Mit tegyek, ha a bátyám szélsőjobboldali aktivista, én pedig meleg vagyok?

Próbálok nem előítéletes lenni az ilyen arcokkal, mint a bátyád, de a leírásod alapján nekem akaratlanul is egy primitív, korlátolt ember képe él a fejemben, aki a középkori agyával nem bírja feldolgozni azt a tényt, hogy a szexuális irányultság nem elhatározás kérdése. Ahogy te sem tudnál gombnyomásra csajokhoz vonzódni, ő sem tudna fiúkhoz. Én mindig abba a hibába esem, hogy újra meg újra megpróbálom meggyőzni ezzel a mondattal a homofóbokat (leginkább ezen az oldalon), majd újra meg újra megtapasztalom, hogy lehetetlen – mintha egy kutyát tanítanék autót vezetni. Szóval sajnos az az érzésem, hogy hiába mondanál a bátyádnak bármit. Ha tényleg olyan korlátolt, mint ahogy azt a leírás alapján (szerintem jogosan) feltételezem, akkor szerintem a legjobb esetben is "meg akarna gyógyítani" (amitől ő iszonyú nemeslelkűnek és toleránsnak érezné magát, hogy nem fordult el tőled, merthogy a testvéri szeretet..), rosszabb esetben meg nem állna többé szóba veled.

Sajnos azt gondolom, az ilyen gondolkodású emberekkel nem sokmindent lehet kezdeni. (Tudom, hogy általánosítás – de ezt tapasztalom.)

Amúgy sosem értettem, hogy miért hozzák összefüggésbe a politikai nézetekkel az emberek szexuális irányultságát – nem tudom, hogy a két dolognak mi köze egymáshoz – de úgy látszik, ez is ennek a korlátolt gondolkodásmódnak a sajátja, hogy mindent egy kalap alá vesznek.

Szóval szerintem viselkedj továbbra is ugyanúgy a bátyáddal, mint eddig, maradjon meg a jó viszony, és egyszerűen ne mondd el neki. A szüleidnek szerintem nem árt tudni, ez egy elég fontos dolog, és előbb-utóbb úgyis gyanús lenne – de kérd meg őket, hogy a tesódnak ne árulják el, tekintettel a nézeteire.

14.25: Mikor írtam, hogy normális, és követendő? Az, hogy nem döntés kérdése, és nem lehet "gyógyítani", az nem azonos azzal, hogy normális.

De ha már így születtek, és nem tudnak ezen változtatni, miért ne élhetnének úgy, ahogy nekik jó, mi a francnak kéne visszafojtani a vágyaikat, ha másnak nem ártanak vele? (Nem fogja senki "elkapni" tőlük..) Ha fejreállnak, akkor sem fognak a másik nemhez vonzódni és boldog családi életet élni.. kínozhatná magát élete végéig, hogy egy bizonyos ideológiát képviselő embercsoportnak megfeleljen, és jól elcseszi az életét.. és te ezt tiszteled. És én vagyok az agymosott.. (Amúgy én se nézném le emiatt, csak sajnálnám a fölösleges önkínzásért.) Nem tudom, téged mi zavar abban, ha két meleg normálisan együtt éldegél.

Nem arról a néhányról beszélek, akik szándékosan kompromittálóan viselkednek, mások orra alá dörgölve, hogy büszkék arra, ami nem az ő "érdemük", mivel így születtek. Ez a jelenség a hozzád, és a kérdező bátyjához hasonlóan gondolkodók viselkedésére való túlzott reakció – ami csak olaj a tűzre.

17:08

Kérlek ne keverd a szezont a fazonnal. Aki nőnek érzi magát, holott férfinak született (vagy vica versa), az transzszexuális. Az égegyadta világon semmi köze nincs a melegekhez.

Azt sem lehet egyértelműen leszögezni, h a magzati tesztoszteronszint lenne az egyedüli felelős. Közre játszik/hat, de ezek túl bonyolult és összetett dolgok, minthogy egyetlen tényezőre le lehessen redukálni. Ettől függetlenül tény, h egyik állapotot (nem betegség) sem lehet (és nem is szabad) "gyógyítani".

Egyetértek abban, h ez nem olyan dolog, amire büszkének kellene lenni, másrészről kérdés, kinél mit takar a büszkeség/magamutogatás mint fogalom. Kíváncsi lennék a sok "én-sem-nyilvánosan-élem-a-nemi-életem" emberke mit szólna, ha egyszer vki leköpné az utcán, mert kéz a kézben mert sétálni a barátnőjével...

Először is, sok válaszban olvastam ezt a tévhitet, és lehet, h a bátyád is elő fog ezzel jönni: h a homoszexualitás "betegség". Az a lényeg, h akárki is mondja, ezzel a hozzáállással nehogy azonosulj, véletlenül se. Nehogy hagyd, h belédneveljenek bármiféle betegségtudatot emiatt. Mert ez nem betegség. Ez ugyanúgy normális, mint a heteroszexualitás. És mielőtt jönne, h mekkora f*sz vagyok, h azt mondom, h ez A normális, hangsúlyozom, h nem azt mondom: csak h ez IS az. Egy egyenrangú létforma. Több normális dolog is létezhet egy szempontból, ezek nem feltétlenül zárják ki egymást.

