Jó dolog egy féltestvér? Nem leszek elhanyagolva? ⬇⬇

Többet fognak ráfigyelni, de szerintem már elég idős vagy és kibírod. Emlékszem ennyi idősen örültem, ha békén hagytak :D

Az hogy milyen kapcsolatod lesz a kistesóddal, pedig nem az előtagtól függ. Van aki az "édes" testvérét ki nem állhatja, más meg odavan az örökbefogadott picúrért.

Itt elsősorban a jellemetek dönt majd arról, hogy hogyan alakul a kapcsolat. De szerintem nem lesz gond, szeretni fog a tökmag és te is őt. :)

5-ös

Már ne haragudj de magyarázd már nekem el mennyivel másabb egy fél testvér mint egy édes???

Nekem van egy bátyám(anyáról vagyunk csak tesók)de nekem teljesen olyan mint ha édes bátyám lenne.

Lehet neked az élet úgy hozta,hogy a tesóddal nem vagy jóban,lehet ez a te,az ő vagy a szüleid hibája de ne állítsd ezt így ahogy leírtad.

Az édes testvér is lehet rossz ember ugyan úgy mint egy fél testvér.

Szerintem ha kétségeid vannak, beszéld meg apudékkal. Te már nem vagy kicsi, lassan saját lábadra állsz, hidd el, a féltesóhoz éppen ideális a korkülönbség köztetek. :) Példakép leszel, és a kicsi imádni fog. Viszont amikor eleged lesz a sírásból, le tudsz lépni. Apud mostantól nagylányként fog kezelni, 13 évesen ennek is van elônye. :) Viszont ha jó a kapcsolatotok, akkor még közelebb kerülhettek egymáshoz. (Apai büszkeség lélektana: "itt az édes pici gyermekem, itt pedig a gyönyörû nagylányom"... ;))

Nálunk a "pótlányom" 14 volt, amikor megszületett az öccse. Oda-vissza szerelem az övék, igaz, nálunk a nagylány is igazi apa kedvence, 20 évesen is bújik az apjához, és én is nagyon szeretem.

Ô már éli a saját életét, de amikor hazajön hozzánk, olyankor újra gyerek lehet, bohóckodnak öcsivel-hugival (már hugi is van), játszóházban, strandon tombolnak, bicajoznak, stb. A kicsik pedig imádják ôt is, és a párját is.

Az apja számára is ugyanúgy fontos ma is, viszont most már felnôttként viszonyul hozzá, és nagyon büszke rá. Nála jobb testvért el se tudnék képzelni a kicsiknek. Ha volt is benne féltékenység, azt mindig megbeszéltük, és tettünk ellene. Akartuk hogy mûködjön, és mûködik is! :)

Nem lennék korrekt, ha a másik nôvérrôl nem írnék...

Párom elôzô házasságában ugyanis két lány született. Akirôl az elôbb írtam, ô a kisebbik.

Van egy nagyobb is. Ô már felnôtt volt, 19 éves, amikor a kisöccse megszületett. Ô nem volt éppen lelkes. De elfogadta... Igyekezett "túlélni" a találkozásokat, de többnyire az érdekelte, hogy mit kap, és ha megkapta az arra a hétvégére járó motyót, sürgôs dologra hivatkozva lelépett.

Az öccsét "elkényeztetett kis h@lyegyereknek" tartotta, és minden alkalommal besértôdött, ha az kapott valamit.

Aztán eltelt pár év. Ô nem keresett minket (mint írtam, felnôtt nôrôl beszélünk), és néha hiába utaztunk érte 180 km-t, akkor se ért rá találkozni velünk. (A húga már akkor is rendszeresen jött hozzánk busszal, ha véletlenül mi nem tudtunk menni.)

Aztán megszületett a legkisebb hugi...

A legnagyobb nôvér "személyes sértésnek" vette az érkezését. Nemhogy nem gratulált az apjának, de látványosan levegônek nézte a kislányt Facebookon, mindenhol. És attól kezdve nem csak ôt, de az öccsét is.

Én addig mellette álltam. Sokszor békítgettem az apját, amikor ô az önzô viselkedésével megbántotta. De itt már nálam is betelt a pohár. Mi az, hogy azért ne vállaljunk gyereket, hogy neki még 30 évesen is több kütyü/zsebpénz/miegymás jusson...? (26 évesen akkor még egy napot nem dolgozott sehol, de bulizni járt minden hétvégén.)

Azóta mi sem keressük ôt. Az apjának fáj, de már belefáradt. Szülinapon ajándék postán feladva, pár évente néhány perces személyes beszélgetés lényegtelen dolgokról. Plusz telefon karácsonykor, ünnepnap.

Nem a mi hibánk. Nem is a kistesóké. Mindenki maga dönti el, hogyan akar élni. Hogyan viszonyul a többi emberhez. Nálunk a kisebbik nôvér jól döntött. A nagyobbik pedig elvesztette az apját. Nem a válás, nem is a féltesók miatt. Hanem azért, mert mérhetetlenül önzô volt...