Nektek milyenek volt a panikrohamok?

Nekem teljesen spontán volt eddig, a szívem elkezdett kalapálni, halálfélelmem volt, és nem tudtam mit tegyek. Véletlenszerűen jött elő eddig mindig, nemtudom mi okozta. Utána mindig kimerültnek érzem magam, és nemigen tudok produktív lenni.

Körülbelül egy éve kezd helyrejönni az életem, megtaláltam a párom, azóta nem volt még egy sem.

Párom féltestvére (11 éves), nála most jöttek elő pánikrohamok. Azt mondja olyankor nem kap levegőt és retteg, hogy meg fog halni. Olyankor jön elő nála, mikor elgondolkodik nagyon, hogy ki is ő, meg úgy az életen. Az anyja szerint az iskola miatt van, mert agyonstresszelik meg a tél miatt, mert nem tudja kimozogni magát. (Szerintem más is állhat a dolog mögött, de nem látok bele az életükbe.)

Anyum is pánikbeteg, ő mindig azt mondja, hogy szívdobogást meg halálfélelmet érez, meg szédül, gyenge lesz. Ő gyógyszert is szed rá rendszeresen.

Nekem nem tudom pánikrohamnak számít e, de van egy fóbiám. Ha sokat cukkolnak vele, nagyon beleképzelem magam a helyzetbe vagy tényleg olyan helyzetbe kerülök, akkor egyszerűen nem kapok levegőt, remegek, sírhatnékom lesz, szédülök, kiver a víz van hogy állni se bírok. Nagyon rossz, úgy érzem olyankor, hogy mindjárt megfulladok.

Ezt sem tudom mennyire pánikroham. Párom ugyan azokat a tüneteket produkálja, mint én. Néha csak, de ha valamit elront, vagy azt hiszi rosszat csinált vagy haragszom rá akkor került ilyen állapotba, mert borzasztó stresszes gyerekkora volt, simán megverték azért is, ha csak hozzányúlt a mosógéphez, vagy engedély nélkül volt a konyhában. Már együtt laktunk, mikor elfelejtett színfogó kendőt rakni a mosáshoz és annyira bepánikolt emiatt, hogy ott reszketett, meg kapkodta a levegőt meg minden baja volt és kiabált, hogy ne verjem meg bottal, mert az fáj. (Én egyáltalán nem voltam rá mérges, csak ugye ő 18 évig így élt, nem múlik el 2 nap alatt.)