Nehéz a tesómmal az együttélés. Mit tegyek?

A lakás az én nevemen van, igazából a szüleink kettőnknek vették, csak ő akkor is lusta volt eljönni az ügyvédi irodába amikor a szerződéskötés volt, azért van teljesen az én nevemen.

Februárban elég hosszan elbeszélgettem vele erről. Azzal védekezett, hogy én nem tilthatom meg neki, hogy dohányozzon. Én meg úgy gondolom, hogy valóban nem, de azt, hogy a lakásban dohányozzon, azt igen. Mondtam, hogy menjen le a parkba, erre azt mondta, hogy még mit nem. A házirendre azt mondta, hogy nem hajlandó betartani. Mondtam neki, hogy nekem is jobb, ha mindenki akkor takarít, amikor akar, de ha nem hajlandó velem együttműködve rendet tartani, akkor bizony az lesz. Igazából nem sikerült jutni semmire. Anyukám még karácsonykor azt mondta a problémára, hogy azt mégsem mondhatja neki, hogy nem lakhat itt. Így meg nincs semmi a "kezemben".

Az életét persze nem akarom tönkretenni és háborút sem akarok indítani. Megfordult a fejemben, hogy kidobom a cigit, de féltem a saját holmimat, ruháimat, könyveimet. Meg nem is vezetne sehova ez az oda-vissza játszma.

Lehet, hogy nem voltam egyértelmű, mind a ketten lányok vagyunk. És néha én is így érzem, hogy mintha az anyja lennék. Meg ahogy már írtam, mintha még mindig egy kamasz, 15 éves lenne. Persze a szobájába nem megyek be takarítani, de a lakás többi része közös (fürdőszoba, WC, konyha és van egy közös szoba is). Ha én nem takarítok ott, akkor folyton kupiban élünk. Ha mindent rá hagyok hetente 1X mosogat!!!, kb. porszívózni életemben 2X láttam, a felmosásról, ablakmosásról... stb. már nem is beszélve. Volt már olyan, hogy hétvégén megjelent a szobámban, megkérdezni, mi az ebéd. Elvárja, hogy főzzek és után mosogassak is el.

Még egy megoldás jutott eddig eszembe:

ha mosok, csak a saját ruháimat rakom a mosógépbe

ha főzök, nem kínálom meg

magam után mindig elmosogatok, de utána soha

ha kérdezi mi az ebéd, mondom, hogy főzzön magának

Eddig ehhez nem volt szívem, de lehet, hogy ez kéne.