Odaadnátok a pénzt a tesótoknak?
Amikor 4 évvel ezelőtt az esküvőmet és a lakásvásárlást terveztük, a szüleimtől kaptam egy kisebb összeget, amit az elmúlt években nekem raktak félre, hogy segítsék az életben az elindulásomat. Nekem és a hugomnak is fél-fél millió forintot gyűjtöttek össze.
Nagyon örültünk neki a férjemmel, és hálásak voltunk a segítségért. Akkor már volt egy kis tartalékunk, ami a lakáshitelhez kellett, de az az esküvő időpontjában le volt kötve, így a szüleimtől megkaptam az egész összeget, hogy a megtakarításunkat ne törjük fel emiatt.
Pár héttel az esküvő után lejárt a lekötés, és vissza akartam adni a szülőknek a hugom részét, de azt mondták, inkább vigyázzak én rá, hogyha velük történe valami, akkor is megkaphassa a hugi.
Azóta egy külön számlán tartom a pénzt, 3 havonta lekötöm a teljes összeget, a korábbi kamatokkal együtt.
Erről a pénzről a hugom nem tud, a szüleim kérték, hogy ne is tudjon, mert akkor korábban elkérné.
A hugi 4 éve megismerkedett egy sráccal, 1 éve albérletbe össze is költöztek. A költözéskor kérdeztem a szüleimet, hogy mi legyen a pénzzel, adjam-e oda nekik, de azt mondták, még várjunk, hátha összevesznek.
Azóta is együtt vannak.
Tegnap beszéltem a hugival, és valahogy szóba kerültek a fizetések. Elpanaszolta, hogy az összeköltözés elején minden rendben volt, de a barátjának hitelt kellett felvennie, mert a tesója kezese volt, de ő nem fizette a hitelt, így a barátja tesójának a hitelét most ők fizetik, és minden számlával el vannak csúszva. Aztán több személyi kölcsönt, hitelkártyát is igényeltek a számlák miatt, de egyre jobban eladósodnak, mert nem tudják visszatörleszteni az összegeket, és a kamatok nagyon magasak. Egyszóval elindultak a lejtőn, egyik hitelből fizetik a másikat.
Anyuékat kérdeztem, hogy segítsük-e őket ki a neki félretett pénzzel, de azt mondták, ezt a döntést rám bízzák. Ők nem erre szánták azt a pénzt, de ha én úgy érzem, adjam neki oda.
Férjemmel megbeszéltük, hogy mi is tudnánk egy kicsit nekik kölcsönadni, és akkor minden hitelüket ki tudnák fizetni.
A gondom csak az, hogy így ebből a pénzből a barátja tesójának a hitele lenne kifizetve. A huginak is azért kellett hitelt felvennie, hogy tudják fizetni a számlákat, mert a fizetésük nagy része elment a barátja tesójának a hitelére.
Nem házasok, esküvőt nem terveznek, és ha később külön mennének, abból a pénzből a hugi semmit nem látna.
Viszont ha nem segítek, még mélyebbre fognak csúszni.
Ti mit tennétek? Odaadnátok a pénzt vagy sem?
Egyértelmű a válaszom: ODA!!! Gondold fordítva a szituációt, képzeld azt, hogy fordított eset áll fenn, te vagy hatalmas slamasztikában. Mit szólnál, ha a nővérednek módjában áll segíteni, de mégsem teszi??? Hmmm..
Természetesen írnék róla egy papírt ügyvéd előtt, de tuti, hogy odaadnám, elsüllyednék szégyenemben, ha segíthetnék és mégsem teszem a TESTVÉREMNEK!
Add oda mert a húgod,de jót ne várj,mert családban volt hasonló eset,és a "vétlen" fél (aki a te történetedben a hugi) maradt benne a szarban...
Most jelenleg a pasi rángatta bele ebbe az egészbe,de a húgod is jó hülye volt,egyik hitelre a másikat...ha oda adod a pénzt a te döntésed de valószínüleg a jövőben ugyanennyire rosszul,hibásan fogja kezelni a pénzügyeit.
Sok válaszoló még nem hallott a jóban rosszban szerettemről.
Igen bajban van a srác de szereti a lány, miért kellene lebeszélni a srácról.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!