Azt hiszem a testvéremről, hogy autista. El mondjam Neki?

Minek?

Ha elmondod neki, akkor változik valami?

A pszichológus NEM doktor, így nem képes diagnosztizálni egy autistát, szóval...

Sok pszichológus rhadt nagyra tartja magát, de én sokkal többet tanultam náluk pedig csak ápolónő vagyok - ja, bocs, én egészségügyi egyetemet végeztem, nem bölcsészkart :D

38 évesen diagnosztizált, magasan funkcionáló autista vagyok. 36 éven át senki sem jött rá, hogy a spektrumon lennék. Se tanárok, se a szüleim, se orvosok (más ügyben, de sokat láttak orvosok életem során) és 4 pszichológus is foglalkozott velem. Mégis, soha senki nem gyanította, hogy autista lennék.

Én kezdtem el gyanakodni, miután megnéztem a Love on the Spectrum dokumentumsorozatot a Netflixen és sok mindenben magamra ismertem. Utána vizsgáltattam ki magam és kaptam diagnózist.

Ha korábban tudtam volna, hogy ez van, hogy ezért vagyok magamnak való, aszociális, hogy ezért nem tudok emberek között dolgozni, hogy ezért veszítem el a fejem olyan könnyen, ha nem úgy mennek dolgok, ahogy szeretném, hogy ezért üt be nálam időről-időre a shutdown vagy a meltdown állapot, hogy ezért hasztalan nálam minden érzelemszabályozási technika, hogy ezért vagyok érzékeny hangokra, fényre, tapintásra, szagokra... Lehet, elfogadóbb, megértőbb lettem volna magammal. Nem akartam volna annyira beilleszkedni a társadalomba, olyan lenni, mint a többiek. Hiszen nem is tudok olyan lenni, mint a többiek.

Nagyon jól tudok maszkolni, átlagosnak, neurotipikusnak tettetni magam. Iskolákat végeztem el, két diplomám van, férjem, gyerekem, karrierem van. De minden területen helyt állni valószínűleg sokkal nagyobb erőfeszítésbe kerül nekem, mint egy neurotipikusnak. Nem is tudok teljes állásban dolgozni. A férjemen és a gyerekemen kívül nem is igénylek magam köré embereket. Mióta tudok a diagnózisról, simán felteszem a rikító sárga, munkavédelmi fültokomat is pl. a hangos moziban, letojom, ki mit gondol. Ha nem tenném, a film felénél meltdown közeli állapotban valószínűleg kimenekülnék a moziteremből.

Van annak is előnye, ha az ember tudja magáról egy lovakkal teli társadalomban, hogy ő nem egy rosszul funckionáló, elcs.szett ló, hanem egy zebra. És hogy ha fejre áll, sem lesz belőle ló. Ő egy zebra, és ezzel nincs semmi gond. Más zebrákkal talán jobban megtalálja a közös hangot. Remélem, érthető, mit akarok mondani.

A helyedben kérdezgetném a tesódat, hogy mit tud az autizmusról, mit gondol róla. Nem támadnám le azzal, hogy "szerintem te autista vagy". De puhatolózni lehet. Esetleg megnézhetnétek az említett dokumentumsorit, hátha neki is "aha élmény" lesz, mint anno nekem volt. És akkor magától rájön, elindul a diagnózis/öndiagnózis irányába. Mert ha tényleg ennyire magának való és a pszichológus ismerősöd rátippelt, akkor lehet valóságalapja.

Mellesleg akkor azon is érdemes elgondolkodni, hogy a családban ki neurodivergens még. Mert ez bizony nagy százalékban öröklődik. Én pl. biztos vagyok benne, hogy a tesóm, unokaöcsén, apám és a nagynéném is autisták. Valószínűleg apai ágról jön. A nagyszüleimre nem nagyon emlékszem, de amire emlékszem, az is simán lehet autizmus. Szóval nálunk mindenki örökölte apu ágáról.

És nem, nem biztos, hogy szembetűnő gyerekkorban az autizmus. Az sem biztos, hogy az orvosok, pszichológusok észreveszik. Legjobb eséllyel a gyógypedagógusok vehetik észre vagy az erre specializálódott pszichiáterek. Vagy az autisták. A zebra felismeri a zebrát. :)

39/N

Szerintem, aki ilyeneket állít, nem látott még autistát.

Kamaszkoromban én is megkaptam ezt a jelzőt és még sok mást is, csak azért, mert én nem balhéztam, hanem az a tini voltam, aki a szobájában olvasott. Semmi probléma nem volt velem azon kívül, hogy matematikából siralmasan álltam. Mégis lépten-nyomon le kellett nyelnem azt, hogy ez nem normális, én beteg vagyok, autista, magamhoz való, stb... Igen, minden szülő olyan gyereknek örül, aki bulizik, nem elérhető, otthon ordibál és csapkodja az ajtót.

Az ember nem séma alapján működik. Nekem is csak egy barátnőm van és vége. Vannak ismerőseim, de a barátnő kifejezést csak rá használom. És van párom, 27 éves koromban is volt.

Egy autista rokonom van, leírom milyen: csak azokkal kommunikál, akiket évek óta ismer, gyakran ismétli ugyanazt, amit előtte mondtak. Egész nap tévézik vagy könyveket lapoz, mert azokat nagyon szereti. Ha kiszakad a megszokott közegéből, rohama lesz (költözésnél ez már fordult elő). Önálló életvitelre nem alkalmas. Elmegy a konyhába inni, ha szomjas, kiviszi a szemetet a szobából, becsukja az ajtót, ha zavarja valami, de felöltözni, ételt készíteni nem képes magának. Jelenleg 13 éves és mivel az autizmus több spektrumból áll, nem minden autistára lehet ezeket a jelzőket ráhúzni. De tudtommal az nem szerepel az autizmus leírásánál, hogy kevés barátja van és nincs párkapcsolatban.