Mit szólnátok ahhoz, ha kórházi helyhiány esetén az is szempont lenne, hogy a rászoruló covidos beteg korábban beoltatta-e magát vagy sem?
Tehát ez pusztán elméleti kérdés, lényegében nem tud előfordulni.
Két pontosan (!) ugyanakkora (!) túlélési eséllyel rendelkező Covid beteg között, ha csak egyiküket lehetne kezelni, akkor én az oltottat választanám. Az oltásellenes beteg mostanra, hogy bőven van vakcina, maga tehet az állapotáról, ha nem fogadta el és megbetegedett.
Az oltott a maga részéről megtett mindent a betegség elkerülése érdekében.
Természetesen az oltottat, hiszen ő mindent megtett a betegség elkerülése érdekében és a társadalom számára is hasznosan cselekedett.
Ha minden más szempontból egyformák, de az egyik oltott, a másik nem, akkor az oltottat részesíteném előnyben.
Látom, lepontozzák azokat, akik az oltottakat részesítenék előnyben.
Akik ezt tették, magyarázatuk is van rá? Mert azt könnyű megindokolni, miért az oltottat kellene kedvezőbb helyzetbe hozni. De mivel lehet megindokolni, hogy ne őt részesítsük előnyben? Ismétlem: ha minden egyéb szempontból hasonlítanak.
Nem pontoztam senkit, és be vagyok oltva.
Én azzal indoklom, hogy nem tennék különbséget, hogy a kórház nem egy bíróság, ahol ítélkezni kell emberek élete fölött.
Ha a vakcina annyira hatásos, és biztosak vagyunk benne, hogy megéri beadni, akkor kötelezővé kell tenni. Ha meg nem annyira egyértelmű, hogy mindenkinek be kell adni, hogy ezt valami állami szerv többszáz kutatóval ki merje jelenteni, akkor nem érzem jogosnak, hogy Pistikén a 8 általánosával számonkérjük, hogy miért nem oltatott.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!