Akinek 3-4 évesen született testvére: emlékszel rá, amikor megszületett, hazajött, kisbaba volt? Milyen volt az új jövevény a családban?
Én igen, pont 4 éves voltam. Arra is emlékszem, amikor apával mentünk a kórház udvarán anyát meglátogatni. Arra is emlékszem, amikor már hazahozták anyát és a kisbabát; furcsálltam, hogy nagyon kicsi volt és nem mertem hozzá nyúlni.
Lehet, hogy egy kicsit féltékeny voltam, mert neki több minden meg volt engedve, mint nekem, pl. nappal lehetett bugyi nélkül, ihatott cumisüvegből stb. Ja és még egy furcsaság: eddig anyáék együtt aludtak én meg a kiságyon a kisszobámban, miután megszületett a kistesóm, azóta pedig anya aludt a húgommal, én pedig apával egy ágyon olyan 1 évig. Utána már egyedül aludtam a kisszobában, ők 3-an meg együtt :/
1,5 évse voltam, amikor megszülett az öcsém, de utána két év múlva született a másik tesóm.
Arra kifejezetten emlékszem, hogy amikor anyukám bement a kórházba szülni, mi a nagymamámhoz mentünk.
Lefekvés előtt pedig minden nap a kezünkbe tartottuk a kistesómat (a nagyobbik öcsém + én)
3 éves voltam, amikor anyu terhes volt öcsémmel. A terhességből csak egy jelenet maradt meg bennem: anyu feküdt az ágyon, én ugráltam, mászkáltam körülötte, és véletlenül ráestem a hasára. Mondta, hogy vigyázzak és ne ugráljak rajta, mert a hasában van a tesóm. :)
Másfél héttel a 4. szülinapom előtt hozták haza a kórházból. Emlékszem, hogy a pelenkázó végében ültem a földön, és a kifestőkönyvemet színeztem, amikor kinyílt az ajtó, és ott állt apu, anyu, és kezében az öcsém. :)
20/l
6 éves voltam amikor megszületett a húgom. Féltékeny voltam, hogy már nincs "egyeduralmam".
Ráadásul nem közös az apukánk, nehéz volt nagyon, de feldolgoztam, nem volt belőle probléma.
én arra emlékszem hog nagyon idegesített mert mindig úgy játszott hogy elkezdtem mondjuk építőkocskácni ő meg elvette a kezem elől és így nem tudtam semmit csinálni.
ha otthagytam és áttértem más játékra akkor meg oda is követett-.-
és mindig le lettem szídva hogy kupit csinálok.
úgy 3 éves koráig utáltam a tesómat, azután már megtanult normálisan játszani.
4 éves voltam, emlékszem én kísértem anyámat az ultrahangra meg hasonló helyekre, apum dolgozott és nem tudott menni.
Pár napig nagyinál voltam mikor hazahozták a húgomat.
Nem mondanám hogy annyira féltékeny lettem volna rá, de idegesített hogy állandóan bőg.
Majd amikor már tudott járni állandóan megszívatott, csinált egy csomó balhét amit aztán anyám rajtam vert le (nemhogy figyelt volna rá).
Nem szerettem igazán, olyan 6 éves korára kezdtünk jóban lenni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!