Egy 15 éves lánynak mennyit árt a cigi?
egy ismerősömről van szó,és aggódok érte.meg az érdekelne,h mekkora az esélye a tüdőráknak.
1 éve cigizik.
Hát egyik ismerősöm 14 éves korától cigizett és 20 éves korára a fél tüdejét ki kellett venni, másik ismerősöm is 14 éves korától cigizett és ugyan mikor babát várt, abbahagyta, de a babának így is egy vérátömlesztéssel indult az élete, mami jóvoltából. Illetve még két igen távoli ismerős, akiknek a szülei 14 éves koruktól dohányoztak és csak akkor hagyták abba a cigit, amikor észrevették, hogy terhesek: egyikük 12 éves korában megvakult, másikuk 11 évesen megvakult és most kezd leállni a mája.
Semmi baj, a dohányzás jó dolog és a legfontosabb, hogy tök menőőőő! -.-
a szülői szigor ilyenkor mitsem ér, ebben a korban, a gyerek csakazéártis dohányozni fog, mikor nincs otthon, és a szülő nemlehet mindig a nyomában.
kérdezd meg h volt e rákos beteg a családjában. ha erre aztmondja h volt, akkor mond neki, h így kb 50%-kal nagyobb eséllyel indul a tüdőrák "versenyen". (mivel akinek a felmenői között volt rákos, az már eleve hajlamosabb a rákra). mondjad neki h a bőre 5 éven belül szottyadt lesz, foltos, és egészségtelen, és hazsnálhat majd minden reggel délben este alapozót és vakolat sminket. 25 éves korára 35-nek fog kinézni, és ez idővel csak egyre rosszabb lesz.
sok munkahelyen mamár eleve nemdohányzót keresnek, így kisebb eséllyel indul majd munkát találni.
vázold fel neki, h abból a pénzből, ha magára költené, mennyi mindent tudna megvenni. (új póló, új sminkcuccok, stb)
a lényeg h ne csak az egészségre ártalmas hatásait mondjad neki, mert ezt minden dohányos tudja, h nem egészséges, meg rákkeltő, meg stbstb. ezzel nemmondasz neki újat, és nemfog megijedni. sokkal inkább olyan dolgokat kell felhozni ellenérvnek, amivel vmi újat mondasz, és ami ebben a korban fontos lehet egy 15 évesnek. (pl a természetes szépség sokkal jobb, amikor nemkell minden reggeledet és estédet azzal töltened, hogy dörgölöd bele a bőrödbe az ilyenolyan kencefincéket, de ha dohányzik, ez bizony kötelező lesz előbbutóbb, mert a bőre borzasztó lesz)
Ez a "hadják" nagyon odab**ott nekem :D
Előzőnek igaza van, attól nem fogja letenni a cigit, hogy a tüdőrákkal meg ilyesmivel ijesztgeted. Viszont ha a dolog anyagi oldalát vázolod fel neki, akkor nagyobb az esélye, hogy leszokik. Sajnos ebből is látszik, hogy az embereknek többet jelent a pénz, mint az egészség... :(
hát pl a testi fejlődésed is elmarad. nem nőnek a melleid, besárgul a bőröd, a fogaid, légzési problémáid lesznek, folyton a büds hajadból áradó szagra ébredsz, hiába sikálod magad, egy egészséges ember úgyis érzi rajtad, és talán még a párkapcsolatok kialakulását is akadályozza.
én 4éve dohányzom aktívan, és gyűlölöm. semmire nem jó, fája tüdőm. persze hétvégét ha iszogatunk akkor jólesik, de egyébként szinte semmire nem jó, csak unaloműzőnek suli előtt, és után. na meg a pénz amit elvisz, arról ne is beszéljünk. a barátommal most határoztuk el, hogy leszokunk(ill. megfenyegetett hogy kidob ha nem szokok le), ígyhát megpróbálom és remélem sikerül. mert ő már a jövőre tervez, hogy ha netán lesz kisbabánk akkor egészséges legyen. és én is tisztább és természetesebb legyek nő létemre.
amúgy ő is évek óta dohányzik, de anyagi és elvi okok miatt most leteszi. (álmában tüdőrákban halt meg és látta a dohányos tüdejét a boncoláson). elég morbid, de neki ez kellett.
hát most próba szerencse.
amugy még csak kb 2órája hogy nem gyújtottam rá, de megpróbálok nem is gondolni rá.XD
nagyon nehéz. :(
nem én akarok leszokni,bocs a fogalmazásért,de én nem vagyok ennyire hülye...
várok még válaszokat!
Annyit nem árt, mint sokan mondják de valóban nagyon egészségtelen. A tüdőrák kockázata elég kicsi, főleg 40 éves korára, és így, hogy 5-6 szálat szív. Jó sok év el fog telni mire lényegesen emeli a mennyiséget. A szív- és érrendszeri betegségek kockázatát viszont iszonyatosan megemeli! Csúnyulni fog a bőre (sárgulni), hamarabb fog ráncosodni, mint mások. Gyomorproblémái is lehetnek hisz a szennyezőanyagok megtapadnak a nyálban, amit ő lenyel.
Leszoktatni nem tudod róla! Csak ha ő is le akarja tenni de nem fogja, hisz társasági elfoglaltsággá nőtte ki magát és a barátnőd élvezi, hogy menő!
22:04-esnek túlzásokba ne essünk már és ne fogjunk rá mindent a nyuszira! Ez egy általad kitalált ideológia, mert ki nem állhatod a dohányzókat (mert hát vkit utálni kell!) és összekombináltál egy sztorit. Az általad felsorolt eseteknél én egyre SEM mondanám így, volt eü-sként hogy a dohányzás okozta volna. Túlzásokba ne essünk.
A közvetlen szomszédunk egész családja dohányzik. Ha átjön hozzánk, a kapuban ugyan eldobja a csikket, de az egész házunkat ki kell szelőztetnünk, mert olyan bűzt hagy maga után. A szája széle szederszínű (keringés),mintha rúzsozná, az ujjai, körmei pedig mustársárgák a nikotintól. Mindehhez 42 éves,(elvileg) értelmes, tanult férfi. A bátyját 2 hete sincs, hogy eltemették: 45 évesen előbb agyvérzést kapott (persze, amint fizikailag képes volt rá, máris bagózott a kórház épülete elött - család tolta ki kerekesszékben), majd kb.1 hónappal később - még mindig a kórházban - gyomorvérzésben azonnal meg is halt.
Igenis kell, hogy hallja a baátnőd ezeket a "rémtörténeteket" is, egyszer talán elég érett lesz hozzá, hogy felfogja, ezek már nem az ellenpropaganda részei (ahogy sok dohányos állítja), hanem szomorú tények, amit tudomásul kell venni és meg kell érteni.
Okos ember más hibáiból tanul...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!