Kinek van igaza, hogyan közelítsenek az álláspontjaink egymáshoz?

Sziasztok!

Előre is bocsi, ha hosszú lesz. A segítségeteket szeretném kérni, hogy hogyan tudnánk ezt a helyzetet megoldani a testvéremmel, igyekszek ehhez minden fontos infót megadni.

Kérlek, lássatok el tanácsokkal, ti hogyan kezelnétek ezt, melyikünknek van igaza, min kéne elgondolkodnunk esetleg, mert nekem már nincs több ötletem, pedig nagyon szeretem az öcsémet, és jó kapcsolatot szeretnék vele ápolni, csak sehogy sem ebbe az irányba tartunk.

Az eddigiek:

Öcsém 27 éves. A mai napig otthon él, szüleim tartják el, amennyire tudom, nem ad bele a rezsibe sem. Gimi után elkezdte az egyetemet nappalin, de rövid idő után átment levelezőre, ennek ellenére 3 hónappal ezelőttig nem dolgozott 1 napot sem. Nem az, hogy nem vették fel, hanem nem is jelentkezett. Az elmúlt ~3 hónapos melója is rokonnál volt, azóta ismét munkanélküli, ami pénze van, az diákhitelből ered. Szüleim autóját használja (ingyen), a jogosítványt is ők fizették neki. Barátnője ugyanabban a városban él, ahol most én - ennek majd lesz jelentősége. Volt egy kb 2 éves időszak, mikor az akkori munkám miatt ingáznom kellett a szülői ház közelében, gyakran az öcsém segített, és vitt autóval (akkor még nekem nem volt jogsim). Illetve a szüleinket azóta is ő fuvarozza (apukánk már idősebb, nem vezet biztosan), többek között hozzánk is, ha jönnek látogatóba.

Én 30 vagyok. 21 évesen elköltöztem otthonról (1,5 órányi távolságra), azóta dolgozok folyamatosan. Előtte diákhitelből igyekeztem eltartani magam a kolis egyetemi évek alatt, a szülők főtt étellel és időnként fuvarral tudtak csak leginkább segíteni. 21 éves koromtól pedig többnyire albérletben éltem, az elmúlt 2 évben már saját házban (szintén ~1,5 óra a szülői háztól), és lassan 1 éve a kisgyerekemmel vagyok itthon. Mióta dolgozok, mindent magamnak finanszírozok, többek között a jogosítványomat és az autómat is saját pénzből vettem.

A konfliktus:

A segítségnyújtás témaköre. Igyekszek objektív lenni, nem csak a magam, hanem öcsém álláspontját is leírni.

A szitu az volt, hogy a szülői autót vinni kellett műszakiztatni. Másik városba (10 km-re tőlük), ahonnan busz 1-2 óránként jár. Nyitásra vinni kellett volna az autót, pont nem éri így el a buszt, csak a kövit, várakozni kell. Öcsém kérése erre az volt, hogy menjek már el én + gyerek autóval érte, és vigyem őt haza, hogy ne kelljen megvárnia a buszt. Amire én még hajlottam is (2 éve eljátszotta már ezt, akkor még dolgoztam és határozott nekem mondtam, nem akartam én ~3 órát utazni azért, hogy neki ne kelljen 1-et várnia, ráadásul szabit is kellett volna kérnem, és abból is nagy sértődés volt), DE a gyerek éppen akkortájt rendszeresen 8 után ébredt. Nem részletezem, akinek gyereke van, tudja, hogy ha én 8-ra (nyitásra) ott akarok lenni, akkor legalább 6-kor ébredni és indulni kellett volna, el lett volna bszva az egész napunk onnantól. Így nem mentem.

Ez már több, mint 1 hónapja volt, öcsém azóta is haragszik rám. Az ő álláspontja, hogy nem lehet rám számítani, én sosem segítek neki. Mivel ő mindig segített - érti ez alatt nyilván azt a 2 évet, mikor engem furikázott olyan havi 3-4-szer, szerinte innentől nem fair, ha én bármit is kérek tőle. Ugyanis igen, most ismét "kértem" tőle. Mivel a barátnője miatt minden héten itt van a szomszédban, most hétvégén annyit kértem, hogy én felhozom hozzánk anyáékat unokázni, de ő igazítsa már úgy a hazamenetelt, hogy emberi időben (anyukánk még dolgozik, hétfőn kelnie kell) elviszi a szüleinket haza. Gondoltam én naív, hogy ha már úgyis ugyanoda mennek, ez nem lesz gond. Rákérdeztem előtte persze, hogy mi a program, van-e bármi elképzelés aznapra, amire azt mondta, hogy még nem tudja mikor menne haza (jellemzően éjfélig ittvan), ebből én arra következtettem, hogy akkor ha nincs semmi fix, ennyi beleférne. Úgy ráadásul, hogy előtte ebben az 1 hónapban, amíg ő némán haragudott rám, hiába jött ugyanúgy minden hétvégén a barátnőjéhez, 1x sem hozta anyáékat, pedig jöttek volna megnézni az unokát. Mi mentünk le hozzájuk. Szóval öcsém álláspontja, hogy én ne kérjek tőle semmit, ő nem fog hozzám alkalmazkodni "ismét", vigyem én haza anyáékat.

Az én álláspontom, hogy eleve a lehetőségeihez mérten igyekeztem tőle mindig segítséget kérni, mivel otthon volt, ezért kértem pl annó, hogy vigyen el. Most, mikor dolgozott, eszembe se jutott volna ilyen miatt szabit kivetetni vele. Ezt ő nem fogadja el, azt mondja, hogy én csak a kifogásokat keresem, hogy miért nem tudok segíteni, hol a munka, hol a gyerek, stb. Holott azért, mikor itt a közelünkben volt hasonló dolga, hoztam-vittem még nagy hassal is. Másik része az egésznek, ami már nem az én meccsem, hanem szerintem anyáéké lenne, de ettől még megvan a véleményem róla, és ezt is elmondtam neki, hogy mivel anyáék tartják el, és az ő autójukat használja ingyen és bérmentve, az a minimum, hogy oda és akkor viszi őket, amikor mondják - ami már most szintén egyre többször balhéba torkollik. Nekem erről az a meglátásom, hogy jelenleg úgy él, mint az a bizonyos kisebbség, csak a jogok kellenek (a felnőtt önálló élethez), de a kötelességek (munka, önellátás, felelősség) nem, és ez így nem járható. Ez ugyan más téma, de szerintem ide vezethető vissza ez az ellentét kettőnk között, és én már próbáltam mindenhogy felnyitni a szemeket, de pár nagy veszekedésen kívül semmi nem lett az egészből.

Végszónak kérlek, csak a jelen segítségkéréses konfliktusra reflektáljon, akinek volt lelkiereje ezt végigolvasni. Az érdekelne, hogy ezt a helyzetet hogy tudnám vele rendezni, mivel tudnám megértetni vele az igazam (ha van), vagy nekem mit kéne máshogy csinálnom ha tévedek, és én vagyok a rosszfej az egészben. Köszönöm!