Anyagi segítséget testvéremtől?
testvérem kint él kölföldön, nagyon jól állnak anyagilag, de rengeteget is dolgoznak, gyűjtenek, izzadnak a pénzért. most éppen építkeznek és minden pénzre szükségük van. én itthon élek és két gyerköcöm nevelem egyedül. idáig mindig volt valahogy, nem éltünk nagy lábon, de szerencsére jól megvoltunk. félre tett pénzem sose volt, mert miből tennék félre. napról napra élünk, de nem nagyon panaszkodok, mert másnak ennyi sincs. most nagyon megcsúsztam anyagilag és mikulás csomagot sem tudom, hogyan vegyek a gyerekeimnek. napok óta sírok, mert teljesen ki vagyok készülve lelkileg. nem csak az anyagiak miatt, hanem mert egy 7 éves kapcsolatom is megromlott, rengeteget dolgozom, ezért a gyerekeim már orrolnak rám, hogy sosincs időm...pedig igyekszem velük is, de ha nem dolgozok, ennyi sincs :( apuka nem fizet egy fillért sem, biroságon van az ügy, de ülnek rajta. ez is kikészít. anyám állandoan belém rúg, hogy minden szar amit csinálok, meg mindent szarul csinálok. mások előtt meg mondja, hogy jaj milyen talpraesett az ő lánya, meg ügyes meg ilyen. totál kétszinü. a gyerekek körül nagoyn ritkán kell segítenie, max ha sokáig dolgozok, haza hozni üket, de ő húzza a száját és feltételeket szab, hogy csak akkor megy értük ha...meg ilyenek....szóval totál kész vagyok. tudom hogy a gyerekeim észre veszik ezt, pedig igyekszem nem előttük szenvedni, karácsonyra készülünk stb...de érzik, látják, hogy készen vagyok. testvérem kb 6-7 éve segített már anyagilag akkor 400ezer ftal. azonnal intézkedett, nem láttam kiutat. sose vágta a fejemhez, sose mondta hogy adjam vissza, sőt mikor szóba kerül, mondja hogy neki ne adjam vissza, mert ugysem tudom vissza adni...
most megint ajánlotta hogy segít, szóljak. napok óta sírok agyalok, hogy mi legyen, de nem találok más megoldást. de most tudom hogy minden fillérre szükségük van, mégis gondolkodok rajta hogy megkérem ismét. de borzasztó lelkileg, hogy tudom hogy nem kéri vissza, viszont ő ezért dolgozik, nem azért hogy engem támogasson anyagilag. pedig ő az egyetlen aki most ki tud húzni a sz@rból :( de mégis annyira rosszul érzem magam :( ti mit tennétek? ki húzni valahogy vagy sgíséget kérni?
Min nem tudsz változtatni?
Új munkahely? Addig verni az asztalt, míg nem kapsz gyerektartást?
Te is menj ki külföldre?
Mihez értesz? Online vállalkozás, marketing, szakma kitanulása?
Sok opció van.
Igen, tudom, a gyerekek. Segítséged van? Nagyszülők, barátok, más rokon?
Nem tudtok ti is kimenni, ahol tesódék vannak? Vagyis először te, gyerekek nélkül. Van apjuk is.
Mert ahogy más már írta, ha nem változtatsz, akkor ez így marad. Mindig a kéregetés. Inkább pár hónapig bízd másra a gyerekeket.
És azt kérdezem, hogy ha több éve fentáll ez a helyzet, mit tettél eddig, hogy változzon?
5
Új munkahely? 2 éve lett új munkahelyem, dupla fizetés mint volt. sajnos akkor jónak tünt, de párhuzamosan annyira nőttek az árak, hogy semmit nem ért a dupla fizu, csak annyit hogy ne adósodjak el és valahogy megéljünk
Addig verni az asztalt, míg nem kapsz gyerektartást? apuka "fontos ember" ezért hiába teszek bármit, az ügy áll évek óta
Te is menj ki külföldre? szósincs róla: külföldön nőttem fel, nem fogom ki tenni a gyerkeimet annak aminek én voltam kitéve.
Mihez értesz? imádom az embereket, covid alatt le tettem egy szakmát, de sajnos ahhoz vállalkozói kell, se pénzem bele vágni, se időm ezzel foglalkozni.
Igen, tudom, a gyerekek. Segítséged van? nincs. szüleim saját életüket élik, ha megkérem pl, hozzák el a gyerkeeket suliból, már megy a vergődés, hogy nekik dolguk van. senkire nem számíthatok. meg mit? vigyázzanak már rájuk? 1-2 x ok, de folyamatosan nem kérhetek mástól segítséget, ezért inkább magamra támaszkodom
Nem tudtok ti is kimenni, ahol tesódék vannak? Vagyis először te, gyerekek nélkül. Van apjuk is. ... soha nem hagnyám itt őket. engem anyum testvéreimre hagyott amig ő ki ment külföldre "megalapozni" az életünket. hát tudom milyen gyerekként ezt áttélni és a gyerekeimnek csak én vagyok a biztos pont, nem vehetem el tőlük ezt. velük se szeretnék, mert itt a biztos pontuk, barátok, iskola, otthon stb.
Mert ahogy más már írta, ha nem változtatsz, akkor ez így marad. Mindig a kéregetés. --ez a mindig kérgetés ez igazából kb 6 éve volt meg most lenne.
Csak halkan jegyzem meg, nem azt írtam, hogy csak a kulfold a megoldás. Azt írtam, mindenre van kifogasod. Konkrétan mindenre. A jobban fizető munka mar megvolt, de ma az kevés, a tartasdij után valójában nem mész, van egy totál használhatatlan szakmád, merthat se pénzed, se időd rá, segítséged nincs....
Tudod foghatnad magad és mehetnél takarítani másodállásban, körbe nézhetnél q környékeden hogy van e kisnyugdijas szomszéd, aki vigyazna olcsóbban a gyerekeidre, választhatott volna normális vegzettseget adó szakmát.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!