Hogy tudnék az öcsémen segíteni? Lelkileg ennyire sérült, vagy csak benne van a tinikorban?
Én már külön élek az öcsémtől 6éve majdnem. Nekünk a szüleink elváltak, 4en vagyunk testvérek, én és ő anyukánkkal maradtunk, másik két testvérünk már idősebb. Öcsém most 15éves.
A válást szinte előtte vitték végbe a szüleim, apukánk keveset foglalkozott már akkor vele, most meg végképp. Anyukámnak lett párja, már évek óta van neki, így vele tölti a legtöbb szabadidejét.
Öcsém iskolai magatartása és szorgalma csak rosszabb lett, én keveset tudtam hazajárni, és foglalkozni vele. Ő úgy élte meg, hogy szekálom a tanulással. Emellett eljártunk kajálni, mozizni, de ritkán.
Most felkerült gimnáziumba, egy szavas válaszokat ad a kérdéseimre, bárhova hívom elutasító, azt mondta elege van az egész családjából, nincs értelme élnie, azt is mondta, hogy öngyilkos akart lenni 1x, amikor senki nem volt otthon.
A bátyánk párjára írt rá, tanácsért, egy lány ügyben, hogy hogyan hívja el randizni? pár napra rá elutasította a lány.
Iskolai barátai nincsenek, számítógépes játékban vannak barátai. Azt mondta velük szívesen találkozna, de mindegyik az ország másik végén lakik.
Én aggódom túl ezt az egészet, és tényleg normális ez ebben a korban? vagy forduljak segítségért?
Sajnos ő késői gyerek lett a családban, és még alig múlt 4éves, amikor elváltak a szüleink. Senki nem foglalkozott vele, csak én. És most hogy elköltöztem pár éve, én sem tudok vele lenni, és már én is a párommal élek egy ideje.
Szeretném elvinni pszichológushoz, de nem tudom, hogy ő ezt hogy élné meg, vagy ez az időszak változni fog-e?
válasza:Itt a legnagyobb vétkesek a szüleitek. Hihetetlen, hogy milyen anyukák és apukák élnek a világon. Hogy képes egy anyuka inkább az új párjával tölteni a legtöbb szabadidejét, mikor az öcséd lelkibeteg? Normálisan kéne beosztani az idejét, hogy öcséddel is foglalkozzon. Mivel apád már egy ideje nem foglalkozik veletek, beszélj inkább az anyukával. Elmondanám neki, hogy mi van az öcséddel.
Amúgy ebben az időszakban, mikor kamaszodik, hajlamos a világot "rossznak" látni, az én testvéremmel is ez volt.
Rendes tőled, hogy így foglalkozol ezzel az üggyel, mindenképp beszélj anyuddal...
válasza:Biztosan sérült lelkileg az a személy aki az öngyilkosságot fontolgatja,tehát nem intézheted el annyival a dolgot hogy csak tini.az is elképzelhető hogy a gimiben fiúk zaklatják sexuálusan.
'Hogy képes egy anyuka inkább az új partnerével tölteni a legtöbb szabadidejét"-úgy hogy mániákusan rajong a falloszért és fut utána..
válasza:
válasza:Az internetes barátokkal is lehetne erősíteni a kapcsolatot. Pl. egyik hétvégén felajánlani, hogy elutaztok vele a pároddal - nektek egy napos városnézés, kirándulás kettesben, az öcsédnek egy nap haverozás. Oda-visszaúton nem kell egyedül lennie.
Én is hasonlóan zárkózott, bántott voltam kamaszként, mint az öcséd, csak lányként. Igaz, 16-17 voltam, mire végképp kikészültem. Nekem a netes barátok jelentették a kiutat, van, akivel 10+ éve barátok vagyunk azóta, ma már felnőttként, akkoriban pedig rengeteget támogattuk egymást, ha csak virtuálisan is.
Ha nem opció a suliváltás, új közösség, stb, anyukatok nem elég rugalmas, akkor ez is sokat jelenthet, hogy ne maradjon egyedül.
Igen, ezen én is agyaltam már, hogy örömforrásként lehívni, vagy felvinni öcsémet az egyik kis szgépes barátjához. :) Mindenesetre ezt észben tartom, és valóban jó ötlet.
Gimnáziumba most került fel, ott nem hiszem, hogy most lelkileg terrorizálják vagy másféle módon bántják.