Fontos, h bármit is csinálsz, és akárhogy is döntesz, h akár elmondod, akár nem, megtartsd azt az önbecsülésed, h te tudod a saját értékeidet, és h nem vagy ettől beteg, vagy rosszabb. Csak más. Nehogy hagyd lelombozni az önbecsülésed azoktól, akik tévhitben vannak, és azt hiszik, h ez betegség.

Szóval alapvetően 2 lehetőséged van: vagy elmondod, vagy nem.

Ha nem mondod el, az látszatra egyszerűbbnek tűnik, mert nem okoz egy azonnal kirobbanó konfliktust. Viszont annak meg az a hátránya, h folyamatosan rettegésben élsz, h mikor fog kiderülni. És a bűntudat is ott lehet esetleg, h "mi van, ha nem helyesen teszem, h titkolom, és mégiscsak el kéne mondani". Így ez neked lelkileg sztem hosszútávon megterhelőbb. Ez a választás nekem egy konfliktuskerülő, megalkuvó magatartásnak látszik, ami könnyebbnek tűnik, de nem feltétlenül a helyes út.

Ha elmondod, innen ugye két lehetőség van: vagy elfogadja, vagy nem. Ha elfogadja, és simán megy, akkor jó (bár ha tényleg olyan elvakultan szélsőjobbos, akkor nem adok ennek akkora esélyt). Így azzal érdemes inkább foglalkozni, h mi van, ha nem fogadja el.

Így az a lényeg, h mielőtt elmondod, készülj fel mindenképpen arra az eshetőségre is, ha nem fogadja el. Muszáj ezt az eshetőséget is figyelembe venni, mert ez bennevan, és nem dughatjuk előle homokba a fejünket. Tehát készülj fel rá mind lelkileg, mind pedig olyan értelemben, h mondjuk ha hirtelen emiatt el kéne költöznöd onnan, akkor legyen már kitervelve, h hova... meg ilyenek. H ne váratlanul érjen.

Én értem, h te azt szeretnéd, h semmi se változzon, és ezentúl is ugyanolyan segítőkész legyen veled, mint előtte. De fontos, h ha ez végképp veszni látszik, akkor tudomásul kell venni. Kell lenni annyira elegánsnak, h ha úgy tűnik, ez teljes lehetetlenség, h továbbra is melletted álljon, akkor nem jössz neki alulról megalázkodva, h "jaj, könyörülj már meg rajtam és légyszi-légyszi, maradj segítőkész", mert ezzel teljesen lealázod magad. Tudni kell azt is mondani, h "jól van, ha te ilyen szűklátókörű és szemét stb. vagy, akkor inkább nem is kérek a segítségedből, tartsd meg magadnak, meg a többi szélsőjobbos homofób pajtásodnak". Kell, h legyen büszkesége az embernek. Mondjuk abban, h nem jön alulról egy olyannak, aki legszívesebben "kiirtaná" őt. Nagyon nehéz megtartani ezt a büszkeséget, mert ha 1 másodpercig is alábbhagysz vele, akkor máris elveszítetted. Így folyamatosan "koncentrálni" kell rá, h megtartsd. És ez bizony néha azt jelenti, h oda kell mondani, fel kell vállalni a konfliktust. De sztem ezt akkoris fontos megtartani.

És véletlenül se engedd ebben a beszélgetésben, vagy ebben az ügyben őt föléd kerülni. H diktáló helyzetbe kerüljön fölötted. Tarts meg egyfajta fölöttes dacot a homofóbokkal szemben. Amit nem azért engedhetsz meg magadnak, mert te meleg vagy, mert nem ettől leszel felsőbbrendű: hanem h te nem táplálsz magadban gyűlöletet egy csoport ellen szűklátókörűen. Erre nyugodtan lehetsz büszke. H te nem vagy ennyire primitív vele ellentétben. Ez lehet egy olyan érték, amire ha támaszkodsz belülről, az átsegít a nehezebb perceken, h ne roppanj beléjük.

Ha végképp nem fogadja el, akkor én végső esetben azt tenném (bár ehhez elég nagy bátorság és határozottság kell, amiről én eddig azt tapasztaltam, h nem sok embernek van meg), h akkor én meg felcsapnék melegjogi aktivistának. Ezzel, h a 2 testvér 2 egymással szembemenő dolognak az aktivistája lesz, egyenlő és méltó ellenfelekké válnátok. Ezzel tökéletesen kinyilvánítanád, h te nem ijedtél meg tőle, mint egy taknyos kistestvér, és nem fogsz neki alulról jönni "kegyelemért", hanem ha nincs más megoldás és ő nem kínál lehetőséget a kompromisszumra, akkor fel mered venni a harcot vele. De ez csak nagyon elszánt embereknek való lépés. És ezzel kvázi tudomásul veszed, h végképp elveszted minden segítőkészségét. Tehát ezt csak akkor, ha már alapból biztosan veszni érzed ezt, válaszként erre.