Tényleg gonosz vagyok? Tényleg én vagyok a rossz?
Huszonéves fiatal vagyok, még a szüleimmel élek. Van egy húgom, aki középiskola után egyből teherbe esett, sajnos a szüleim nyakára vállalva a gyereket (sőt a párját is). Nekem mindig is elég hűvös volt a kapcsolatom mindannyiukkal, sem a szüleimmel, sem a húgommal nem jöttem ki soha, ez miatt elég rossz gyerekkorom is volt. Radásul anyám valamiért mindig is a húgommal kivételezett, ezt nem is tagadva. Mindig is éreztem, hogy ő a kedvenc gyerek, pedig mindig is ő volt a problémás, a család szégyene (nagyon durva ügyei voltak).
Most, hogy terhes, nagyon zavar, hogy mindenki rá kiváncsi, még az én anyósjelöltemék meg a munkatársaim, a keresztszüleim is folyton csak róla akarnak beszélni, én pedig már a falra tudnék mászni attól, hogy mindenki róla kérdezget. A szüleim is csak vele foglalkoznak, mi a párommal most kezdenénk el a nagybetűs életet, én most kezdtem dolgozni, de ez senkit nem érdekel, csak a húgom meg a gyereke. Anyám már azt is tudtomra adta, hogy ha elköltöznék a házukból, akkor az én szobám a gyereké lehetne és így a húgoméknak jobb lenne.
Mivel mindig is utáltuk egymást a húgommal, úgy érzem, soha nem fogom azt a gyereket sem szeretni. Nem akarom, hogy az ő gyereke az enyémnek unokatestvére legyen, hogy együtt játszanak, hogy az ő gyereke majd úgy terrorizálja az enyémet, mint annak idején ő engem. Mindig arra gondolok, hogy az ő gyereke az első unoka anyáméknál, és mindenhol láttam, hogy mindig az első unoka a kedvenc. Sokszor eszembe jut, hogy én velem sosem fog ennyit foglalkozni anyám, ha terhes leszek, az én gyerekemnek nem fog ennyi mindent venni és nem fogja érdekelni sem, ahogy én sem érdeklem. Eszembe jut az is, hogy a gyerek anyja egy elzüllött kis ..., egy romlott tini, az apja meg egy tanulatlan, részeges szerencsétlen, aki anyósék számlájára odacsinálta a gyereket. Milyen ember lehetne így a gyerekből? Milyen értékeket tanul tőlük? És én hogy fogom majd az én gyerekemnek beadagolni azt, hogy miért a másikat szereti jobban a nagyanyja? Ezek azért felmerülő kérdések bennem, mert pár éven belül mi is gyereket szeretnénk a párommal. Már olyanok jutnak eszembe, hogy anyám fiú unokát akart, és a húgomé lány lesz, akkor nekem fiút kellene szülnöm, talán akkor szeretnék, meg ilyenek.
Néha úgy érzem, nem tudok mit kezdeni a helyzettel, hogy fogom egy olyan gyerek sírását elviselni a szomszéd szobában, akit ki nem állhatok, hogy fogok tudni vele viselkedni, mikor látom, hogy olyan, mint az anyja, hogy fogom nem utálni, hiába nem tehet egyelőre semmiről. Szerintetek tényleg bennem van a hiba? Hogy változtassak akkor ezen? Hogy ne érezzem azt a gyerek iránt, hogy legszívesebben megfojtanám, hiába értatlan?
Azok, akik eddig hozzászóltak, szerencsésnek mondanám őket, mert nem kellett családon belül ilyesmit megtapasztalniuk.
A sérelmek, amik benned vannak, évek óta gyülekeznek, már hogyne lennél ingerült? Azt sem értették meg a válaszolók, hogy te igenis szeretnél azon változtatni, hogy ellenérzéseid legyenek a gyerekkel kapcsolatban, de egyszerűen ösztönösen fakad belőled az érzés, és azt igencsak nehéz kiölni.
Sajnos jobbat nem tudok tanácsolni, minthogy próbálj meg elköltözni tőlük. Tudom zavarni fog, hogy tényleg az fog történni, amit anyukád tervez, húgod babájáé lesz a szobád, ezzel megint éreztetve, hogy ő/ők a fontosabb...de a távolság sokat segíthet a kapcsolatotokon.
Együtt élni mindig is nehéz valakivel, nemhiába mondják, hogy nagy próbatétel.
A babával kapcsolatban remélhetőleg megváltozik a gondolkodásmódod, amint megszületik...ha pedig mégsem, próbáld elkerülni őket, egy kis emberi lény nagyon érzékeny tud lenni a felé sugárzott érzelmekre.
Sajnos nálunk is hasonló a helyzet, a problémásabb bátyám az atyaúristen a családban, miközben én mindent megteszek, sosincs velem komoly baj, mégis utolsó kis senkinek vagyok tartva...szóval együttérzek!
Legalább azért kezeltesd magad, mert levezeted teljesen független ártatlan lényeken az indulataidat, mi lesz ha tettlegességig fajulsz?
Annyi benned a gyűlölet mint tengerben a víz, de nem tudlak sajnálni, mert ez után a múlt után te még ott csorgatod a nyálad és vered magad, hogy te legyél a középpontban.
Tudod, engem durvábban "neveltek fel" mégse lettem ilyen pszichopata, nagyon kérlek, ha van benned lélek, ne szülj gyereket amíg nem vagy tiszta elméjű , mert olyan selejtesen rakod majd össze, mint amilyen most te vagy.
Szerintem nem vagy gonosz,de amint tudsz,költözz el.
Később ez még csak rosszabb lesz.Látják,hogy te önállóan boldogulsz az életben,így a testvéredet fogják jobban támogatni.
A helyedben nem szakítanám meg a kapcsolatot a családommal,csak egy kis távolságot tartanék. Valószínűleg meg lesz ennek a nagy elkényeztetésnek a böjtje,amikor majd nálad kopogtatnak kölcsönért.
A picit pedig te lehetsz a kedvenc nagynénje,aki nem tesz különbséget a gyerekek között.
Persze nem fogok semmit nem csinálni a gyerekkel, csak nem tudom, hogy fogom elviselni ezt a pár hetet, hónapot még a gyerekkel egy házban. Már örülök, ha dolgoznom kell, addig sem hallgatom anyám meg a húgom beszélgetéseit 0-24-ben a gyerekről, míg tőlem meg sem kérdezték még, milyen az első munkahely stb.
Azt tudom, hogy meglesz nekik még ennek a böjtje, csak ettől nekem még nem lesz családom. Attól még az én gyerekemnek nem lesznek szerető nagyszülei. Egyébként ellenkező esetben tudom, hogy a húgom is utálná az én gyerekem. A páromat is utálja, pedig soha nem volt oka rá, soha nem zavarta őt, nem bántotta, nem szólt neki.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!