A szülők hibája, ha a gyerekeik nem jó testvérek?

Te melyiküknek hiszel jobban?

Most felejtsd el azt, hogy mindkettő a gyereked, ha csak hallanád a sztorit, mit mondanál?

Én ha körbenézek a családunkban, akkor senki nincs közeli és szoros kapcsolatban a testvérével.

Apukámék 3-an voltak fiútestvérek, kezdettől sok volt a konfliktus köztük, de felnőtt korra teljesen eltávolodtak egymástól (anyagi és jellembeli különbségek is közrejátszanak ebben).

Anyukámnak egy bátyja volt (már meghalt szegény), de mint kiderül fiatal korában molesztálni is megpróbálta. Ezek után nem csodálom, hogy nem volt jó a viszonyuk...

Nekem egy nővérem van, aki 7 évvel idősebb nálam, mi nagyon jó testvérek voltunk, ma is jóban vagyunk, besegítek neki ahol tudok, amivel ő és a kedves sógorom rendszeresen visszaélnek. Amióta együtt vannak egyre inkább azonosul a párja értékrendjével és így folyamatosan távolodik el az enyémtől. Sokkal rosszabb a kapcsolatunk mint annak idején volt, pedig mondom jóban vagyunk. Egyszerűen felháborít a viselkedése és a gondolkodása sokszor.

Párom kiskoruktól fogva rosszban van a nővérével, aki szintén 7-8 évvel idősebb nála. Mindig anyáskodni próbált fölötte, korlátozta mindenben. Mai napig meg akarja mondani neki mit tegyen vagy gondoljon és ha nem sikerül akkor hisztizik. Engem is gyűlöl, mert nem felelek meg az elvárásainak és elveszem tőle az egyetlen férfit az életében.

Száz szónak is egy a vége: a szülők hibája is lehet a rossz testvéri kapcsolat, de nem csak az lehet az oka az ellentéteknek. A nevelés nem csak a szülőkön múlik, hanem egy csomó más dolog is befolyásolja, hogy ki milyen ember lesz pl.:iskola, kortársak, barátok, ismerősök, hatások amik érik, örömök, bánatok, pozitív-negatív élmények, érdeklődés, hajlamok stb.

Szerintem nem kell erőltetni a jó viszonyt. Nálunk a nagyszüleim erőltetik folyton ezt, de mindig csak kínos beszélgetés lesz a vége. Nem szeretjük meg egymást attól, mert egy asztalnál eszünk karácsonykor vagy húsvétkor. Egy felnőtt el tudja dönteni, hogy ha valaki nem szimpatikus számára és ha ez így van, azt illik tiszteletben tartani.

Miért baj az, ha nem beszélgetnek?

Az tényleg gond lenne, ha utálnák egymást, de azzal szerintem semmi gond, ha nem törődnek egymással.

Szerintem ez senkinek se a hibája, mert nem baj.

Bizony, manapság mindenre ráfogják, hogy a szülők hibája.

Én is úgy gondoltam, amíg a saját gyerekeim föl nem nőttek. De már tudom, hogy ha belegebed is az ember, nem tudja befolyásolni, hogy milyen ember lesz a gyerekéből, és hogy a külön-külön emberré lett gyerekeknek milyen lesz a viszonya egymással. Szörnyű.

A baj ott van, hogy túl jól élünk ahhoz, hogy szükségük legyen egymásra. Meg az, hogy önzők vagyunk. akivel nem érezzük állandóan és azonnal, hogy nagyra értékel -mert esetleg nem is ismer régóta- , az nem felel meg a céljainknak.

A legszomorúbb az, ahogy -itt is- azt mondják, hogy nincs semmi közös bennünk. Csak a többszáz ős, akikből az egyik ezt kapott, a másik azt.

Tiszta hülyeség, ahogy bizonygatják, hogy a szülők nevelik valamilyenre a gyerekeiket. Aki ilyet mond, nem sokat figyelt különböző családokban felnövő gyerekeket, akik úgy beszéltek ugyanúgy, még ugyanazokkal a stílszavakkal is, mint egy 2-3 generációval idősebb rokon, akit soha nem is láttak, legfeljebb fényképen.

Persze, igaz, ehhez elég öregnek is kell lenni. De a mai világban az öregekre se hallgat senki, idő sincs rá, szükség sincs rájuk, elég a két szülő a gyerekekhez. Ők is csak addig vannak együtt, amíg a gyerekeknek szükségük van a szülőkre, sőt.

Szerintem a túl jó lét az oka. Emlékszem, hogy a nagyanyámra, hogy néztek egymásra a testvéreivel, már ősz öregen,és arról beszélgettek, hogy hogyan volt, amikor gyerekek voltak.