Megúszhatjuk amputáció nélkül?
Sziasztok!
84 éves papámnak üszkös a lába. Jelenleg kórházban van a végtag-sebészeten. Szüleim vitték be, de jelenleg ők is olyan állapotban vannak, hogy érdemi információt nem tudtam kiszedni belőlük, hogy van e bármiféle más megoldás, mit mondott az orvos. 2 nap múlva történne az amputáció, de mi ezt semmiképp nem szeretnénk. Mindig is egy örökmozgó volt, és tudom, hogy belebolondulna, ha arra ébredne, hogy ....... 2x volt Strokeja, egy infarktusa, beszélni csak összegfüggetlenül tud emiatt. Szombaton került be, sajnos a kezelőorvosával nem tudtam beszélni, csak az ügyeletessel orvossal, aki épp akkor látta először, így sok mindent ő sem tudott mondani. Elmondása szerint Ő ezt nem tudja felülbírálni.
Nincs, nem e létezik bármi, BÁRMILYEN más megoldás, mind1, hogy mi, hogy ne kelljen amputálni? (Pénz nem számít, ez csak azért írom, ha ezen múlna)
{Azért reménykedem, mert anno nekem is volt egy elég komoly hasnyálmirigy gyulladásom, amit szintén műteni kellett volna, de hosszas huzavona után addig-addig (elnézést) cigánykodtam, még sikerült megegyezni úgy, hogy mindenféle gyógyszert, infúziót, "kísérleti" gyógyszereket belém tömtek, és most itt vagyok. Persze ezt megelőzte egy halom papír, amit alá kellet írnom.}
Most is valami hasonlót szeretnék, csak esélyt adni neki, legalább megpróbálni. Vérfertőzés esélye egyenlőre még nem áll fenn, azért szeretném. Ha arról van szó, a felelősséget én természetesen vállalom, ha az én hülyeségem miatt történne bármi is. Kérlek, segítsetek.
Ha hülyeséget írtam, elnézést, nemigazán vagyok otthon a témában, de mindenképp a legjobbakat szeretném.
Köszönöm!
Tökéletesen megértelek, nagyon nehéz élethelyzet.
Ebben az állapotban ez már nem élet, sajnos.
Ha nem végzik el az amputációt, akkor meghal.
Ha van rá lehetőség, akkor nézessétek meg másik orvossal, akár magánnal is. Nekem apámnak akarta egy orvos amputálni a lábait, aztán egy másik orvos gyógyszerekkel megmentette és a nagymamámét is, aztán kiderült, hogy jobb, hogy nem engedték, mert nem is kellett volna...
Szóval nem ért megnézetni más orvosokkal is, nem csak egy véleményére hagyatkozni.
Ha a pénz nem számít, akkor menjetek magánklinikára.
És még Reiki, Arolo, szellemgyógyászat.
És még vegyétek meg Maria Treben könyvét, és az abban írt gyógynövénykúrát csináljátok meg.
Youtube-on keressetek mindenféle természetgyógyász megoldást.
Bioboltokban, gyógyszertárakban kérdezősködjetek!
Azért egy üszkösödést nem lehet imával, bio fűvel, ráolvasással kezelni, különben órákon belül szepszis - vérmérgezés - lesz a történet vége!
Kérdező Nézessétek meg más orvossal - akár csak a leleteit, de zárós időn belül, ezzel nem lehet várni, mert vérmérgezés a vége és halál!
Pontosan így van.
Én is majdnem mindent gyógyítok magamnak, amihez az orvosok hozzászagolni sem tudtak.
Pl. gyógyszerészek által javasolt szerekkel tizedannyi idő alatt és huszadannyi pénzért szoktam meggyógyulni, mint amit az orvos írt fel. Ugyanígy Aroloval és gyógynövényekkel, és magánorvosi tanácsokkal kezdtem, de amit tanítottak, azt tudom és nem igényel konzultációt.
Már lassan egy évtizede nem voltam orvosnál.
Amíg náluk próbáltam megoldást keresni, csak egyre több panaszom lett.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!