ezért, ha az ember csak egyszerűen sok D3-vitamint szed (minimum napi 4000 NE), megfelelő minőségű K2-vel kiegészítve. Sok ilyen készítmény van. A D3 kalciumban gazdag táplálkozás mellett megemeli a vér kalciumszintjét (több kalciumot vesz fel ételekből), a K2 meg segít beépíteni. Különösen ha D3-hiányod van (bár az mindenkinek van), akkor érdemes télen-nyáron vinni a nagyobb adagot.

Igen, az ásványianyag-pótlás nem egyszerű, hanem egy nagyon összetett dolog. Magnéziumot estére szokták javasolni, a magnézium lazító hatása miatt. Eü szakemberektől nem lehet elvárni, hogy a legegyszerűbb étrendkiegészítőkből is képben legyenek, különösen hogy van hatszázezer a piacon. Ennél sokkal fontosabb dolgokban kell naprakésznek lenniük.

2021. jún. 1. 10:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/18 A kérdező kommentje:

Köszönöm. Eddig a magnézium oxidosat reggel szedtem. Ma vagy holnap megyek nagybevásárolni. Négy készítmény maradt a végére. Melyikkel járok jobban?


Ez 400 mg-os citrát:

[link]


Ez 1000 mg-os laktát:

[link]


Szintén laktátos, 417 mg, ez árban kedvezőbb:

[link]


Ez pedig megint citrát:

[link]


A másik kérdés: veszek mellé B vitamin komplexet is. De ezek közül a magnéziumok közül háromban is van B6 vitamin, ahogy a komplexben is. Ez nem okoz problémát?

2021. jún. 8. 10:33
 8/18 anonim ***** válasza:
100%

B vitaminok vízben oldódók, túladagolni szerintem nem fogod. Én valami 12-szeresét szedem az ajánlott dózisnak B6-ból, mert nekem is több készítményben van. Bizonyos B vitamin elszínezheti a vizeletet, de az nem ártalmas, csak fura.


A magnéziumnál kiszámolod, hogy elemi magnéziumból melyikkel jössz ki olcsóbban (1 g magnézium-citrátban kb. 150 mg elemi magnézium van, a laktátot nem tudom, oda kell figyelni, mert néha a teljes vegyület tömegét, néha meg a tiszta magnéziumot írják a dobozra). Azt kell kiszámolnod, hogy 1 g magnéziumért melyik esetben fizetsz a legkevesebbet.

2021. jún. 8. 10:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/18 A kérdező kommentje:

Ez rendben, de mennyi szívódik fel belőle? Az egyikre legalább ráírták, hogy 1000 mg-ban 50 mg elemi magnézium, tehát azzal mindenképpen jobban járok, mint a 417 mg-ossal.

Felszívódás tekintetében: citrát, vagy laktát inkább a befutó?

2021. jún. 8. 10:53
 10/18 anonim ***** válasza:
100%
Passz, én egyforma jónak tekintettem őket, mikor összehasonlítottam a készítményeket. Azt tudom, hogy a magnézium-orotát még jobb valamennyivel (de jóval drágább is). És van akinél a citrát okoz emésztési gondokat, hasmenést, van akinél meg a laktát, és gondolom ilyenkor rosszabbul is szívódik fel.
2021. jún. 8. 10:56
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!