Ez idegösszeroppanás lehet?

Sokszor csak ülök egyhelyben, "nézek" magam elé, az agyam, mintha teljesen kikapcsolan. Nem hallok, nem fogom fel a külvilág ingereit, mintha valahol egészen máshol járnék... Mikor "visszatérek" a valóságba, olyankor legszívesebben csak tombolnék és sírnék. Ninvcs étvágyan, nincs életkedvem, semminek nem tudo örülni. Nagyon szorongok, sokszor rámjön ilyen halálfélelemszerű érzés, olyankor úgy érzem, hogy megfulladok... Nagyon ignerlékeny lettem az utóbbi időben. Teljesen megváltoztam, rossz irányba:( Sokszor elkap a sírás és nem értem, hgoy miért... Valamelyik nap gondolkodtam, hgoy mi lehet az oka: az, hogy sosem sírtam, amikor megvolt rá az inger, mindíg elfojtottam. Szerintem összegyűlt benenm a sok rossz érzés és az szokott felszínre törni olyankor. Most 18 éves vagyok, 5 éves koromban meghalt apukám:( Attól kezdve földönfutók lettünk anyukámmal, 13 év alatt legalább 20-szor (!) költztünk! Sokszor nagyon rossz helyzetben voltunk, volt, hogy azt sem tudtunk, hgoy hol hajtjuk álomra a fejünket... Sokszor voltunk kiszolgáltatva mások akaratának (pl. albérletben kell ett laknunk egy csont alkoholista férfivel...) Ittmég korántsincs vége a rossz dolgoknak, de nem írok le mindent, mert nagyon hosszú lenne. Ez csak ízelítő volt. Rengeteg csapás ért már és 4 éveel ezelőtt jött mégegy: megvkultam! (Beszélő számítógéépel írok, olvasok, ne kössetek belém.) Koraszülött voltam és azért történt. Eleve csak egyik szemem működött, erre most a másik is tönkrement, már nem tudnak segíteni:( Volt egy Szerelmem, akivel 2006. októbere óta voltam együtt, egészen mostanáig (márciusig.) Sajnos anyukám mérgezte meg a kapcsolatunkat:( Aza baj, hgoy anyukámnak is szüksége lenne pszichológusra, mert biztos vagyok benen, hgoy azért viselkedik így velem, mert őt is nyomasztja ez a sok gond. sajnos rajtam tölt ki mindent és ha ő nem boldog, én se legyek az... Ezért taszította el mellőlem a barátomat:( Meg is mondta, hgoy én mindíg boldog vagyok, Ő meg sosem lehet az. Ekkor mondta azt is, hogy véget vet a Gyuszival való kapcsolatomnak. Azt mondta, hgoy már tudja, hgoy hogyan. Szó szerint ezt mondta: "Úgy megkeserítem az életedet, hogy azt nem teszed zsebre!" Nem tudom, miért kapom ezt, pedig jó tanuló voltam mindíg is (még most, vakon is), jó gyerek voltam (vagyok is), stb. Szerintem azt akarja, hgoy ha ő nem lehet boldog, akkor én se legyek:( Barátaim nincsenek, mert sosem fogadtak el engem. (Amíg láttam, akkor sem, mert csak egy szemmel láttam...) Testvéreim felém sem néznek...:( Ezt a sok rosszat magamban tartottam, egészen mostanáig... Fegyelmeztem magam mindíg és nem sírtam! Próbáltam anyukámat is erősíteni ezáltal, hogy ne kelljen neki azt nézni, hogy én szomorú vagyok. A vakságom miatt sem kesergek látványosan. Magamban ordítok, a külvilág viszont ezt nem tudja... Nos, ezek a dolgok vezettek odáig, hgoy a szöveg elején említett viselkedés jellemző rám mostanában. Szerintetek összeroppantam? Nekem úgy tűnik... Már nem bírom el ezt a terhet... Anyukám is érezteti velem, hgoy teher vagyok neki, hgoy már nem látok. Pont a saját anyám okoz fájdalmat: elüldözte a barátomat, érezteti, hgoy teher vagyok a száméára, stb. Muszáj volt kiírnom magamból, mert senkivel nem tudom megbeszélni (rokonaink már nem élnek, ketten vagyunk anyukámmal). Tudom, hgoy ha apukám élne, nem így bánna velem anyukám.. Apukám sosem hagyta, hgoy durván bánjon velem.... Már nagyon el vagyok keseredve és nem látom a kiutat:( Minden fontos személyt sorra veszítek el... Úgy érzem, hgoy csak lebegek a semmiben és nincs mibe kapaszkodnom. Gyuszi volt számomra a biztos pont, Ő igazán megértett és most már Ő sincs:( Őbenne bíztam csak és Ő mindenben segített... Nagyon szerettük egymást, de anyukám annyira csúnyán bánt Vele is, hogy nem bírta tovább idegileg. Megértem Őt teljesen! Senki nem hallja meg a segé,ykiáltásaimat:( Szóval ez a mérhetetlen keserűség, ez a z idegösszeroppanás jele? Bocsánat a hibákért, de most is nagyon zaklatott vagyok és kapkodom. 18 éves lány