Hogyan tudnám a testvéremmel normális hangnemben megbeszélni az anyuval kapcsolatos dolgokat, ha ő mindent azzal zár le, hogy ő a gondnoka, ő dönt?
Anyu demens és állapotának romlása miatt gondnokság alá került. Nekem a gyerekek és anyu mellett sem időm sem lelkierőm nem volt a bírósági cécóhoz, így testvérem lett a gondnoka.
Régebben mindent meg tudtunk beszélni, kaptam a plusz rezsiköltségekre is pénzt, meg amit anyunak vettem arra is, természetesen mindezt anyu nyugdíjából. Most viszont hiába kértem (ő kapja a számlájára), ő lerázott annyival, hogy ő csak anyura költheti és nem adhat a gyerekeim menzájára meg a rezsimhez sem, mert anyu nem hozzám van bejelentve. Amikor próbáltam vele ezt megbeszelni, akkor jött a joker szöveggel, hogy ő a gondnok, ő mondja meg, mi lesz. Én ezen 2 napja eléggé kiakadtam és megmondtam, hogy innentől nem tudom anyu napközbeni felügyeletét megoldani, egyszerűen nincs rá anyagi kapacitásom. Reméltem, hogy ettől észhez fog térni, de most meg a vádaskodas megy, hogy ha anyu egyedül marad otthon és baja esik, az az én hibám lesz, ha miattam nem lesz tiszta ruhája vagy nem eszik-iszik és emiatt megbetegszik az is az én hibám lesz, tehát most már átmegyünk sárdobálásba.
Nem tudom, hogy mit mondjak vagy csináljak. Anyut sem akarom cserben hagyni, de a gyerekeimet sem akarom lehetetlen helyzetbe hozni (pl. hónap közepén elfogy a kosztpénz). Minden megoldható lenne, ha meg tudnánk beszélni, de egyre kevésbé látok rá módot.
Kérdező, legközelebb, ha mész anyádért, mondd a testvérednek azt, hogy hello, jöttem anyuért, vinném a napi elemózsiát is - amiről neki, mint gondnok kell gondoskodni -, vinném a plusz pelenkát és krémeket - amiről szintén neki, mint gondnok kell gondoskodni -, este pedig anyáddal együtt szállítsd le a napi szennyest. Mossa ki ő. Ha ezekről nem gondoskodik, szólsz a gyámhivatalnak.
Amúgy a tesód eddig hol lakott? Albérletben, aminek a díját most megspórolja az odaköltözéssel? Vagy a sajátját kiadja bérbe?
Az odaköltözéssel keletkező dupla rezsit - azaz a saját rezsijét is - anyád nyugdíjából fizeti? Mert ha igen, akkor semmi jogalapja nincs azt mondani, hogy ő a nyugdíjat csak az anyjára költheti, hiszen saját magára is költi. Ráadásul úgy, hogy ő pl. nem is mos rá.
Hallatlan. Ott mereszti a p*csáját anyád lakásában úgy, hogy a gondoki teendőket nem is ő látja el.
Par hetig oda se tolnam a kepem es a telot sem vennem fel neki.
Ha ennyire nagy az arca akkor hajra oldja meg ahogy akarja.
De valszeg csak a plusz love az ami kell neki.
Aztan 1-1 nap meglatogatnam anyam varatlan idoben. Ha nem megfelelo az ellatasa gondoskodasa rahivnam a gyamugyet. Kicsit helyre teszik az arcat aztan mar normalis lesz 🤣
#14
Egyetértek. Csak jajgatni akart egyet, mert az aztán megoldja a problémát.
Ez tényleg viszonylag egyszerűen megoldható. Ne menj többet reggel anyádért, maradjon otthon, gondoskodjon róla a gondnoka. Ha odahozza, ne nyiss nekik ajtót, nem vagytok otthon.
Esetleg küldhetsz levelet a tesódnak, mint gondnoknak, hogy többé nem megoldható anyukád felügyelete nálad az említett okok miatt, es akkor ha perrel fenyegetőzik, mondhatod, hogy te jelezted. Leírhatod azt is, mennyi ideje, mennyi plusz költséggel végzed az ápolását, szerintem bőven teljesítetted, ami elvárható.
Az anyukád állapota alapján egyébként sürgősen el kéne kezdeni intézni neki az otthont, nemsokára már senki nem fogja tudni ellátni a felügyeletét és szakszerű ápolásra lesz szüksége.
Testvéred amúgy is megvezet, mert ha Te kértél számlát a dolgokról (pelenka, krémek), akkor azokat simán ki tudná fizetni. Felvenne készpénzt a bankszámláról (gondolom, bankszámlára megy a nyugdíj), és a felvett készpénzből a számlák alapján kifizetné neked. Könyvelésileg is rendben van teljesen, hiszen számlák támasztják alá. (A rezsi számládat sajnos nyilván nem.)
De ebből is látszik, hogy komplett hülyének néz:(
Kérdező, ha eddig te vásároltál gyógyszert, krémet, pelenkát és ágyneműt, és arról csak blokkot kértél, azt lehet, hogy eddig kifizette a testvéred, de hogy a gyámhivatal felé nem adhatta be számadáskora blokkokat, az biztos. A gyámhivatal csak névre szóló számlákat fogad el. Tudom, mert én is gondnok vagyok.
Tehát a feléd kifizetett pénzekkel csak úgy tudott elszámolni, ha számlákat szerzett. Annak a legegyszerűbb módja, hogy vásárolt pár cipőt, ruhát, hálóinget, meleg takarót, szobapapucsot - anyád nevére -, de saját magának. Na ő most erről az ingyen pénzről nem fog lemondani.
Az emelt összegű ellátást is meg lehetne oldani, de ahhoz el kellene adni a mama lakását. Erről se szeretne lemondani. Ugrana alakhatási lehetőség és ugrana az örökség.
Tehát oldd meg te a napi 10 pelenkázást, "úgyis otthon" vagy, "úgysem csinálsz semmit".
Kapd össze magadat, mert csak kihasznál!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!