Mit csináljak ha a nővérem mindig engem szíd és a szüleim mindig helyeseknek neki meg mindg elhiszik amit mond, mit csináljak? (a nővérem 21 éves)

Sajnos ez egy nagyon gyakori probléma. Testvérviszály. A játszma úgy épül fel, hogy van egy kiválasztott. Ő az, akiről eleve feltételezik, hogy mindig mindenben igaza van. Valamiért ő a jobban szeretett, a kedvenc. A másik ebben a koncepciós perben az, akire a vesztes szerepet ruházzák. Úgy van intézve, hogy tőle eleve megvonják a bizalmat. A feje tetejére állhat, akkor sem lesz soha igaza.

Felvázolom, hogy miért: A rendszer úgy működik, hogy

1. pont: a nővérednek (húgodnak, bátyádnak, öcsédnek, bárakárkinek)mindig igaza van

2. pont: neked sosincs igazad.

3. pont: ha valamiért mégsem lenne igaza, akkor az 1. pont lép érvénybe, miszerint a nővérednek mindig igaza van, és azért, mert neked a 2.pont alapján sosincs igazad.

és itt kezdődik elölről az önmagából kiinduló és önmagába visszatérő érvelés.

Ha kiderülne, hogy mégsem volt igaza, valamit akkor is biztos csinálhattál, amivel ezt kiváltottad belőle, tehát, érvénybe lép az 1. szabály, hogy neki mindig igaza van. A te hibád, hogy olyan vagy, amilyen, te tehetsz róla, hogy ezt váltod ki belőle.

Persze a józan ész szintjén próbálkozhatsz leülni ezt megbeszélni a szüleiddel, valamilyen tény alapján rámutatni, hogy biztos tévednek, hátha hallgatnak rád. Nekem akkor kellett ezt feladnom, amikor több eset is előfordult, hogy láthatták, a tesóm kezdeményezte szántszándékkal a konfliktust, volt olyan is, hogy még csak vissza sem válaszoltam rá, mégsem esett le a szülőmnek, hogy itt valami bibi van. Még a tetten érés sem vonta maga után a következményt, hogy akkor most meg kéne büntetni ezért. Aztán, amikor megkaptam, hogy a lónak is két oldala van, mégis elég, ha az egyiket sarkantyúzzák, (ez voltam én) akkor már tudtam, hogy én itt csak vesztes lehetek.

Ha nincsenek ennyire mélyreható gonosz okai, akkor megoldható józan ésszel is.

Én esetemben az volt a megoldás, hogy hitre jutottam Jézus Krisztusban, új teremtés vagyok egy szerető mennyei Atya igazságosan és kárhoztatás nélkül való szeretett fiaként. Megkeresztelkedve megszűntem annak lenni, aki voltam, mivel meghaltam a bűnnek, és ezzel együtt meghaltam annak, aki voltam. Ezzel meghaltam a rám osztott szerepeknek is.

Most új életem van, amit szeretetben élek, boldogan, hogy mennyei Atyám szeret.

Ami persze megoldást jelent test szerint való családom felé is: Hiszem ,hogy Jézus értük is meghalt, ők is hisznek benne. Ez a gonosz ördögi kör pedig egyre gyengül, mivel ezzel együtt Jézus kimunkálta szívemben a megbocsátást, elengedést, szeretetet. Felfogtam, hogy ők is új teremtések, Isten mindannyiunkat szeret, és nem abban a kontextusban, hogy bárkit, vagy családon belüli klikkeket kiemelve, valaki más rovására teszi ezt.

Hogy miért lehet ez hasznos válasz akkor is, ha valamiért 0%-osra pontozták ezt?

Azért, mert belül, az emberi szívben adja meg a megoldást arra, ami emberi eszközökkel lehetetlen: az, ami téged valójában zavar, hogy ettől úgy érzed értéktelenebbnek tartanak, kevésbé szeretnek, és állandóan arra a szerepre kényszerülsz, hogy a magad igazát bizonygasd, miközben nyilvánvalóan hiába minden erőlködés, nos, ettől a helyzettől ad szabadulást.

