Ha nektek van tesotok de donthetnetek h akarjatok e hogy dontenetek?

Egykének jobb lenni. Nincs vita az örökségen. Inkább plusz egy unokatesó én azt mondom.

Egyik ismerosom sokmindent a szülei nevere vesz ha adozasi szempontbol kedvezobb mert nincs tesója, igy nincs az hogy halalesetkor más örökli meg azt amit ő vett. Pl a szülei örököltek egy autót a nagypapától és nekiadták de nincs átirva mert az plusz pénz, igy maradt a szülei neven. Mindegy is mert ő az egyetlen örökös.

Egy masik ismerősöm megvette a szülei kocsijat de csak üzembentartóit írtak mert az olcsóbb. Ha a szülei meghalnak akkor csak a tesói jóindulatán múlik hogy lemondanak e az autóról. Ráadásul az apósától is vettek egy autót ugyan így és a párja sem egyke gyerek.

Ebben a témában megoszlanak a vélemények, én is csak a saját gondolataimat írom le, nem szándékozom általánosítani.

Én mindenképp örülök, hogy anyámék a húgomat is bevállalták. Három évvel fiatalabb nálam, mindketten lányok vagyunk. Nem mondom, hogy mindig konfliktusmentes volt a kapcsolatunk, főleg, mikor én már elkezdtem kamaszodni, egyre jobban magamba zárkóztam, ő pedig még ugyanúgy lógott volna rajtam, jött volna velem mindenhová. De aztán mindketten kvázi ,,révbe értünk", és ahogy idősebbek lettünk, összeért az érdeklődési körünk, ismét megegyezett a felfogásunk a dolgokról, helyreállt a viszonyunk és azóta ő a legjobb barátnőm is egyszemélyben, akivel minden gondomat, bajomat megosztom, és szerencsére ez az érzés kölcsönös.

Nagyon remélem, hogy így is fog maradni, közel áll a szívemhez, kábé ő a legjobb barátnőm. Nem mellesleg kicsiként szerintem baromira unatkoztam volna egykeként - persze valószínűleg egy idő után hozzászoktam volna - de így viszont nyarakat legóztunk végig, romba döntöttük a gyerekszobát, ezt szerintem sosem fogom elfelejteni.

És szerintem ha van az embernek testvére, másrészről azért is jó, mert már nagyon korán megtanulja, hogy nem ő a világ középpontja, hisz a szülők figyelme megoszlik a több gyerek között, így az osztozkodás és önzetlenség jó esetben alap jellemvonássá válik (sajnos nem mindenkinél). Nálam kb annak idején fél-egy évig tartott a testvérféltékenység időszaka, utána legszívesebben mindenemet odaadtam volna neki. Most is bármikor kereshet, hívhat, neki azonnal ugranék.

Röviden összefoglalva én imádom a húgom, nagyon örülök, amiért az életem része, ugyanakkor elhiszem, hogy másnak eltérő véleménye van erről.

1

Neked van testvéred?

Van.

14 éves koromtól kezdve szittelhettem minden szünetben, tanulni nem tudtam tőle, mert rohan, sikítozik, őrjöng, ordibál, berohangál a szobámba és sorolhatnám...

Bár ne lenne, mondjuk tízéve azt sem tudom, mi van vele, annyira nem érdekel. Egy kics.szett nyűg volt a nyakamban, míg otthon éltem.

Van, hatéves voltam, amikor született, de akkor már bár ne lett volna. A kapcsolatunk nem jó igazán. Én igyekeztem hozzá normálisan állni, de a szüleinknek valamiért én voltam mindig a megtűrt gyerek, ő pedig a kishercegnő (lányok vagyunk mindketten). Nem azt mondom, mert voltak jó pillanataink is, de úgy összességében több hátránya van, mint előnye. Most 48 vagyok, igazából a kapcsolatunk semmilyen, egy jó barátnőre (de még a szomszédasszonyomra) is előbb számíthatok, ha nagy szarban vagyok (pl. autóbalesetünk volt, hirtelen a szomszéd adott kölcsön egy kocsit, hogy ügyintézni tudjunk rohangálni, tesóm éppen külföldön nyaralt, anyáméktól tudta meg, amikor hazajöttek, hogy hogy jártunk, de fel sem hívott.

Most meg már érzem (de ne legyen igazam), anyánk öreg, és tuti lesz valami kavarás az örökséggel is, mert ő a kiskedvenc azóta is.

Aki egyszem, ott igaz, hogy csak rá számítanak az idős szülők, de legalább ő "visz" mindent a végén. Én meg úgy segítek, hogy nem tudom, mikor leszek kigolyózva. (Nekem csak egy gyerekem lett, nem véletlen).

Hetes, néha összefutunk pl családi eseményeken, de az max évi 2-3 alkalom, gyak. ennyi a kontakt.

Egyszer apa megpróbálta elmagyarázni - 23 éves voltam, már külön éltem -, hogy én mit problémázok "a múlton", és természetes, hogy "segítek" a kistestvérem gondozásában.

Próbáltam nem kinevetni.

Végülis nem neki kellett kamaszként nyakába vennie egy olyan gyerek pesztrálását minden szünetben, akit NEM akart, de én reagálom túl.