Hogy változtassak magamon?
Sziasztok! Megpróbálom röviden leírni az érzéseimet.
Úgy érzem hogy változtatnom kell, de nem tudom, hogy. Nem érzem jól magam, úgy érzem hogy nem igazán szeretnek az emberek, kollégák. Kislány koromtól irtó fontos számomra az hogy érezzem szeressenek, hogy fontos vagyok.Ezért gyerekként ajándékokat adtam az osztálytársaimnak. Ma pedig közel 30 évesen, úgy érzem pszichikai esett vagyok. Nem érzem jól magam a munkahelyemen, mert azt érzem hogy meghalnék akkor az senkit se érdekelné. Az új főnökömmel alapból és szerintem kölcsölnösen nem bírjuk egymást. A pént nagy úr, ezért félek váltani.
Úgy érzem senki se tart sokra, nem hisznek bennem.Én próbáltam közeledni beszélgetni, megkérdezni, hogy mi a baj, azt mondják semmi baj sincs.
A másik problémám, hogy állandóan álmodozok. Elképzelek egy storit úgy mint kislányként amikor játszottam és gondolatba végig viszem hogy a történetet. Néha emiatt már úgy érzem hogy nem is ebbe a világba vagyok. Nem csinálok semmit, pedig tanulni szeretnék azt is online, hogy ne kelljen emberek közé menni.
Van egy 6 éves kapcsolatom ami jól müködik. De más ember nincs akibe bízni és akit mondjuk barátnőnek mondanék. Szinte csak a 4 fal között vagyok ill. a munkahelyemen. Változni akarok, hogy ne képzeljek el egy storit és ne álmokba éljek... de nem tudom hogy lehet változni.
És ez csak egy kis része volt az érzéseimnek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!