Gondold végig: Ha van egy szerető mennyei Atyád, Krisztusban elvette minden bűnödet, akkor nem tök mindegy, hogy a szüleid kinek adnak igazat? Isten szeret és nem kárhoztat. Innentől a dolog méregfoga kihúzva, emberi szinten zavaró lehet, hogy a dolog továbbra is fennáll, de belülről kaptál egy olyan erőforrást - Isten támohgató, részrehajlás nlküli, elfogadó szeretetét - melyet senki sem vehet el tőled.

Ezzel azt akarom mondani, hogy a helyzet külsőleg lehet, hogy nem fog változni. De belül megtörtént a csoda. A te szinteden igazság van. Az igazságtalanságot meg hagyd a többiekre.

Nálam sem sikerült úgymond "evilági" igazságszolgáltatást elérni. Elmaradt a földi katarzis, hogy kimondják, igen, nekem is igazam volt, és bizony, tesómnak mennyi mindenben nem volt igaza és mennyi mindenben bántott igaztalanul, vádolt, gáncsoskodott, rágalmazott. Ami mégis a csodálatos, bennem múlt el az "igény" arra, hogy ezt megkapjam. Jézusban mindent megkaptam, és az sem zavar, hogy az érintett átfordulva, homlokegyenest emlékszik a dolgokra. Amúgy szeretem is őt, és test szerinti apámat és anyámat is. Bármiféle igazságtétel igazságszolgáltatás meg az Isten dolga, én szabad vagyok attól a kényszertől, hogy ezt evilági eszközökkel, ezen a földön kivívjam magamnak.

Sőt, továbbmegyek: meg is haltam a saját "igazamnak" is. Mert mi is volt ez az úgynevezett "igazság"? Állandó követelőzés szüleimhez és Istenhez valamiféle általam igazságosnak tartott büntetésért. Helyette kaptam megbocsátó és szerető szívet, amelyik el tudja őket is fogadni Krisztusban testvéreimnek.

Még így is haszontalannak tűnik a válasz?

nos, pont ez a fajta érvelés az, amelyikről beszélek sajnos, az előttem szólóé. Ami abból indul ki, hogy fel sem tételezi, hogy neked igazad lehet egy adott konfliktusban. Eleve abból indul ki, hogy biztos te vagy a hibás, amivel ezt kiváltottad. Pont erről beszéltem első két hsz.-ban.

De fel kell tételezni, hogy lehet olyan helyzet, amikor tényleg az egyik ártatlan valamiben, és a másik a hibás. És fel kell tételezni, hogy még akkor is, ha egyébként a kedves 21 éves nővérke a kedvenc, attól a kisebb tesójának is lehet valamiben igaza.

A probléma ugyanis nem az, hogy vajon a kisebb testvér is ugyanannyira hibás-e, mint a nővére, hanem az, hogy anélkül, hogy tudnák, melyikük volt a hibás, eleve bizalmat szavaznak a nővérnek. Akkor, vagy ne avatkozzanak bele, vagy mindkettőt vonják felelősségre. Az igazság ismerete nélkül, arról való megbizonyosodás nélküli részrehajló ítélkezés szerintem bűn. A szülők részéről is. Ha pedig nővéred ismeri ezeket a "szabályokat", t.i. hogy mindig neki van igaza és erre rájátszik, mert biztonságban érzi magát, mert tudja, hogy következmények nélkül bármit megtehet, akkor ez meg az ő bűne.

Én a testvéremmel már szinte 6 éve egy szót sem váltok,azon kívül hogy:

-"Vedd fel a telefont,hív anyád"

-"Takarodj félre a géptől,dolgom van most"

Nem csak a konfliktusokban,de szinte minden helyzetben neki adnak igazat a szüleim,de ez mára már teljesen hidegen hagy :D.

Próbáltam értelmesen beszélgetni a szüleimmel,de egy ponton túl az ember ráébred,hogy itt nincsenek olyan értelmi szinten...

Megvan a saját kis világuk,miszerint a pénzt csak napi 8 óra kemény munkával lehet előteremteni,és ha nincs érettségid meg mellé 2-3 diplomád akkor semmire nem fogod vinni.

Tisztelem őket,de rohadtul idegesít amikor olyan dolgokba próbálnak beleszólni amihez semmit nem értenek...

Én 18 éves fiú,tesóm meg 15