Hogyan lehet elfogadni, hogy a testvérem ilyen messze ment?

Sziasztok.

Egy testvérem van, a nővérem, aki elköltözött a fèrjével és kisbabájával 450km-re.

Itt maradt az én családom, illetve a párja családja.

A párja családja azt mondták, hogy ők is odaköltöznek majd hamarosan, mert egyetlen fiúk sógorom és mennek az unoka után.

Nekem van egy ugyanolyan idős kisbabám, mert egyszerre szültünk. Én nagyon ragaszkodó és családcentrikus vagyok.

Egy évben 2x jönnek, mi is lemegyünk elég gyakran, azonban nem tudunk nyilván olyan túl sokat.

Így hogy én is gyeden vagyok és ő is, mindennap találkozhatnánk, a babáink, akik 1 hónapban születtek együtt nőhetnének fel.

Nagyon fáj, mert látom ismerősöknél, kereszttestvéreméknél is, hogy direkt közel költöztek nagyobbak már a gyerekek és szinte testvèrek az unoka testvérek. Annyira nagyon szeretnek átjárni egymáshoz, együtt játszani, elmenni ide-oda.

Én szörnyen magányosnak érzem magamat, mivel egyszerűen nem szívesen barátkozom más anyukákkal, más gyerekekkel. Tudom, hogy ez nagyon fura felfogás, de van bennem emiatt egy tüske, hogy most komolyan találkozgassak meg járjunk össze idegen anyukákkal, mikor tesómmal is összejárhatnánk stb.

Nagyon fáj, hogy a babája nem ismer fel. Olyan vagyok neki, mint 1 idegen. Amúgy 10 hónapos.

:( :(

Igaz ez az érzés egyszer el fog múlni?ha majd lesz tesója a babánknak, illetve ha majd egyszer visszamegyek dolgozni? Csak most ráérek kattogni, remélem csak ez a baj.

Tiszteletben tartom, hogy ők ott szeretnének lakni, megértem és kívánom, hogy találják meg ott a számításaikat, de így azt érzem, hogy így vállaljak tesót, hogy lehet ők is nagyon messze kerülnek egymástól.

:(

Örülnék olyan személyek válaszának, akiknek a testvér, családtag elment messze/külföldre és hiányzik nekik ez a személy. Olyan mintha nem is lenne, pedig van.