Természetgyógyászoktól hallottam, hogy a D3 vitamin K2 és A vitaminnal együtt hasznosul, de ajánlott még magnézium és cink szedése is. Most olvasom a tudományos orvoslás egy képviselőjétől: ez nem igaz, elég csak D vitamint szedni. Szerintetek?
6. válaszoló:
A vitaminoknak ugyanúgy van túladagolási tünete, mint hiánytünete. Főképp a zsírban oldódó vitaminokat veszélyes túladagolni, mert azok lassabban ürülnek ki a szervezetből, de még a C-vitamin sem veszélytelen ami vízben oldódik, pedig abból több ezer mg-ot be lehet szedni naponta túladagolási tünetek nélkül. A multivitaminok éppen ezért egészségtelenek. Lehet, hogy van, amire szüksége van belőle a szervezetnek, de van amit jó eséllyel túladagolsz. A túladagolási tünetek sem kevésbé kellemetlenek, és veszélyesek, mint a hiánytünetek.
Kérdező, ha utána olvasol egy vitaminnak például a wikipédián, ami nem különösebben elfogult, de az alap információkat leközli, akkor ott általában leírják, hogy melyik vitamin melyikkel együtt szívódik fel, és az adagolási határokat is fel szokták tüntetni, nem csak a napi ajánlott minimumot.
Szent-Györgyi Albert professzor, aki Nobel-díjat kapott a C-vitaminnal kapcsolatos kutatásaiért azt mondta, hogy :
"Ha pontosan megértjük a vitaminokat, és megfelelően alkalmazzuk őket, akkor az emberi szenvedést olyan mértékben tudjuk majd csökkenteni, amit ma még a legnagyszerűbb elme sem tud elképzelni."
Természetesen mindenki olyan forrásból tájékozódik, amilyenből szeretne. De azokat a felfedezéseket kellene igazán górcső alá venni, amiket nem tárnak a nagy nyilvánosság elé,
mint például Szent-Györgyi professzor felfedezései, vagy a 2012 konszenzus a D-Vitaminról...
Ha természetgyógyász mondta, hogy kék az ég, akkor biztos nem kék, mert természetgyógyász mondta. :D
A K2- és az A-vitamin nem "segítik" a D3-at, azaz a D3 nélkülük is hasznosul. Csak nem mindegy, hogyan. A D3 megkönnyíti a kalciumfelvételt. Emiatt megnövekszik a vér kalciumszintje. De a kalcium a vérből nem megy automatikusan a csontokba, ehhez kellenek a többiek - a K2 elsősorban. Ha nincs K2, a kalcium kiülepszik az érfalakon és a lágyszövetekben (érelmeszesedés). A K2 segítségével pedig nem ülepszik ki, hanem beépül a csontokba. Az elmúlt években sajnos szinte csak angol nyelvű szakcikkek voltak a témában, de a koronavírusnak hála, nyáron már születtek jó magyar nyelvű összefoglalók is.
Azt mindenki álmából felkeltve szavalja, hogy a zsírban oldódó vitaminok felhalmozódnak a szervezetben és ez túladagoláshoz vezethet. Azonban a gyakorlatban csak az A-vitamin mesterséges pótlása jelent valós veszélyt, ilyen esetek ismertek. D-vitamin túladagolási esetek extrém beviteli mennyiségnél fordultak elő, pl. hogy valaki a gyerekének naponta beadott egy üvegnyi D-vitamin cseppet, ami akár egymillió NE is lehet. De K-vitamin túladagolást állítólag hitelt érdemlően nem dokumentáltak még. D-vitaminból meg heteken át szedett napi minimum 50.000 NE az, amit túladagolással hoznak összefüggésbe.
Az ajánlott napi mennyiségekből nehéz kiindulni, mert nem vagyunk egyformák. Eleve nem lehet igaz ugyanaz az ajánlott mennyiség D-vitaminból egy halakon élő eszkimóra, mint egy Egyenlítőnél fűszoknyában vadakat hajkurászó bennszülöttre, hogy a nyugati kultúrában élő, életét 95%-ban épületekben töltő embert ne is említsük.
Az egy tapasztalati tény, hogy az orvosok, patikusok nincsenek nagyon képben alapvető vitamin vagy ásványianyag-adagolási ismeretekben. Ez hatalmas energia, hogy képben legyenek a legújabb kutatási eredményekről (amik szinte csak idegen nyelven érhetők el), miközben ennél sokkal fontosabb dolgokról, betegségekről, gyógyszerekről kell képben lenniük.
Mindenki kipróbálhatja, aki hajlandó rá, összehasonlításként szedhet egy ideig hivatalosan javasolt mennyiséget egy ideig, aztán pedig annyit, amennyit az alternatívok mondanak,
és rögtön kiderül, melyik ajánlás ad több életerőt.
A vitaminok jelentős részét képes a szervezet előállítani. Általában csak az előanyagokat kell bevinni, mint az A vitamin esetén a béta karotint. A C vitamin az egyetlen, amit a szervezet semmilyen körülmények között nem tud előállítani. Ami azért furcsa, mert az állatvilágban ez majdnem precedens nélküli. Néhány főemlős, és elvétve pár más faj van, ami képtelen erre, de az állatok többsége képes rá.
Alapvetően a kiegyensúlyozott étrendnek elegendőnek kell lennie, hogy a megfelelő mennyiségű előanyag bejusson a szervezetbe.
