Jártál már úgy, hogy betegség miatt a munkából/suliból haza kellett menned?
Egyszer volt, 30 hetes terhes voltam, irodai munka, annyira elkezdett fájni, szúrni a szívem környéke, hogy alig kaptam levegőt. Nem csak lelegzetre fájt, hanem amúgy is.
Férjem jött értem, elvitt az ügyeletre, ott ültünk vagy 4 órát, mert elfoglalt volt az orvos. Közben elmúlt a fájdalom. Ültünk még egy kicsit, majd hazamentünk. Azóta sem tudom mi lehetett a gond, valószínűleg csak beszorult a levegő vagy fene tudja.
Azt tudtam, hogy nem vagyok szívbeteg pár héttel előtte voltam kardiológiai kivizsgáláson, ultrahang, EKG, 24 órás mérés, minden oké volt.
Azóta eltelt 5 év, nem jött elő újra.
Hat altalanosba fordult már elő, hogy rosszul voltam felhívták a szüleimet és hazavittek.
Középiskolából egyszer léptem meg most télen. Apám hívott hogy valami papírokat vigyek el a könyvelőhöz mert nem ér rá, de nem engedtek volna el az iskolából emiatt szóval bemeséltem hogy faj a fejem. Akkor meg nem voltam 18 szoval felhívták apámat, adtak egy kilépőt aztán húzás onnan
Általános iskolában párszor előfordult, legtöbbször hasmenés miatt. Évek kellettek hogy kiderüljön, hogy a tej miatt van. Mióta nem fogyasztok tejet, azóta nincs ilyen gondom.
Bár most iszonyatosan puffadok, a gyomrom is egyre jobban fáj, és hányingerem is van. Négyig tart a munkaidő, ha nem lesz jobb, akkor lehet, hogy hazamegyek, még mielőtt baj lesz. Csak sajnos holnap pont szabadságon leszek, így biztosan azt hinné a főnököm, hogy csak emiatt lépek le.
Középsuliból van hasfájós és menstruációs élményem.
Az első napon a sima görcsöléstől a mindjartmegpusztulok görcsölésig bármi előfordulhat.
Na azon a napon extrém módon görcsöltem. Ahogy beértem suliba rohantam a wc-re, hányinger, hasmenés.
Aztán haza is mentem 😅
Hasonló volt gyakorlaton. Csak ott a hányinger mellé jó kis izzadás, szédülés járt, de kaptam Cataflamot és 1 óra alatt elmúlt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!