Anyával nagyon rossz a kapcsolatunk, tanácstalan vagyok (? )

Dióhéjban annyiról van szó, hogy semmi tiszteletet nem érzek anyám iránt, annyira 0, hogy magam sem hiszem el... Én mindenkivel kedves vagyok, ha meg is bántok valakit én bocsánatot kérek, de nála ez nem így van. Ha a közelemben van, már ideges leszek, hozzá sem szólok, csak "hagyj már békén" szituáció lép fel. Annyira beleuntam a szokásos értelmetlen szövegeibe, illetve a rosszindulatúságába, a negatív hozzáállásával, hogy én eljutottam arra a pontra, hogy csak akkor beszélek vele, ha nagyon szükség van rá. Nem tud mitévő legyek, állítólag sírni is szokott miattam, amit én bár még sosem láttam. Elhiszem azt, hogy szar az élete, mivel a férje elhagyta, és másról sem szólnak a napjai, mint a gyár, bolt, haza, és ez újra. Úgy vagyok ezzel, hogy ő ezt magának köszönheti, mindenki saját sorsának a kovácsa, lehetek én az atya úristen is, akkor sem fog változni az utóbbi körforgás. Én egyetemre járok, próbálom nem az ő példáját követni, ott ahol csak tudom, mert úgy vettem észre eddigi életemben, hogy az esetek 90%-ban ő csak ront a helyzeteken. Nincs lelkiismeret furdalásom azok után, ahogy vele beszélek, ahogy viselkedek vele. Most ott tartok, hogy tanácstalan vagyok, és nem tudok kire támaszkodni, hogy megoldjam ezt a helyzetet. És igen, beszéltem már vele többször is e témában, általában ott lyukadunk ki mindig, hogy ő káromkodik, értelmetlen, ostoba módon hozza fel a tényeket, és nekem ismét el van baszva egy egész napom.

Előre is köszönöm szépen a válaszokat, bocsánat, hogy ennyit "rizsáztam". 19/f