#18
Egyet értek, a kiegyensúlyozott étrend a legfontosabb. De feltevődik a kérdés, hogy vajon milyen manapság egy kiegyensúlyozott étrend!?
Nagyon sokfajta egészséges táplálkozási irányzat létezik manapság. Többségük mindenféle feltételezésen alapul. Ha mindegyiket megvizsgáljuk és veszük a keresztmetszetet, akkor szinte csak salátát lehetne enni, habár még az sem biztos :)
Van olyan irányzat, ami szerint a tej/tejtermék káros, mások szerint hozzátartozik a kiegyensúlyozott étrendhez. Van aki szerint a zsír nagyon káros kis mennyiségben is, mások szerint muszáj fogyasztani. Olajos magvak szintén.
A mindenből egy keveset elvet is sokan megkérdőjelezik, illetve nagyon kevés táplálékfajtára redukálódik.
Ismerek olyan családokat, akik szinte mindet maguknak termelnek meg, de mégsem csattannak ki az egészségtől.
Ja, és ne felejtsük el azt a sokat emlegetett elméletet sem, miszerint a mai zöldségek, gyümölcsök már nem tartalmazzák azokat a tápanyagokat, amiket régen.
Nehéz kiigazodni.
Köszönöm a sok elgondolkodtató választ! Párszor még át kell néznem őket, hogy egy összegezésnek megfelelő képet alakítsak ki belőlük.
Néhány megjegyzés: azokkal értek egyek, akik szerint egyénfüggő, kinek mi és mennyi felel meg jobban a gyűjtőnéven: az étrendkiegészítőkből, amit kinek-kinek saját magán kell kitapasztalnia, ugyanakkor azért vannak megbízható márkák a nagy kínálatban, amelyekre lehet támaszkodni. (A G&G készítményekről pl. nekem jó tapasztalataim vannak.)
A korábbi években alig napoztam az állandó UVB sugárzás veszélyeire való folytonos figyelmeztetések miatt, idén nyáron viszont igyekeztem lebarnulni, ami felemásan sikerült, viszont a D vitamin szintem (44 nmol/L) semmit sem változott. Lehet, pl. tengerpartra kellene mennem jövőre, vagy ha egyszer a szervezet nem képes a megfelelő D vitamin szintet tartani, akkor már egyszer és mindenkorra művi úton, tehát tablettákkal lehet csak pótolni?
Ismeretterjesztő cikkben olvastam, hogy a D3 mellé nem kell K2 és A vitamin, mert ez csak természetgyógyász szöveg, hogy többet-többfélét adjanak el. Sajnos, nincs meg a pontos forrás, de számomra így is annak a fölényeskedő stílusnak a példája, ami a tudományos orvoslás képviselői részéről gyakori az alternatívokkal szemben. Ez a stílus sajnos ma is elég gyakran előfordul, holott kiegyezésre lenne szükség a két irányzat között, amire nem sok esélyt látok elsősorban a tudományos orvoslás képviselői miatt, akik konkurenciát látnak az alternatívokban, ezért hajlamosak lekezelni őket, amivel azt segítik elő, hogy sok sarlatán is teret nyer közöttük.
A multivitamin készítményekkel nekem sincsenek jó tapasztalataim. Persze lehet, nem jót/jókat választottam, mivel megbízható helyről hallottam, hogy van, akiknek ez bevált. (Lenkei-féle; ezt én nem próbáltam.)
2012-es konszenzus a D-vitaminról: ez mit tartalmaz? – ha lehetne kicsit bővebben ismertetni.
D3 + K2, C-vitamin, „Plusz kalcium, magnézium, szelén, cink, omega3, Q10.” Számomra ebből az alapvető sorból még kimaradt a kollagén -, persze lehet, van még, amit szintén hozzá lehetne tenni.
Tapasztalt, tekintélyes szakorvos írt ki nekem D3 mellé kalciumot, ebben tehát lehet valami.
Hogy a szervezet a C vitaminon kívül minden más fontosabb „étrendkiegészítőt” elő tud állítani? Ezzel kapcsolatban elég sok cáfolatot olvastam, de egy idősebb ismerősömnek szívgyógyász szakorvos ajánlotta a Q10-et, mert bizonyos kor után, akár már 50-en felül a szervezet nem állít elő belőle eleget, vagy nekem konkrétan a kollagénnel vannak jó tapasztalataim. Korábban időnként „csikorogtak” az izületeim nagyobb erőkifejtéseknél, mióta szedem, semmi ilyen problémám nincs!
„Szerintünk? Kik vagyunk mi? Internet random népe? Mi döntsünk a tudományos orvoslással szemben?:)” Szerintem önmagában az itt leadott sok válasz is bizonyítja, mennyire sokakat foglalkoztatnak ezek a kérdések, amint azt sem lehet tudni, hogy melyik nick mögött rejtőzik olyan személy, aki valamilyen szinten tényleg ért a dolgokhoz, de ettől függetlenül, a tapasztalatok megosztása egészségügyi témákban többnyire hasznos. Rengeteg arra utaló jel van, hogy az alternatív gyógymódoknak helye van, l. csak az utóbbi években szinte gombamódra szaporodó, kínálatban egyre színvonalasabb bio-boltokat. Ebben a tudományos orvoslás is ludas, amint erre fentebb már 1-2 szempontból utaltam.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!