37 évesen agysorvadásom van. Lehet a két Pfizer oltásomtól?
Az orvos szerint IGEN!
Nem volt előzménye. Egészséges, még csak 37 éves nő vagyok. Most meg a 20 évvel ezelőtt, 80 éves korában elhunyt nagymamám betegségét kaptam meg. Nála gyors volt, másfél év alatt elvitte az ebből kialakult demencia (a következményei miatt), demensen hunyt el.
Nálam semmi előzménye nem volt. Az agyammal dolgozom, szellemi munkát végzek.
MÉG nem vagyok demens. Nem is érzem magam annak. De azért sokat mond az a "még".
Nem volt ez még egy kicsit korai nekem?
Senki nem tudja megmondani, mire számíthatok.
Két Pfizerrel vagyok oltva. Elméletileg nem én vagyok az egyetlen pfizeres fiatal, aki így járt.





"Kérdező: hogyan derült ez ki?"
Az agysorvadásra gondolok: hogyan derült ez ki.
Ha az oltás ezt okozná, arról nemzetközileg nem írnának, úgy gondolod?





Más probléma miatt teljes kopony MR-em volt márciusban. Itt derült ki mellékleletként. A másik problémám nem igazolódott.
Ezután rohantam volna neurológushoz, de csak nemrég kerültem be. Ő mondta.
Ha kell, még a leletet is fel tudom tölteni anonimizálva.
De hitetlen b.unkók miatt nem fogom. Tőlem azt hisznek, amit akarnak, lepereg.
Megvan nekem a magam baja sajnos. És igen, én is alig akarom elhinni még az orvosnak is, hogy attól lenne, azért írtam ki ezt a kérdést.
Majd kérek másodvéleményt is, csak nem tudok olyan gyorsan, ahogy szeretnék.















Lehet újat mondok, de minden gyógyszernek, minden oltásnak lehetnek mellékhatásai. Szószerint, kb. akármelyik gyógyszernek lehetsz te az az 1 millióból 1 használója, aki mondjuk strokeot kap és meghal.
Ezzel én nem azt akarom mondani, hogy a gyógyszerek, vagy a vakcinák rosszak, károsak. Csak azt, hogy vannak mellékhatások. Ritkán, de vannak és tudomást sem veszünk róla, mert annyira kicsi az esélye.
Nyilván téged nem nyugtat ez meg, de lehet pont te vagy a 100 ezerből, vagy az 1 millióból 1, aki így járt. Ezen kár gondolkodnod már. Inkább keresd az orvosi megoldást rá, válts életmódot.





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!