Milyen kistestvérnek lenni?

Harmadik gyerekként valamivel kevesebb figyelem jutott nekem, hiszen ott a két nagyobb tesó is. (Nem úgy, mint például egy első vagy egy egyke gyereknél, akire értelemszerűen több idő jut.) Ennek sok előnye és sok hátránya is volt. Mert ott volt mellettem egy népes család, tehát lényegében sose voltam egyedül. Ugyanakkor mégis tudtam azért magamban lenni, nem zavartak meg mindig, mert mindenki nagyobb és elfoglaltabb volt nálam, nekem pedig volt is igényem az egyedüllétre. De másfelől ott voltak a durva rémálmok, szeparációs szorongás... Tehát nem mindig voltak ott a nagyok, amikor ott kellettek volna lenniük.

Két fiú után várva várt lányként valamilyen szinten kiemelkedett helyzetben is voltam. De azért komoly kivételezés nem volt szerencsére. Amit még nagyon jól tettek a szüleim szerintem, hogy sose sóztak hosszú órákra a bátyáim nyakába. Sok nagyobb gyereknek ugye levegőt nem hagynak, mert folyton rányomják a kistesót. Na, ilyen nálunk nem volt.

Kistesónak egy dolog miatt rossz lenni: sem gyerekként, sem idősebb korban nem vesznek annyira komolyan, mint amennyire szeretnénk. Ha van valami ötletünk, csak legyintenek rá, ha megosztjuk a terveinket, megesik, hogy azt mondják, úgyse fogjuk megcsinálni. Vagy nem mondják, csak elkezdik kidomborítani, hogy mennyi akadálya van a kivitelezésnek és el tudják venni a kedvünket az egésztől. Egyébként a legtöbb népmese is erről szól: a kistesó, a harmadik gyerek, akiben senki nem hisz, bemutat az otthoniaknak, elindul és megcsinálja.

2. és egyben legkisebb/ legkésőbbi gyerek vagyok minden téren:

nem csak szüleimnek, de a távoli családban is én vagyok/voltam a kicsi.

Most 26 vagyok és van pl. 54 éves unokatesóm is; nővérem csak 11 évvel idősebb.

- Gyerekkor: szüleim is, tesóm is igyekeztek mindent megadni nekem, ami kellett/amit ők nem kaphattak meg. Észszerű keretek közt persze.

- A tesómmal, bár elég közeli a kapcsolatunk, szvsz. nem igazi testvéri, inkább amolyan "anya-lánya" kapcsolatunk van. Régen ez jobban előjött, de még mindig jellemző, hogy ő a "főnök".

- Pasiügyeket, ilyesmit nem nagyon szoktunk megbeszélni. Olyan nagyon csajszis dolgaink csak ritkán vannak-voltak.

- Amikor ő volt fiatal, szüleim nem tudták fizetni az egyetemet, szóbeli érettségi délutánján pl. már ment dolgozni. ( ösztöndíjat kapott volna, de lakás, jegyzetek, bejárás stb. nem lett volna megoldható ) Amikor én voltam annyi idős, kérdés sem volt afelől, hogy én "mehetek". Ebből adódtak gondok. Mindkettőnknek új volt pl. hogy a 28 éves, 2 éves gyerekkel gyesen lévő tesóm speciel féltékeny rám emiatt ( jegyezzük meg, a szüleim anno szépen fokozatosan kárpótolták: jogsi, nyelvvizsga, beszálltak a házába, kocsijába.. nekem meg ""csak"" a sulit támogatták)

- Ezek miatt őt már "felnőttként" kezelték elég hamar, engem meg néha még ma sem :D

Igazából, mivel késői gyerek vagyok, anyuval sosem voltak lányos dolgaim, anyu más generáció. Az anyuka "lányos" feladatait a tesóm vette át, mert korban mégis közelebb áll hozzám :)