Azok, akik nem hiszik el, hogy van járvány, nekik a környezetükben még nincs, olyan, aki elkapta volna a vírust, es rossz allapotba került, ne adj' Isten, belehalt?
Nekem van pár ismerősöm, aki súlyos állapotban került kórházba, és olyan is, aki nem élte túl.
Nem voltak idősek, 30-as, 40-es éveikben jártak.
#38
Kétszer estem át rajta.
Az elsőnél 2 nap megfázás szerű tünet, nem volt vészes, de utólag már tudom az okát.
A másodiknál (egy hónappal késöbb) már semmi tünet, ugye a szervezetem már ismerte a vírust.
Már elnézést, de Ön a fejébe vette, hogy én meg fogok halni, vagy mi? Mert nagyon erölteti.
Miért nehéz elképzelni, hogy valakinek úgy működik az immunrendszere ahogy kell?
Jelenleg a vakcinák sem jelentenek teljes védettséget, bizonyos vakcinák közel se.
Ugyanúgy előfordulhat, hogy nem alakul ki védettség.
Értem én, hogy próbál okosnak tűnni, mert elolvasott számtalan oldalt a témáról, de ez valahogy nem akar összejönni.
#41 Már őszintén letojom, hogy mi lesz veled...
Arra vagy büszke, hogy ontod magadból a hülyeségeket, és nem olvasol el még egy egyszerű FB oldalt sem a témában? Tehát zéró tudással ontod magadból. Éééértem, de ezt eddig is láttuk.
Tessék még olvasnivaló :-D
Amúgy, ha a másodiknál semmi tüneted nem volt, akkor mégis honnan tudod, hogy másodszorra is fertőzött voltál? A háziorvos a 2 napos nátha szerű tünetre sem ír kis PCR tesztet amúgy.
"Az elsőnél 2 nap megfázás szerű tünet, nem volt vészes, de utólag már tudom az okát."
Tehát "utólag MÁR tudom az okát." Ízlelgessük egy kicsit...
Ha azt írta volna, hogy Utólag tudtam meg a teszten az okát, még hihető lenne a sztory, de így ez egy egyszerű hazugság.
Nem tudta az okát, csak utólag, mert akkor nem volt PCR tesztje.
A tünetmentes lefolyás pedig tünetmentes (ejha, micsoda szójáték!) akkor sem volt PCR tesztje.
Nem oltott.
Tehát nem kaphatott védettségi igazolást.
Tehát hazudik, mint a vízfolyás. Ez a konklúzió.
Azért ez így érdekes, látom kezd megmutatkozni a színvonal.
Vannak olyan munkák, ahol akkor is kell bizonyos időnként tesztet csinálni, ha nem érzek semmit, esküszöm nem értem miért nehéz ezt elképzelni.
Védettségi igazolás pedíg jár annak aki csinált pozitív tesztet, majd késöbb negatív tesztet, ezt had ne kelljen már belinkelnem.
Hirtelen nem is tudom mit hazudjak meg.
Ja igen, ontom magamból a hülyeséget azzal, hogy tisztában vagyok a vakcina működésével, az immunrendszer működésével, ismerem a halálozási arányokat, és csak az idős, vagy beteg emberek számára tartom indokoltnak az oltást.
Jó, nem vagyok a világ leg okosabb embere, de azt könnyű belátni, hogy ez egy egészséges ember számára nem egy halálos vírus.
Az oltás nem nekünk kell, nem véletlen lennék kb az utolsók között a sorrendben.
Milyen egészséges vagy KingKong, hogy egy hónapon belül kétszer is megfertőződtél!
Igaz, hogy most készülnek a kimutatások, hogy a többszörösen tünetmentesen átesett egyéneknél milyen szövődmények alakulnak ki, és azok milyen gyakorisággal végződnek kórházi osztályon, vagy halállal.
A bátorság, és a vakmerőség között az a különbség, hogy a báror pontosan ismeri az ellenfelét, a vakmerő pedig semmit nem tud róla. Te az utóbbi vagy.
Én is teszek rá, hogy az ilyen belehal-e a saját hülyeségébe, vagy nem.
#45 Egyre jobban belekeveredsz a hazugságaidba.
Ha egy munkahelyen folyamatosan kell PCR tesztet csináltatni, azt 2 naponta kell. Tehát a náthádra ezesetben sem írhattad volna, hogy "utolag már tudom az okát." Mert ha rendszeresen csináltál volna tesztet, akkor azt írtad volna, hogy kimutatta a teszt.
Olcsó János vagy! Egy bohóc!
Úristen... végülis sok hasznom lenne abból ha hazudnék...
Az elsőnél nyílván otthon voltam, és a visszatéréshez kellett teszt, a másodiknál meg a cég által egy olyan területre kerültem, ahol kötelező volt a teszt, ha nagyon érdekel 2021 European Wrestling Olympic az esemény neve.
Még valami konkrétum érdekel valakit, vagy képesek vagytok elfogadni?
A megfertőződés nem egészség kérdése, dolgozom, az lenne a fura, ha nem kapnám el. Az egészség abban merül ki, hogy ha elkapod, a szervezet gond nélkül legyőzi. Ugye a vakcináknak pont az a céljuk, hogy ezt a legyőzést elősegítsék. Elég szomorú, hogy egy ennyire alapvető dologban nem tudunk egyetérteni.
Én meg Katalin hercegnő vagyok, es a kedvenc színem a sötétlila.
Menj a fenébe!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!