Tényleg nagyon rossz a 4-5 év körüli korkülönbség testvérek között? Ismertek ilyen korkülönbséggel testvéreket?

Nővérem 4,5 évvel idősebb nálam. Anyu direkt így tervezte, hogy kisebb legyen a rivalizálás, meg tesóm már önállóbb legyen, amikor megérkezem.

Alapvetően jól megvoltunk mindig, de voltak hullámvölgyek. Amikor ő pl. már sulis volt, én még nagyon kis "baba" (kb. 8-4 éves), akkor pl. nehezen tudtunk eljátszani együtt. Aztán később, amikor ő már kamaszodott, én meg még kislány voltam (13-9 éves korunkban). Utána viszont, amikor én is kamaszodni kezdtem, akkor nagyon klassz volt, 15-16 évesen már mehettem vele bulizni néha, mert ő meg már 20 körüli megbízható nagylány volt. Felnőttként pedig abszolút jó a kapcsolatunk.

Férjem és testvére között 5 év van, mindent megbeszélnek, jól lettek nevelve, 1 szobában laktak mindig is amíg el nem költözött hozzánk.

Köztem és az öcsém között 23 és fél év van, ő most 1,5 éves , én 25, szerintem jó kapcsolat lesz közöttünk,hisz az én reszemről nem lesz az a gyerekesség ami a kicsiknél. Mondjuk nálunk fura lesz ,mert az öcsém a mi gyerekünkkel nő majd fel,olyanok lesznek mint a testvérek , de mégsem( egy telken lakunk , de külön házban) ,ott lesznek dolgok, mert anyámmal nem vagyunk ugyanazon a szinten nevelés ügyben. Szerintem sok múlik a szülőn.

"Eddig majdnem mindenki, akinek elújságoltuk elmondta, hogy ez elég nagy hiba, rossz testvérek lesznek"

Szerintem meg az a nagy hiba, meggondolatlanság és felelőtlensége, amikor emberek a saját hamis hitrendszereiket próbálják másokba átültetni ilyen negatív gondolatok, negatív "programok" formájában.

Az, hogy a gyerekeitek milyen testvérek lesznek, szerintem kb. 90 %-ban azon múlik, hogy ti hogyan nevelitek őket, hogyan készítitek fel a nagyobbikat a kicsit születésére, hogyan kezelitek majd a kisebb-nagyobb féltékenységet, ami ilyenkor természetes bizonyos mértékig, mennyire tudjátok nem elsősorban "elmagyarázni", hanem éreztetni a lányotokkal, hogy ő attól még, hogy kistestvére született, ugyanolyan fontos nektek, és ugyanannyira szeretitek, mennyire kapja meg azt a figyelmet és minőségi időt, amire szüksége van anyával és apával, ahelyett, hogy úgy érezné, hogy háttérbe szorult, mert minden mindig a kicsi körül forog, később mennyire tudjátok egészséges mértékű egymáshoz való alkalmazkodásra nevelni őket, mennyire lesz egyikből "kis kedvenc", vagy éppen az "etalon", akihez méregetjük a kisebbet, mennyire lesz kivételezés, kettős mérce, vagy hogy nagyobb korukban akarva-akaratlanul mennyire nevelitek őket együttműködés, helyett rivalizálásra ("bezzeg a nővéred .... / bezzeg az öcséd .... kezdetű megjegyzésekkel), amire nagyon sok szomorú példát láttam a környezetemben gyerekként is, és most, felnőtt fejjel is.

A két öcsém között 4 év a korkülönbség. Gyerekként is ugyanolyan jól kijöttek egymással, mint velem, a nővérükkel (amellett, hogy nyilván mi sem voltunk földre szállt angyalok, nálunk is ment időnként a civakodás, meg néha a "bunyó"), és felnőttként is nagyon közeli, jó kapcsolatban vagyunk mind a hárman, bármiben számíthatunk egymásra.

Köztünk öcsémmel 5 év van.

Hát, mit mondjak...

Én lány, ő fiú, bár tény, hogy nálunk a szüleim viselkedése sem könnyítette meg a dolgot. Úgy gondolták, hogy én lány vagyok, szóval KELL szeretnem babázni. Belerángattak a kisbaba körüli teendőkbe, én meg utáltam ezt. Elmentek úgy órákra, hogy rám bízták, de "nehogy nekem bármi baja is legyen mire visszaérek, különben kapsz". Mindig azt kellett, amit ő akart, senkit nem érdekelt, én mit akarok. Nagy voltam , sulis, tanulni akartam, de ordítás és kikapás volt, ha öcsém azért hisztizett, mert én nem játszottam vele (=miattam bőgött).

Durván kivételeztek vele, másnak is feltűnt már. Utáltam. Őt, a testvéremet. Eltelt aztán jó pár év , és csillapodott a dolog. De most sem szeretem. Csak már elvagyok vele. Persze valahol tudom, hogy nem az ő hibája, de gonosz kis béka lett, amint látta, hogy mindenért én vagyok elővéve.

Ha gondolod írj, sajnos regényeket tudnék írni, hogyan NE bánj a gyerekeiddel...

mi 21-26-32 évesek vagyunk, én vagyok a legkisebb, és egyáltalán nem bánom hogy így alakult.

Szerintem a szülőnek könnyebb hogyha kevés a korkülönbség, hiszen akkor hamarabb lezajlik a gyerekkor, a gyereknevelés.

Az előnye ami viszont nagyon jó, hogy hamar otthonhagytak mindket hármasban, mert a bátyám már tudott ránk vigyázni, tehát sok időt töltöttünk együtt, és nagyon szoros kapcsolat van közöttünk. azóta már teljesen összenőttünk, mindent tudunk egymásról. Szerintem nem a korkülönbségtől függ hogy milyen szoros lesz a kapcsolat közöttük.