Mik voltak a legfurcsább tüneteitek covid közben és után?
11-es vagyok
#16
Ebben teljesen igazad van. Én is hallottam, hogy Covidra fogtak olyan haláleseteket is, ahol egyértelműen más volt a háttérben.
#12 Örülj neki, de azért ne csinálj már úgy, hogy "ezzel hülyítik az emberiséget". Én nagyon szkeptikus voltam az egésszel kapcsolatban, amíg el nem kaptam. Soha életemben nem voltam még olyan beteg, és köszönöm szépen, ha lehet, többet nem kérek belőle. Oltva nem vagyok, de amikor beteg voltam, bevallom elgondolkodtam rajta. Végül nem vettem fel az oltást, mert nagyon sok helyről olvastam és hallottam, hogy több kárt okoz, mint hasznot. Azt se felejtsük el, hogy nem egyféle Covid variáns van már. Én a Deltát kaptam el, az volt talán a legveszélyesebb. Lehet, hogy a mostani gyengébb verzió influenza szerű, de a saját bőrömön tapasztaltam, hogy az baromira nem volt enyhe. Le lehet pontozni, ki lehet röhögni, de én akkor is örülök, hogy túléltem, a többi nem érdekel.
Nekem kovid előtt (bár nem ez volt a kérdés, tudom): kétszer is úgy kezdődött, hogy nagyon gyenge voltam és hánytam. Utána jött elő, nem is rögtön, 3-4 nappal később. Első alkalommal íz- és szaglásvesztés. Az ízvesztés miatt 1 hétig koplaltam, nem tudtam egyszerűen enni úgy, hogy nem éreztem az ételek ízét. Másodszor nem volt semmi (kivéve a fent említett megelőző tüneteket, azaz gyengeséget és hányást). Másodszor már tényleg semmi bajom nem volt.
A kettő között 2 hónap telt el... (Első 2021. dec. eleje, második 2022. febr. eleje.)
Nekem meglepő volt, hogy sokan mondták, hogy sima náthánál is volt már ízvesztésük, nekem csak az első kovidnál volt ilyen életem során (a másodiknál már hála istennek nem).
#21 "#12 Örülj neki, de azért ne csinálj már úgy, hogy "ezzel hülyítik az emberiséget".
Akkor hazudjak? Az EU parlamenti felszólalások után pedig végképp nem titok, hogy ez történt. Akinek volt esze, annak meg előbb leesett. Végülis, több mint 2 éve linkelgetek, magyarázok itt Gyakorin mindenkinek, hogy tájékozódjon... Fél világ harcol ez ellen a covid kezdete óta, de a magyar ember még tájékozódni sem képes. 🤷♀️
#24 Nem "tanítom" az embereket, hanem arról beszélek, ami már rég köztudott.
#25 Ha az EU parlamentnek sem hiszel, nem velem van a gond.
29
"... más a védettségi célja is, nem az, amit elhitettek az emberrel."
Itt mire gondolsz?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!