Hány testvéred van? Milyen a kapcsolatotok?
Lány vagyok, illetve már nő. :) Van egy bátyám, 4 évvel idősebb nálam, és egy öcsém, 2 évvel fiatalabb.
Egészen kicsi korunkban még sokat játszottunk hárman együtt, persze voltak apró, tesók közötti civódások, de jól elvoltunk. Aztán a bátyám átlépett a "nagyfiú" korszakba, akkor már letojt minket magasról, szerintem mások előtt le is tagadott. :D :D
A kisöcsémmel változó volt, általában nagyon jól megvoltunk és sokat játszottunk együtt, de néha voltak furcsa dolgai, amikről akkor úgy gondolták a szüleink, hogy még nem érteném meg, ezért nem is magyarázták el, emiatt pedig általános isi felsőben már eléggé megromlott a kapcsolatunk.
Aztán vele ez később rendeződött, ő otthon lakik a szüleinkkel, ha megyek hozzájuk, szoktunk beszélgetni, mesél a dolgairól, bár olyan hú de közel nem állunk már egymáshoz, mint régen, persze egész más a gyerekkor...
A bátyám meg egy sznob majom lett. :D Ő még messzebb költözött, aztán menyasszonya is lett, anyánkkal szokott telefonon beszélgetni, velem nem. Igaz én sem keresem őt, de amíg tudom anyánktól, hogy jól van, addig nem is baj.
Nagyon más személyiségek vagyunk, ahogy én is kamaszodtam, bátyámmal kb. széttéptük egymást, nagyon durva dominanciaharcok mentek itthon, néha verekedtünk is.
Most meg - hogy is fogalmazzam szépen? - nagyjából sz**unk egymásra. :D Persze családi eseményeken, ünnepeken kedvesek meg aranyosak vagyunk egymással, mostanában párszor már meg is leptek az asszonykájával, 30 éves korukra kezdenek felnőni, úgyhogy ki tudja, egyszer talán még jóban is leszünk. :D
Én azon szoktam gondolkodni, milyen lett volna, ha egykeként növök fel. Szerintem akkor konkrétan MINDENEM meglett volna, amit csak egy gyerek kívánhat, és örökre én lennék az egész család szeme fénye. :D
Nem tudom olyan rossznak elképzelni ha csak rád koncentrálnak, és nem kell mindig osztozni mindenen meg alkalmazkodni 1-2-3 másikhoz.
5 testvérem van, 2 nővérem, 2 bátyám, 1 húgom,külön nőttünk fel.
A legidősebb nővérem vidéken lakik a családjával. Szoktunk dumalni, írogatni egymásnak, de nem túl mély a kapcsolatunk.
A fiatalabbik nővérem az egyik legjobb barátnőm. Neki is van családja, gyerekei, nem lakunk messze egymástól. Olyan ő, mint egy angyal, csak jót tudok róla mondani.
Az idősebbik bátyámmal sokáig nem találkoztam, aztán volt egy időszak, mikor nagyon sok időt együtt töltöttünk. Együtt mentünk koncertekre, tök hasonló ízlésünk is volt. Imádtam őt akkoriban. Aztán lassan nem válaszolt az üzenetekre, hívásokra, azóta meg megtudtam, hogy neki állítása szerint csak 1 öccse van, úgyhogy ennyit erről.
A fiatalabbik bátyámmal nagyon régen nem találkoztam, vidéken lakik, ha jól tudom. Hiányzik nagyon ő is, de kétlem, hogy ez kölcsönös.
A húgomat örökbeadták baba korában. Egyszer láttam őt, nagyon édes kislány volt akkor. Azóta semmit nem tudok róla sajnos.
24N
16 lves koromig egykegyűlöletes voltam.
A nagyobb mostohaöcsém 6 évvel, a kisebb 11- gyel fiatalabb nálam.
Jo a kapcsolatunk, bár inkább a naggyal beszélgetek többet, mig együtt éltünk, növérének tekintett, most meg szerelmes belém :(
Kettő. Nem jó, amolyan látszat jó. Az egyik, ha valami nem aszerint történik ahogyan ő azt elképzelte, akkor besértődik, szentül megvan győződve arról, hogy csak az és úgy lehet a jó, ahogyan azt ő kitervelte, kikombinálta.
A másik meg önző, úgy ahogy van, mindenek felett ő és csak ő. Letojja magasból, hogy neked jó- e , a lényeg, hogy neki kényelmes legyen minden.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!