Anyagi segítséget testvéremtől?
testvérem kint él kölföldön, nagyon jól állnak anyagilag, de rengeteget is dolgoznak, gyűjtenek, izzadnak a pénzért. most éppen építkeznek és minden pénzre szükségük van. én itthon élek és két gyerköcöm nevelem egyedül. idáig mindig volt valahogy, nem éltünk nagy lábon, de szerencsére jól megvoltunk. félre tett pénzem sose volt, mert miből tennék félre. napról napra élünk, de nem nagyon panaszkodok, mert másnak ennyi sincs. most nagyon megcsúsztam anyagilag és mikulás csomagot sem tudom, hogyan vegyek a gyerekeimnek. napok óta sírok, mert teljesen ki vagyok készülve lelkileg. nem csak az anyagiak miatt, hanem mert egy 7 éves kapcsolatom is megromlott, rengeteget dolgozom, ezért a gyerekeim már orrolnak rám, hogy sosincs időm...pedig igyekszem velük is, de ha nem dolgozok, ennyi sincs :( apuka nem fizet egy fillért sem, biroságon van az ügy, de ülnek rajta. ez is kikészít. anyám állandoan belém rúg, hogy minden szar amit csinálok, meg mindent szarul csinálok. mások előtt meg mondja, hogy jaj milyen talpraesett az ő lánya, meg ügyes meg ilyen. totál kétszinü. a gyerekek körül nagoyn ritkán kell segítenie, max ha sokáig dolgozok, haza hozni üket, de ő húzza a száját és feltételeket szab, hogy csak akkor megy értük ha...meg ilyenek....szóval totál kész vagyok. tudom hogy a gyerekeim észre veszik ezt, pedig igyekszem nem előttük szenvedni, karácsonyra készülünk stb...de érzik, látják, hogy készen vagyok. testvérem kb 6-7 éve segített már anyagilag akkor 400ezer ftal. azonnal intézkedett, nem láttam kiutat. sose vágta a fejemhez, sose mondta hogy adjam vissza, sőt mikor szóba kerül, mondja hogy neki ne adjam vissza, mert ugysem tudom vissza adni...
most megint ajánlotta hogy segít, szóljak. napok óta sírok agyalok, hogy mi legyen, de nem találok más megoldást. de most tudom hogy minden fillérre szükségük van, mégis gondolkodok rajta hogy megkérem ismét. de borzasztó lelkileg, hogy tudom hogy nem kéri vissza, viszont ő ezért dolgozik, nem azért hogy engem támogasson anyagilag. pedig ő az egyetlen aki most ki tud húzni a sz@rból :( de mégis annyira rosszul érzem magam :( ti mit tennétek? ki húzni valahogy vagy sgíséget kérni?
Van a panaszkodó és a problémafókuszú ember.
Te az előbbi vagy egyelőre. Minden megoldásra van egy problémád.
Vállalkozást pályázatokkal is lehet indítani.
Mi a tököm a 100 ezren felül a 200 ezer hitel? Ezt tényleg te választottad.
6-7 éve már fennáll a helyzet, ismét kérdezem, mit tettél az évek alatt, hogy változzon?
Valójában nemcsak te. Az a munkahely, ahol nem inflációkövető a fizetés, nálam már menne a levesbe. De ez én vagyok, önbizalommal telve.
Fogadd el és ne sírj, ne agyalj. Teendők: 1. elfogadni, mert ha nem fogadod el lehet beteg leszel a túlhajtástól, vagy a gyerekeid, és tesód úgyse fogja azt tudni nézni, még többet kell segítenie akkor.
2. Vigyázni magadra, nem agyalni ezen a segítség dolgon, emellett minden máson ami miatt jobban kijöttök anyagilag.
3. Ha mégis neked lesz több majd, te is ugyanúgy segítesz.
Neki amúgy az az összeg nem az a kategória mint neked, ott más árak vannak.
18. sajnos 2x kerültem olyan helyzetbe ahol gyorsan kellett pénz. 1x mikor kocsit kellett vennem és a másik egy buta döntés volt, amit már megbántam, de már nem tudok mit tenni...
19...nem karácsony miatt kell, mikulásra a szokásosat kapják, pizsamát meg a kedvenc csokijukat. karácsonyra meg szerencsére el van intázve, mert pont annyi bonuszt kapok amennyit rájuk akartam költeni, tehát az pipa. egyszerüen olyan helyzetbe ekrültem az utobbi 2 hónapba amiből nem tudok kimászni. 200 ezres kiadásom volt, pont annyi amennyi meg szokott maradni plusz jött még egy másik váratlan. tehát csak emiatt kell
Ne haragudj, de az autó luxus ilyen helyzetben. Sem fenntartani nem tudod hosszú távon, sem lecserélni idővel. Add el, fizesd vissza a hiteled, járj busszal.
Bár, gondolom erre is meglesz a kifogás.
"Ne haragudj, de az autó luxus ilyen helyzetben. Sem fenntartani nem tudod hosszú távon, sem lecserélni idővel. Add el, fizesd vissza a hiteled, járj busszal."
Mondjuk ha valami kis faluban lakik, ahonnan ritkán van tomegkozlekedes, bizony nem luxus az autó, hanem létszukseglet
25 igen. egy 20 éves autóról beszélünk ami szerenécsére még csak nem is problémás és igen kell a kocsi mert 10 nem a városba lakunk. egy autó nem luxus a mai világba ha rendesen van karban tartva és nem megy az ember feleslegesen.
26. én is 4-5 órákat alszok, pedig van kocsim, mi lenne ha nem lenne? igyis reggel kocsival viszem a gyerekeket, de még igyis 5 kor kell kelniük. ha nem kocsival hanem busszal járnának szerintem le se kéne feküdniük aludni
27 ezaz hogy létszükség, ha kiesik a kocsi, ki kell vennem a gyerekeket a suliból...bár szerencsére erre még kevés példa volt
Bocs kérdező, de kezdesz belekavarodni a sztoridba. A #16-ban ezt írtad: "pl gyerekek busszal járnak már (10 km a suli), szóval benzinnel probálok sporolni." Most meg ezt: "igyis reggel kocsival viszem a gyerekeket," és ezt "ha kiesik a kocsi, ki kell vennem a gyerekeket a suliból".
Na most akkor hogy is van ez?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!