Tényleg szemét voltam? Nagyon bánt a dolog!

A nővérem és anyukám mult héten meglátogattak minket, nagyon távol élünk egymástól, nekem most 9 hónapos a kisfiam, és a nővérem elhozta a 3,5 éves kislányát is. Imádom azt a gyereket, ahogy a nővéremet is, viszont durván kiakadtam második nap. Etettem ebédkor a kisfiamat, és mivel nálunk csak egy etetőszék van,a konyhaasztal pedig a hugimnak nagyon magas volt, mondtam, hogy ebédeljen nyugodtan a nappaliban, ott van egy dohányzóasztal. Megkértem szépen a nővéremet, hogy figyeljen a kislányra, hogy ne szórja szét a kaját, mert alig tudtuk kiírtani a hangyákat. Persze a hugi kiszórta, ami nem is baj, hisz gyerek, de a nővérem csak nézte. Mondtam neki, hogy szedje már össze a nagyját, majd befejezem, csak etessem meg a kicsit. Erre látom, hogy a férjem szedi össze a maradékot, a nővérem meg röhög rajta. Valamiért baromi ideges lettem, és mondtam a nővéremnek, hogy én őt kértem meg, meg hogy a kislány már nem olyan kicsi, hogy hagyja dobálózni az étellel, kár ráhagyni ilyeneket, csak a baj lehet belőle, erre az unokahúgom ezt mondta: Kuss nénje, köcsög vagy! Csak néztem...nagyon kiakadtam, mondtam, hogy jó lenne, ha megnevelné kicsit, de persze most én vagyok a szemét, aki mindenért rászól a gyerekre...

Olyan szomorú ez az egész, olyan ritkán találkozunk...

Mit kéne mondanom neki, ha felhívom? Vagy hagyjam?