Ált.iskolában kicsinálták, csak az igazgató ragaszkodott ahhoz, hogy maradjon, és majd elbeszél azokkal a gyerekekkel, akik bántják. Sajnos hamar megérezték, hogy őt lehet szekálni, bántani... Kinevették amiatt, mert otthonról vitt szendvicset, mert ők a büféből vásárolnak, és nem otthonról. Inkább nem evett, ha esetleg anyutól nem kapott 1000ft-ot az iskolába.
Reménykedtem benne, hogy az új iskola,új élményeket, barátokat hoz neki. Annak tanul, amit szeret csinálni.
Még csak 2hét telt el az iskolából, azt mondta nem rossz. De nem mesél többet. A lelkemnek annyiból jobb, hogy már nem abba a közösségbe jár.
Anyuval próbáltam beszélni már az öcsémről, de apát hajtogatja, hogy őt is számon kérem-e , hogy foglalkozik-e a tesómmal? Már kiskora óta úgy kezeli, mint egy felnőttet. Nagyon-nagyon sajnálom ilyenkor, a szívem szakad meg érte.... kérdeztem a legutóbb tőle, hogy megoldás lenne-e számára, ha hozzánk költözne? De azt mondta már kibírja ezt a pár évet, és elköltözik.
Kérdeztem a kollégiumot, hogy hátha..ments vár lenne számára, de azt is elutasította.
Nem igazán hajlandó tartani velem a kapcsolatot, de még is azt érzem, hogy elmondja a problémáját, tudatni akarja velem, csak közben mégis elutasít.
Azért is gondoltam pszichológusra, akár csak ha én, hogy valamiféle tanácsot adni, hogy ebben a korban hogyan lehetne őt kezelni, pláne ilyen családi háttérrel.
Nem akarom figyelmen kívül hagyni a jelzéseit, főleg, hogy tudtomra adta az öngyilkosság gondolatát.
Félek amiatt is, hogy ha ez most nincs rendezve, nem tud normális felnőttkori életet élni...
Aki hasonló életet élt, ő milyen lett felnőttkorában?
válasza:A tinikor rohadt nehèz, át kell ezen esnie.
Én totál depressziós voltam 17-18 éves korom körül, de kívülről senki nem látott semmit, meg maradjunk annyiban senkit nem is érdekelt mi van velem, pedig szívesen kiöntöttem volna a lelkem. Voltak barátaim de nem olyan szoros kapcsolatok akiknek megtudtam volna nyílni. Utáltam magamat és azt éreztem senki sem szeret, senkinek nem hiányoznék. Néhányszor megpróbáltam kinyírni magam de lájtos próbálkozások voltak... Beszedtem egy csomó gyógyszert, amit ki is hánytam nagyrészt, meg gondoltam rá, hogy felvágom az ereimet, de féltem a fájdalomtól. Egyszer egy gyógyszerezés után azt hittem tényleg vége. Kihánytam valamennyit de maradt bennem mert rosszul éreztem magam. Bealudtam és arra keltem hogy anyám ébreszt elkések a suliból. Tök kómásan egész nap küzdve az alvás ellen csináltam végig a napot majd hazamentem és kialudtam magam. Olyan boldog voltam utána hogy nem sikerült, hogy élek.
Aztán átléptem a 18at, valahogy elmúlt ez a mindent sötéten látás egyik pillanatról a másikra. Lettek barátaim a neten, az életben. Új suli, kihívások, pasik ésatöbbi, totál kicseréltel. Sosem voltam azelőtt se meg most se halálvágyó, de az a 2 év szörnyű volt valamiért, nem találtam a helyem sehol. Mai napig imádom az életemet és félek hogy 1x majd meghalok. Ezt csak azért ìrtam le mind hogy a felnőtté válas akkor is lehet nehéz ha épp olyan rossz dolgok nem érnsk csak épp hajlamos az ember túl sötéten látni a dolgokat.
Én azt mondom ne erőltesd a kérdezést ha nsm akar beszélni róla. Persze kérdezz rá de ha nem mond semmit akko hagyd rá. Amivel segíthetnél: közös programok. Mozi, bowling, akármi amit szeret, mert a közös boldog pillanatok tudják feltöltdni igazán az embert, ezek tartják benne a lelket ha épp rosszabb passzban van és persze így legalább érzi hogy van aki szereti és van akinek annyira fontos ő hogy vele tölti néha a szabadidejét :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!