Kezdőoldal » Egészség » Általános közérzet » Borzalmasan megalázva érzem,...

Borzalmasan megalázva érzem, úgy érzem, megszégyenítettek női mivoltomban. Mit kezdjek ezzel az érzéssel, ha nem múlik? (a többi lent)

Figyelt kérdés
29 éves lány vagyok, sajnos teljesen felborult a hormon-háztartásom (nőgyógyász segítségével kezeljük, de nem megy egyik napról a másikra). Ez azzal jár, hogy a menstruációm nagyon erős, ami egészen eddig "nem jelentett gondot", amíg egy nap sikerült úgy elindulnom otthonról az egyetemre, hogy bár sötét térdig érő szoknya volt rajtam, a betét elcsúszott valahogy... Már majdnem a bejáratnál voltam, amikor megtörtént, amitől a legjobban féltem: egyszerűen elöntött... és a testszínű harisnyám bokáig véres lett, mert nem tudta felfogni... Szerencsére volt egy pad, ami mögé el tudtam bújni, jöttek-mentek az emberek.Azt realizáltam, hogy órára nem tudok bemenni, olyan ismerős pedig nem volt a környéken, akit hívhattam volna. Végül elindultam, magam elé tartva a táskám, és reméltem, hogy nem lesz gond. EKKOR 3 középkorú nő jött velem szemben, akik 1. nyíltan megbámultak 2. egyikőjük konkrétan felordított, hogy "atyaisten, szerencsétlen!" 3. a másik ujjal mutogatott felém, és a fejét fogta...Annyira szürreális volt, hogy csak annyit tudtam mondani ott és akkor, visszafordulva, hogy "hát, köszönöm"... Végül a mosdóban rendberaktam magam, és haza tudtam menni. Ami a gond, hogy ez az élmény azóta fixálódott, noha a menstruációm kezd rendeződni. Előfordul, hogy éjszaka felriadok, és azt álmodom, ujjal mutogatnak rám és ettől a víz lever... Szerintetek ezt túlreagálom? (ez még 2 hónapja történt, de nem alszom jól azóta... gondolkodom szakemberen). Mindenkinek köszönöm, aki érdemben válaszol erre a posztra.
2017. szept. 3. 21:10
1 2 3
 1/23 anonim ***** válasza:
86%
Nem reagalod tul,enis nagyon kiakadtam volna. Egyepkent meg nem hiszem h van olyan no akivel ez nem tortent volna meg. Sajnos semmi tanacsot nem tudok neked adni, de ha ennyire zavar akkor jobb lenne vele pszichologushoz menned vele.
2017. szept. 3. 21:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/23 anonim ***** válasza:
3%
TÚLREAGÁLOD.
2017. szept. 3. 21:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/23 anonim ***** válasza:
83%

#2

Fogadjunk h pasi vagy,vagy mar nincs menszeszed,vagy egy unatkozo kisgyerek vagy

2017. szept. 3. 21:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/23 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem érdemes lenne egy lélekgyógyásszal megbeszélni ezt. A megszégyenítés, a szégyenérzés nagyon erős fájdalom, és nehezen tud magától elmúlni. Menj el egy pszichológushoz, segíteni fog!
2017. szept. 3. 21:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/23 anonim ***** válasza:
100%
Megértem, hogy kínos volt, kerültem már hasonló helyzetbe, ráadásul munkahelyen, talpig fehérben.:-) Ez a reakció viszont tényleg túlzott, ha már 2 hónapja tart, akkor keress szakembert, aki segít túllendülni rajta. Az az érzésem, hogy önmagában ez a jelenet nem viselne meg annyira, ha a menzeszed amúgy rendben lenne, inkább a hormonális gondjaid miatt sérült az önértékelésed, ez csak rádobott még egy-két lapáttal. (A 3 nő viselkedése no comment.)
2017. szept. 3. 21:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/23 anonim ***** válasza:

Tampont nem próbáltad? Meg hozzá betét, lehetetlen átázni így.

Nekem 8. osztályban volt ilyen, hogy átáztam teljesen, még a szék is olyan lett. Napokig azt beszélte az iskola, meg a fiúk nevettek, hogy bemenstruáltál stb. Hónapokig gúnyoltak miatta. Meg egyszer koliban éjszaka, sajnos.

Pont, hogy a középkorú nőknek kellett volna ezt megérteni szerintem. Bunkók voltak szimplán.

Meg egyszer középiskolába áztam át egy kicsit, de haza nem mertem menni, úgyhogy úgy voltam egész nap. Igazából rájöhettem volna, hogy van még szülői napom, de apa megvert volna, ha korábban hazamegyek.

Felejtsd el, ez mindenkivel megtörténik!

2017. szept. 3. 21:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/23 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat! Mindegyik elgondolkodtatott...
2017. szept. 3. 21:48
 8/23 anonim ***** válasza:
37%
Szerintem kicsit rosszak lehetnek az idegeid. Biztos nagyon rossz lehetett, de ez előfordulhat bármelyik nővel. Én is jártam egyszer így, hogy nyáron végigfolyt a lábamon. Próbálj meg ilyenkor valami sötét nadrágot felvenni.
2017. szept. 3. 22:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/23 anonim ***** válasza:
7%
3-as igazad van férfi vagyok, ettől még ez csak vér. Nem normális ha valaki így kiborul.
2017. szept. 3. 22:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/23 anonim ***** válasza:
83%

#9

Persze te mar csak tudod is h milyen egy menszesz

Es kerlek kimelj meg ettol h neled is vannak norokonoid

2017. szept. 4. 05:18
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!