Mit tegyek a húgommal aki csak sajnáltatja magát, de nem tesz semmit?
Ha ez a pszichológus ennyit ér, akkor ne szórjátok rá feleslegesen a pénzt. Próbáljatok meg vagy egy olyat keresni aki ért is az emberekhez, vagy egy olyan terapeutát, akit sokan ajánlanak. Nem feltétlen szükséges egyetemet végzett szakpszichológus legyen, a lényeg, hogy megértse mi van a lelkében, tudjon hatni rá, és meg tudja változtatni maradandóan. Hajlandóságot mutat rá, hogy külső segítséggel megváltozzon, csak nem a megfelelő embert találtátok meg. A kutyát sajnálom, és ő is fogja ha elajándékozzátok. Vele kapcsolatban már kialakult egy szokása, hogy nem törődik vele, ez egyrészt nehezen fog változni, és őt is lassítja a változásban, miközben a kutya meg szenved. Viszont ha megvan az a szakember aki tud bánni vele, és akkor kap egy új állatot az már pozitívan hathat rá, mert a másik elvesztése miatt(és ha már jó úton jár a terápiával) kialakult negatív élménye, illetve lelkiismeretfurdalása miatt ezt elviszi majd sétáltatni, ami rá is kedvező hatással lesz.
A lényeg, hogy a változásra nyitott, csak külső segítség szükséges. Az viszont nagyon.
Szánalmas a hugod,más fiatal meggebed az ő koránan a suli és a diákmunka mellett.
Ő meg se nem tanul, se nem dolgozik.
A szülők helyébem már rég kiosztottam volna,hogy ez í gy nem pálya.
Nem akar boltos lenni,? Akkor tanuljon.
Én még akkor is dolgoztam,mikor érettségiz tem. Pénztárosként,pultosként. Vagy mentem málnát szedni 17évesen.
Mem szégyen az ilyen munka se. De én teszek is ellene,hogy ne csak itt ragafjak le. Hanem majd diploma után egy picit magssabb szintre emelem a pénzkeresést.
De addig úgy vagyok vele,ho gy bármilyen munkát elvállalok ,llegyen az egy mekis munka, takaritós,mosogatós.
Kiraknám a hugodat a családi házból az tuti. Azt nem értem egy ilyen s.zar alaknak miért lesz kutyája, mert azzal,hogy neü foglalkozik vele, aláírta a saját szegénységi bizonyítványát .
Gondolom hónapok kérdése és az uzcára kerül a kuyta ,vagy menhelyre,mert a hugocskád megunta. Jajj suegénynek van elég baja. Úgy saj álom szegény,komyolyan
#4
Ez nem ilyen egyszerű.
Természetesen mindig van olyan szomszéd/ismerős/akárki, akit lehet szidni hogy a mocskoslustaállat, debezzegÉN, de meg kell látni mikor van komolyabb esetről szó. A kutyát nagyon sajnálom én is, remélem jó helyre kerül. A lány viszont most még elfogad, illetve kér segítséget kívülről. Ha ezt nem kapja meg, vagy csak látszólagosan kapja meg, de gyakorlatilag semmit nem ér vele(mint jelenleg), akkor egy idő után teljesen magába zárkózik, aminek három útja van, vagy a teljes elzárkózás, vagy ugyanez alkohol/drogok mellett, illetve az öngyilkosság.
4# Egoista, törtető, másokat lenéző, leszaró hozzáállásodat még kerékbe törheti egy betegség!
Kérdező! A húgod korábban is hajlott a depresszióra, vagy ez a betegsége óta van?
Itt csak saját magán múlik akar e változtatni.
Ha pedig ennyire beteg, akkor intézzetek neki ápolót,vagy vmi otthont
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!