Tudnátok véleményt/tanácsot adni? Kérlek, olvassátok el! Elfog a szorongás, ha arra gondolok mi lesz, ha a testvéremmel ketten maradunk a szüleim halála után.

A bátyám oxigénhiánnyal született, de most 4 órában dolgozik , és a kollégákkal eldumálgat, egész jól kijönnek vele, szóval ne gondoljatok súlyos állapotra, néha hadar de ennyi, ami a mindennapokat illeti a kommunikációt nézve. De hétvégenként, 11-13 órákat is alszik, majd 1 óra , mire felöltözik, elkészül a fürdőben (nem tudjuk mi tart eddig, néha csak baszkurálja a tárgyakat, beállítja őket). Nagyjából délután 3 órára ül le "reggelizni". Nem sok minden érdekli, egy könyvet hogy elővegyen, vagy hogy neten akár valamiről utána olvasson szinte lehetetlen. Esténként néha kóvályog a városban, beül meginni egy bort vagy whyskit valahova egyedül, és rohadt feltűnően nézi a nőket. Szerencsére, ha szóltak is neki, akkor levágták hogy mi van és nem volt balhé. Volt 2x, hogy nem tudtuk hogy jött haza, ketten vittük be, teljesen kivolt, valószínűleg tettek valamit a piájába , mert piától így nem lehet betompulni, teljesen más volt..

A kapcsolatokról is kicsit téves az elképzelése, egy csajjal dumált párszor aki pultos , és azt mondta, hogy ő a barátnője volt fél évig. Néhányszor bekattant már otthon, le kellett fogni akkor, és teljesen kikelt magából, üvöltözött hogy rohadjon meg mindenki , meg mi is. Ezt én váltottam ki belőle, mert a szüleim hihetetlen türelemmel segítik, én meg olyanokat mondtam, hogy egy naplopó leszel, ha így folytatod, meg hogy egy nőnek se kell valaki, akit nem érdekel semmi. Ezt sulykoltam csomószor, nem kellett volna, ezért gurult be nagyon. Volt, hogy 6-ra ment dolgozni reggel, akkor is apáék egy órával hamarabb felkeltek, hogy fel tudják kelteni, szólni neki, hogy öltözz már meg minden. Az zavar, hogy a tesóm fel se fogja, hogy milyen sok segítséget kap, hogy a szüleimnek is szüksége lenne pihenésre, és hogy valamennyire magát kéne hozzászoktatni bizonyos dolgokhoz (időben elkészülés, reggeli mojolás lecsökkentése)

Én Budapestre fogok költözni ősztől, később ha már csak ketten maradnánk, úgy hozná az élet, akkor valószínűleg hozzám költözne, vagy pedig az otthoni házban lenne. Valószínűleg a fizetésemből kellene támogatnom, kipótolni. Apával jár horgászni, programokra főleg, nem tudom mi lesz ,ha már ketten leszünk, én nem leszek tizedolyan társaság se neki. Egy csíra vagyok, hogy rinyálok emiatt, hiszen vannak, akiknek sokkal nagyobb feladatuk van, amit meg kell oldaniuk. De tartok tőle, hogy akár egy műszempillás dagadt, barna, rosszindulatú nő (az ilyenek tetszenek neki) ráírathatja később a házat, vagy kiénekelheti a pénzt, amit a szüleink tettek félre nekünk. A szívem szakadna meg, ha ez lenne a sorsa a szüleim évtizedes szorgos munkájának. (Gondoltam, hogy minden majd az én nevemen lesz , és így ebből nem lesz para, de valami áskálódás ki tudja, akkor is történhet kívülről)

Rajtam kívül senkire se számíthatna nagyon tesóm, így el kell fogadni a helyzetet persze, de elkezdek szédülni, ha arra gondolok, hogy esténként kóvályog, nem érdekli semmi, hétvégén a fél napot átalussza, minden reggel nekem kéne egy óráig könyörögni, hogy indulj már el munkába, ha meg megszűnik, nekem keresni úgy, hogy vajon elengednek-e engem is a munkahelyről. Lehet, hogy tényleg csicska vagyok és túlaggódom ezt, meg úgyis megoldjuk/megoldom valahogy, most hirtelen elkeseredettségemben jött az ötlet, hogy megosztom veletek ezt az aggodalmam. Ti hogyan állnátok hozzá, hogy próbálnátok változtatni azon, hogy gördülékenyebbek legyenek a napok együtt? Köszönöm a hozzászólásokat előre is.! :)22/F