Vannak rajtam kívül olyanok, akik évek óta nem beszélnek a testvérükkel?

Elég nagy szégyen, hogy ilyen helyzet egyáltalán fennállhat testvérek között, pláne ha nem gyerekekről van szó, hanem huszonévesekről. Lassan 8 éve nem vagyunk jóban, akkor fordult egy nagyot az élete, és egy büdös nagy tahó lett. Sok közös barátunk volt, közülük szinte senkivel nincs már jóban, mert mindenkit elvadított magától a "búvalaszott keménygyerek" viselkedésével. Különösen az utóbbi 3-4 évben mérgesedett el a kapcsolatunk, amolyan hidegháborúfélét folytatunk, és már ott tartunk, hogy egyszerűen utálom, ha egy légtérben kell lenni vele. Tudni kell, hogy én régóta Pesten élek, sajnos ritkábban járok haza vidékre a szüleimhez. Öcsi állandóan otthon döglik, valami lim-lom főiskolás szakra jár a nem messze lévő megyeszékhelyre, de olyannyira sok órája van, hogy a hét nagy részét is otthon tölti, kb semmit nem csinál. Gyakorlatilag nem teszi ki a lábát otthonról már legalább 4 éve, minden hétvégét, komplett nyarakat döglik végig a házunkban. A tanulást se viszi túlzásba, már legalább 2 éve végeznie kellett volna. Különösen nagy élmény volt úgy készülni a vizsgáimra, hogy míg a vizsgaidőszakban néha hazajöttem tanulni, addig ő sose tanult, állandóan a gép előtt tesped, eszik, vagy elmegy kocsikázni mindenféle értelmes cél nélkül. Ehhez jön még a büszke, nagyarc viselkedése, úgyhogy ha néha hazamegyek a szüleimhez, kegyetlenül nehezen tudom tolerálni az állandó, nyomasztó jelenlétét. Ráadásul vágja rám a pofákat, dünnyög, és egyszer már majdnem nekem is esett, mikor egy bunkó beszólására válaszoltam. Ezen vérig sértődött és azóta is ő érzi magát megsértve. Komolyan mondom, senkit nem ismerek, akinek ennyire idióta testvére lenne. Egy tipikus semmirekellő, és igazából ezt a szüleim is látják, de sajnos róla nem lehet semmi negatívat mondani, és rendszerint én vagyok lecseszve, ha bármikor is szóvá teszem, hogy rohadtul idegesítő, amit csinál. És az a legrosszabb, hogy egyre inkább úgy látom, innen már nincs visszaút, soha nem lesz olyan kapcsolatunk, mint gyerekkorunkban. Hihetetlenül dühös vagyok rá, nagyon sokat kínlódtam már miatta, és még ő érzi magát áldozatnak. Soha nem találkoztam még olyan emberrel, akinek ilyen gyökér testvére lenne, mindenesetre ha van itt olyan, aki - felnőtt létére - hasonló helyzetben van, akkor írjon nekem, mert jó lenne tudni, ha esetleg vannak sorstársaim. Nem panaszkodásnak szántam ezt a kisregényt, csak próbáltam leírni, hogy mennyire nem lehet már bírni ezt az állapotot. Előre is köszönöm az értelmes kommenteket.