Anyukám tüdőrákban meghalt egy hónapja. Így kellett történnie?

Kövezzetek meg, de én nem osztom azt a véleményt, hogy "ha már úgysem valószínű, hogy felépül, akkor haljon meg minél hamarabb".

Le lehet pontozni, amiért szélsőségesen életpárti vagyok - bár szerintem aki átélte már életében kétszer, hogy lehet, hogy nincs tovább, az meg tudja érteni, hogy miért kincs minden pillanata az életnek -, de én akkor is azt mondom, hogy ameddig egy kicsi kis remény is van, hogy felépüljön, vagy tovább éljen, érdemes küzdeni.

Igen, a kemoterápia nagyon kellemetlen mellékhatásokkal bír. A műtét sem egy leányálom, ez is tény. De hogy kizárólag a szenvedést hosszabbítaná meg? A nagy lótúrót! Az életet hosszabbítja meg, és nem egy olyan embert ismerek, aki gyakorlatilag kigyógyult. Egy gyógyult tüdőrákostól hangzott el ez a mondat múltkor az orvosi rendelőben: "senkinek nem kívánom, hogy átélje, amivel a kemó jár, de ha akkor nem küzdök, és nem hiszek benne, hogy ezen is túljutok, akkor már rég a föld alatt lennék". Most 70 éves.

Igen, kiújulhat a rák akkor is, ha kezelteti magát. Erre is volt példa sajnos a tágabb ismerősi körben. Agydaganat, 2 év kemoterápia, utána élt 10 évet, és utána újult ki.Azaz a kemónak köszönhetően nem 40 évet élt, hanem 50. Szerintem azért nem mindegy. Akkor sem, ha csak ideiglenes volt a gyógyulás.

Tényleg nem csodaszer a kemoterápia, - meg tudnék arról regélni, hogy az orvostudomány még mennyire gyerekcipőben jár, hála többek között annak, hogy évszázadokon át eretnekségnek számított a valódi orvostudomány -, de azért a semminél ez is több. Ha felajánlaná valaki, hogy válasszak a 0% túlélési esély és a 20% túlélési esély között, egyértelmű lenne a döntés.

Ne érts félre, tiszteletben tartom anyukád döntését, meg megértem a gondolataidat. Ha gyászol az ember, természetes dolog, hogy megfordul a fejében, hogy vajon nem lehetett volna másképp csinálni? Természetes gyászreakció, mint ahogy az is, hogy felelőst próbálsz keresni, akire ráfoghatod, hogy miatta halt meg.

Viszont az igazság az, hogy erről egyik orvos sem tehet. Előttem már többen elmondták, de megismétlem én is: ha a beteg nem akarja a kezelést, akkor az orvos nem kényszerítheti rá. Esetleg megpróbálhatja meggyőzni, hogy érdemes megpróbálni, de a tényeket akkor is kötelessége közölni, és a végső döntés a betegé.

Ha a legvégén visszautasította volna, abban az esetben akkor sem kaphatott volna kezelést. Csak akkor nem utasította vissza - nem tudom, hogy azért nem, mert már nem volt öntudatánál, vagy egyszerűen csak meggondolta magát, de végül is mindegy is.

Azon a 2 hónapon viszont szerintem ne agyalj. Kemény dolog, amit mondok, de az már sokat nem számított volna. Amikor már áttétes, akkor gyakorlatilag már nincs remény. Néhány csodával határos gyógyulástól eltekintve még senki nem épült fel áttétes daganatból. Ha 2 hónappal előbb kezdik el, a túlélési esélye akkor is kb annyi, mint a lottóötösé.

A másik dolog: az elején nyilván elmondták, hogy mik a lehetőségek. Elmondták, hogy műtéttel mennyi az esélye a felépülésre, ő egyértelműen elutasította.

Utána hányszor kereste fel az onkológust, hogy megkérdezze, nincs-e alternatív lehetőség, más kezelés, stb? Hányszor kereste fel a 2 év alatt? Nekem a szövegedből az jön le, hogy egyszer sem. Ezt nem bántásból vagy szemrehányásként mondom, csupán arra akarok kilyukadni, hogy NEM az orvos feladata szaladni a beteg után. Az ő feladata diagnosztizálni, kezelni, gyógyítani. A beteg felelőssége, hogy döntsön: elfogadja-e a kezelést/beavatkozást, illetve az ő felelőssége, hogy ha már egyszer visszautasította, a későbbiekben mégis meggondolja-e magát, vagy hagyja leromolni az állapotát.

