A szellentés mindig a székelési inger előfutára?

Az óvodában, ahol dolgozom, mindig azt mondják a szellentő gyerekeknek megszégyenítve őket, hogy menjek wc-re, és már az edzőm is elkezdte, ha szag keletkezett az edzésen, hogy akinek wc-znie kell, menjen. Pedig szerintem nem minden esetben oldható meg a szellentés problémája egy trónolással, nálam legalább is biztosan nem, ma is vmi eszméletlen szagokat árasztottam, szerintem azért, mert túl sok hüvelyes zöldséget ettem, amellyel küzdenie kellett a hasamnak, ám ezekre az óvodai beszólásokra meg az edző szavajárása miatt még ki is próbáltam, hogy oké, edzés előtt kipróbálom, hogy hátha kijön belőlem minden bűzlő szemét, számomra meglepő módon jött is tényleg valami, és teljes léleknyugalommal mentem edzésre, ám ott is folytatódott a szörnyű szagárasztásom, amit persze én éreztem meg először, majdnem elájultam, olyan szagú volt, és aztán mindenki más is érezte és ájuldozott.

Szerintem olyan hülyeség a megszégyenítés szellentés miatt, hiszen sem gyerek, sem felnőtt se nem választja, se nem döntése kérdése, se nem élvezi maga sem, hogy bűzölög, de ez van.

És próbáltam megszabadulni a saját bűzeimtől még edzés előtt a wc-n, sikerült is kábelt fektetnem, de lám: attól még nem ért véget az emésztési folyamatom.

A társadalom elvárná, hogy az ember addig üljön a wc-n, amíg bűzölög? Most komolyan? Van ennek egyáltalán tudományos alapja, hogy a szellentés a székelési inger előszele lenne...?

Ez a fő kérdésem!