Hogyan lépjek túl azon, hogy meghalt az ikertestvérem?

Igen normális. Énis így érzek, bár nekem nem ikertestvérem volt hanem "sima". Ő lett volna az idősebb, de elvetették. Abortusz után 2 hónappal megfogantam én, engem hagytak élni. Születésem után elváltak, innen onnan is van tesóm (összesen5). Nagyon rossz hogy tudom hogy van egy édestestvérem, de voltak ilyen barbárok a szüleim és megölték szegényt. Ez a hiányérzet megvan bennem is. Én már arra is gondoltam, hogy ő vagyok én (remélem érthető)

Fogalmam nincs hogy lehet ezt fldolgozni de én megértelek :(

23N

minden ötödik terhesség ikerterhességnek indul, de az egyik meghal, vagy felszívódik. Nem jellemző az emberek ötödére, hogy kibrouljanak egy ikertesó miatt.

Szóval, a kérdésedre válaszolva, nem, nem normális.

ma 22:09

Nagyon igazat adok neked, mert magam is így gondolom.

Azért engem érdekelne, hogy a kérdező és az első hozzászóló ugyanilyen nehezen dolgozzák fel a üknagyszülők, rokonok elvesztését is?? Hiszen ők is rokonok, bár annyira ismerhették mint egy meg sem született gyereket.

Ez nem szól másról csak arról, hogy különc legyek idióta módon.

Nem normális.

Ahogy előttem írták: ezt max. bebeszéled magadnak. Kötődésed nem volt hozzá, és nyugi: te nem ő vagy...

Nekünk is lett volna még egy testvérünk, aki még születése előtt meghalt. Nyilván sajnáljuk, de őszintén szólva nem is gyakran jut már eszünkbe (most lenne kb. 20 éves, szóval nem tegnap történt a dolog).

8-as, azért ez egy teljesen más helyzet.

A kérdező esetét annyiban tudom talán megérteni, hogy azért ők az anyaméhben 9 hónapot együtt voltak, és állítólag erről lehetnek tudat alatti emlékek, legalábbis ezt mondják a pszichológusok. Ha ez igaz, akkor tudat alatt emlékezhet, hogy ketten voltak, ami okozhat hiányérzetet úgy is, hogy nem tudja az okát. Ismétlem, HA igaz, én ezt nem tudom megítélni, nem vagyok pszichológus.

Azt, hogy a meg nem született, nem iker testvér hiányzik, én nem tudom megérteni, pedig kettő is lett volna nekem. Lett volna egy idősebb tesóm, amikor anyukám vele volt terhes, 16 hetesen meg kellett indítani a szülést súlyos fejlődési rendellenesség miatt. Ezután megszülettem én, megszületett a húgom, majd lett volna még egy gyerek, de anyukám 12 hetesen elvetélt, aztán úgy döntöttek elég volt, nem próbálkoztak többet, megelégedtek a két egészséges lányukkal inkább. Nem hiányoznak a meg nem született tesóim, hiszen nem ismertem őket, nem kötődtem hozzájuk.

Én jelenleg 15 hetes terhes vagyok, volt egy nagyon korán, az első trimeszterben elhalt ikerterhességem. Nagyon kétlem, hogy a születendő egészséges babámnak valaha hiányérzete lesz emiatt. Más kérdés, hogy nekem igen, hisz én vártam őket, nekem valahol mindig fájni fog, hogy nem születtek meg, de ez más. Valamiért így kellett lennie. És nem, nem hiszem azt, hogy a hasamban lévő baba az egyik meghalt babám, aki visszatért hozzám...

27N

Hát ez a "gyötrelmes kín" azért igen erős túlzás szerintem.

Első, te meg gondolom tisztában vagy vele, hogyha a "tesódat" megtartják, akkor te nem lennél. Szóval végülis jobban jártál, nem? Inkább örülnöd kéne, hogy kaptál egy esélyt az életre, mindegy milyen áron...