Ötletek, hogyan lehet kigyógyulni a rákból? (Sem a kemó, sem a sugár nem jött be, és erősen előrehaladott állapotról van szó.
Az agykontroll nagyon sokat segíthet. Lényegében összefügg az első hozzászólásokkal, hogy pozitívan kell hozzáállni, és hinni kell a gyógyulásban.
www.agykontroll.hu
Deutérium mentes vízzel.
Ez olyan víz amelyből eltávolították a nehézvizet, ami a közönséges csapvízben is előfordul, a nehézvíz elengedhetetlenül szükséges a rákos sejtek fejlődéséhez, osztódásához megvonásakor azok elpusztulnak, de az egészséges sejtekre nincs semmilyen káros hatással.
"Köztudott, hogy a felnőtt ember szervezetének mintegy 60-70%-a víz. A vízmolekulák egy része azonban a hidrogén- és az oxigénatomok mellett deutériumot is tartalmaz. A deutérium a hidrogénnek egy olyan stabil változata, amely abban különbözik az egyes tömegszámú hidrogénatomtól, hogy atommagja a proton mellett egy neutront is tartalmaz. Az egyik legegyszerűbb deutériumot tartalmazó vegyület a nehézvíz ( D2O )."
Egyébként Magyar szabadalmú készítmény, de a Kohnok és Grünök nem fogadták el, mivel sokkal többet keresnek a rák tüneti kezelésével, mint a rákos betegek meggyógyításával, ezért ahelyett, hogy gyógyszer lenne gyógyhatású készítmény lett, és többen ismerik az állatgyógyászatban, mint rák elleni szerként.
Utolsó az megnéztem ezt az újmedicina című förmedvényt. Kedvencem az összefüggések az agy-csíralemezek-mikrobák között című rész. Az agyban mióta van mesoderma és endoderma? Az egész idegrendszer ectoderma (külső csíralemez) eredetű. Látszik, hogy az oldal szerkesztőjének köze sincsen a fejlődéstanhoz. Katasztrófa, hozzánemértésünk jelét toljuk ki mindjárt az első oldalra. Nem csak kuruzsló az oldal készítője, de még ostoba is. A többibe már bele sem néztem, ha kapásból ekkora baromsággal nyit ennél csak rosszabb lehet.
Én alapvetően nem vagyok a természetgyógyászat és az alternatív gyógymódok ellenzője, vannak ott jó dolgok is, például azt senki sem kérdőjelezheti meg, hogy az akopunktúra hasznos (pláne, hogy már orvosilag is be van bizonyítva. Attól viszont nagyon ki tudok akadni, amikor megpróbálják becsapni az embereket és azok ahelyett, hogy orvoshoz fordulnának, vakon bíznak valami jó esetben nem ártalmas baromságban.
Én ez az írást e-mail-en kaptam,gondoltam megosztom veletek is! :
"A CITROM 10 000 szer erősebb, mint a KEMOTERÁPIA
Az a jó hogy a citromot (nem a tablettát) lehet enni, és a testnek
készíthetünk egy citromfürdőt, különösen a befolyásolt területeken
(ott ahol rákos).
Vágj fel citromot és add oda a gyerekeknek, hogy szopogassák, vagy
tegyél a pohár vizedben egy pár szeletet, ezzel is megelőzheted a
rákot.
Ha valaki ismersz, aki ezt még nem tudja, kérlek, hogy küld el nekik,
mert egy óriás szívességet teszel nekik azzal, hogy tudatod velük ezt.
A Citrom "Citrus" ez egy csodálatos termék, ami MEGÖLI A RÁK SEJTEKET,
10 000 szer ERŐSEBB MINT A KEMOTERÁPIA. Miért nem tudjuk mi ezt???
Azért mert laboratóriumok vannak, akik érdekeltek egy szintetikus
verzió elkészítésére, ami HATALMAS PROFITOT hoz nekik. Te most úgy
segíthetsz a szükségben levő barátaidon, hogy ezt a tudomásukra hozod,
hogy a "valódi citrom lé" (ami nem laboratóriumban készült) előnyös a
betegségek megelőzésében. Az íze kellemes és NEM termeli azt a
rettentő kemoterápiai effekteket (mellékhatások).
Hány ember hal meg azért, mert ez egy féltve őrzött titok, a
multimilliomosok és a nagy cégek nem akarják nyilvánosságra hozni,
mert akkor elesnek az óriás haszontól.
Amint tudjátok a citrom fának nem kell sok hely, és tudjuk hogy sok
fajta létezik belőle. A citromot eheted különbözőképpen: megeheted a
pépet, a kipréselt lét, készíthetsz hűsítő italokat belőle, sörbet
(angolul sorbet), tésztákat, süteményeket. A citrom hitelesítve van
sok erénnyel, de a legérdekesebb az az eredmény, amit a cisztákon és a
daganatokon csinál.
Ez a növény egy bizonyított orvoslás az ÖSSZES RÁK TÍPUSOK ELLEN!!!
Egyesek azt mondják, hogy a citrom nagyon hasznos különböző rákokra.
Anti-mikróbus spektrum (színkép) a BAKTÉRIUM, INFEKCIÓ és GOMBÁS
MEGBETEGEDÉSEKRE, az ÉLŐSKÖDŐ PARAZITÁK ÉS FÉRGEK ELLEN, A VÉRNYOMÁST
SZABÁLYOZZA, AMI TÚL MAGAS, és egy ANTIDEPRESSZÁNS (DEPRESSZIÓ ELLEN,
CSÜGGEDÉS ELLEN), KÜZD A STRESSZ ELLEN, és az IDEG RENDETLENSÉG
ELLEN!!!
Ennek az információnak a forrása elbűvölő. A világ legnagyobbik
gyártójától jön, ami azt mondja, hogy több mint 20 laboratórium
tesztelte már 1970 óta, és a kivonatok ezeknek a kísérleteknek
leleplezték azt hogy: MEGSEMMISÍTI A ROSSZ INDULATÚ CELLÁKAT 12 típus
rákban beleértve a: COLON (ezt a szót nem találtam meg a szótárban),
MELL, PROSZTATA, TÜDŐ, és a HASNYÁLMIRIGY-ben.
Az összetett ebben a fában (citromfa) valóban azt mutatja, hogy 10 000
szer jobb, mint az ADRIAMYCIN, ez az a gyógyszer, amit használnak
világszerte a kemoterápiában, ami meglassítja a növekedést a rák
cellákban.
És ami a legfurcsább, hogy ez a CITROM kivonat típus terápia, nem csak
hogy megöli a rosszindulatú rák cellákat, de NEM BEFOLYÁSOLJA AZ
EGÉSZSÉGES CELLÁKAT."
Remélem tudtam segíteni!
Lackó
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!