A baleseti sebészeknek, akihez a lábával került anyukád, nekik meg nem feladatuk utánakérdezősködni, hogy vajon kért-e megfelelő kezelést a daganatára. Nem azért, mert felelőtlen, közönyös semmirekellők, hanem mert egyrészt ők nem onkológusok, nem akarnak belekontárkodni abba, ami nem a szakterületük, másrészt meg egyértelmű számukra, hogy tud a beteg a daganatról, és előzőleg felelősségteljesen döntött az ügyben, hogy beleegyezik-e bármiféle orvosi beavatkozásba.

"Félre ne értsetek, nem tervezek emiatt feljelentést"

Nem is tudnál. Pontosabban tehetnél, de mivel anyukád önmaga utasította vissza a kezelést, az orvost ez esetben semmiféle felelősség nem terheli.

"csak azt nem értem, miért akkor kezdték el a kemot, mikor már nagyon rosszul volt.(Ebből is látszik, hogy nem utasította vissza a kemot, mert végül is kapott.)"

Hibás a következtetésed. Ez annyit jelent, hogy a legvégén, amikor már végleg késő volt, és érezte, hogy nagy a baj, AKKOR beleegyezett a kezelésbe. Előtte 2 évig meg nem. Az meg, hogy halála előtt 2 nappal beleegyezik valamibe, az a beleegyezés nem érvényes visszamenőleg.

Amikor először az onkológiára került, 100%, hogy az orvos pontosan felvilágosította minden lehetséges kezelésről. Kizárt, hogy a kemoterápiát ne említette volna. Csak gondolom, azt is megemlítette, hogy a műtét valamivel hatásosabb lenne.

Nehéz elfogadni, mivel édesanyádról van szó, de itt egyedül ő tehet arról, hogy most már nincs köztünk.

A 21. században élünk. Szabad orvosválasztás van, ha egy halálos betegségnél az egyik orvos azt mondja, hogy nincs remény, még akkor is megkérdeznék még egy orvost, vagy az interneten utánanéznék, hogy milyen lehetőségeim vannak. Ez 2 éven át nem jutott az eszetekbe? Beírod google-ba: tüdőrák kezelése, rögvest egy tucat leírást kapsz, hogy mik a lehetőségek, milyen kezelések vannak, és mik az esélyek. Vagy megkérdezhetett volna még egy orvost, elmehetett volna akár magánrendelésre is, egy élet megér 5 ezer forintot.

Nem tette. Itt ő volt az, aki eldöntötte, hogy a halált választja.

Azt szabad tudni, hogy miért utasította vissza a műtétet?

Előre is bocsánat a véleményemért, tudom, hogy sokaknak ez nem fog tetszeni.

Azt, hogy félt a műtéttől, teljesen megértem, bár vélhetően a rokonai nem a műtétbe, hanem magába a rákba haltak bele, mivel gondolom, túl későn vették észre.

Bár ez is olyan dolog, hogy mi a jobb: a biztos halál, vagy némi esély a túlélésre? Nem veszélytelen a műtét, viszont úgy legalább van valamennyi esély. Sőt, így, hogy 2 évvel a halála előtt már ismert volt a betegsége, egész jó kilátásai lettek volna a túlélésre.

De amin nagyon fennakadtam, az a természetgyógyász.

Nyugodtan pontozzatok le, de én őket inkább sarlatánoknak nevezném. Ne legyenek illúzióink, az összes ilyen csodálatos gyógymód haszontalan, nulla hatékonyságú humbug. Persze, ha a "természetgyógyászban" lett volna egy minimális gerinc, akkor megmondta volna, hogy előbb inkább műttesse meg magát, ha élni akar. Persze, nyilván nem tette, mert neki abból van a pénze, hogy sok reménykedő beteg a túlélést jelentő műtét helyett inkább neki fizet azért, hogy meghaljon.

A természetgyógyászat, meg gyakorlatilag az összes alternatív gyógymód semmit nem gyógyít, csak hitet ad. Ami tényleg sokat segít a felépülésben, sőt, pusztán a gyógyulásba vetett hit ereje is lehet gyógyító hatású (lásd: placebo-hatás), na de nem egy agresszív tüdőráknál.

Az a legnagyobb baj, hogy az emberek nem tudják, hogy mit döntenek akkor, amikor inkább az alternatív gyógymódokra hagyatkoznak, mint a modern orvoslásra. Elhiszik, hogy ez tényleg valami hatékony, a valódi orvosi módszereket kiváltó, ugyanakkor kockázatmentes dolog. Csak azt nem nézi meg senki, hogy ezek a pénzéhes kuruzslók milyen sikerrel gyógyítanak. Ha az emberek látnák a statisztikát, hogy száz rákos betegből 100 meghalt, aki a műtét/kemó helyett ezt választotta, míg a műtétet/kemót választók fele felépült, nem lenne kérdéses, hogy kit választanak.