Mennyi hálapénzt kell majd adni az orvosoknak/ápolóknak? Másnak kell még adni?
Első válaszolóval teljesen egyetértek.
Engem nemrégen műtöttek. Adtam pénzt, nem keveset. Semmivel nem lett kedvesebb a doki. Kontrollon azt sem tudta ki vagyok és mivel műtött. Még a varratokat is mással szedette ki. Ennyit a hálapénzről.
Szia, szerintem sincs olyan, hogy kötelező. Én két gyereket szültem Budapesten és csakis annak adtam, aki ezt megérdemelte, odafigyelt rám. Automatikusan nem jár!
Adtam az orvosomnak 60 ezer forintot, viszont végig a 9 hónap alatt semmit nem adtam, adtam az asszisztensének egy ajándékcsomagot, mert végig nagyon kedves volt és segítőkész. Mivel császáros voltam, így én nem adtam sem az aneszteziológusnak, sem a szülésznőnek, nem éreztem úgy, hogy akit akkor ismertem meg pár perce, most dobálnom kéne a tízezreseket. A nővérek sem voltak valami kedvesek velem, nekik sem adtam. Viszont a szoptatási tanácsadó nagyon rendes volt, neki köszönhetem, hogy tudtam anyatejet adni a kicsimnek, mindent elmagyarázott, megmutatott, így neki akartam adni ötezer forintot, de nem fogadta el.
Nagyon változó ez, van, aki óriási ajándékcsomagokkal állít be utolsó nap a kórházba és úgy búcsúzik el, van, aki semmit nem ad. Van, aki az orvosnak csak akkor adja oda a pénzt, amikor szülés után letelt a 6 hét és vissza kell mennie kontrollra.
Nem kell és nem illik! Vagy ad valaki, vagy nem. Ezek nagy különbségek!
Már én sem érzem magam rosszul, ha nem adok. Ráadásul mindenhol ellátnak ugyanúgy: hol jobban, hol rosszabbul, de akkor váltok orvost, ha valaki lelkiismeretlen, bunkó lenne.
Az anyósom is azt érezte, ezt így illik. Az összes kontrollon adott valamennyit. 2 percig közvetlenebbül beszélgetnek vele, mint más betegekkel. Az anyósom amúgy egy igen kedves, egyáltalán nem fárasztó, nem bántó, nem zavaró teremtés. Egyszer a váróban észrevettük, hogy a dokinál maradt valamilyen papír. Csak a szomszéd ajtó volt már csak nyitva és azon közelítettem meg a dokit. Mit hallottam: két doki beszélgetett: "muszáj mímelnem, hogy figyelmesebb vagyok, mert ez a X-né mindig hoz valamennyit. Ez a hülye meg azt hiszi, tényleg foglalkozom vele. Csak említek neki pár latin szót és azt gondolja, valamit tettem."
Aztán megláttak. Csak annyit mondtam: "Ez a hülye X-né? Maga egy lelkiismeretlen, nem orvosnak való, tisztességtelen ember!".
Vannak kivételek. Vannak jó szakemberek. De! Nem kell és nem illik pénzt adni és nem szabad emberekkel elhitetni, hogy ez így lenne.
Amúgy egészségügyi dolgozó vagyok!
Te ezt így látod, így tartod helyesnek, jogosnak, tisztességesnek és a saját életedet sem teszed azzal tönkre, hogy kiadsz X Ft-ot, mert az életszükségleteid ezt megengedik és az erkölcsöd is.
Mindenki tegye azt, amit jónak tart, amit megtehet.
De illik-et azért nem célszerű írni, mert aki ezt nem tudja megtenni, annak lelkiismeret-furdalást is okozhat ez a vélemény, kijelentés és társadalmilag sem igaz, hanem egyének gondolatát tükrözi és nem a közös társadalom véleménye ez.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!