Szerintetek melyikünknek van igaza? Normális a testvérem viselkedése és ahogyan kezelik őt? Ti hogyan kezelnétek egy ilyen helyzetet?

22 éves egyetemista lány vagyok, és van egy nálam 15 évvel idősebb testvérem. Ő már évek óta külön él tőlünk, dolgozik, van egy tartós párkapcsolata, autója, lakása és most építkeznek is, szóval mondhatni van egy saját kialakított vagy kialakulóban lévő élete. Viszont ennek ellenére minden nap telefonon beszélget anyukánkkal órákon keresztül, minden hétvégén haza szokott jönni hozzánk és akkor napokat itt ül, alszik, beszélget, eszik stb., anya mindig megkérdezi mit enne és külön főz is rá és pakol neki a hétre is. Azt mindig meg kell hallgatni, hogy vele mi van, vele mi történt, mi a gondja/baja/problémája/öröme/sikere stb., mindenkinek tekintettel kell rá lennie és mindig körül kell ugrálni. Nyilván csak az ő "dolgait" lehet komolyan venni, csak az számít, csak az fontos és még nagyon beszélgetni sem lehet másról. Az esetek 90%-ban az van, amit ő akar és az a policy a családban, hogy szinte mindennel kapcsolatban ki kell kérni a véleményét (legyen az egy műszaki cikk vásárlása vagy ügyintézéssel kapcsolatos kérdés, bármi - akkor is, ha semmivel sem ért hozzá jobban).

Mindig is az volt a felállás köztünk, hogy ő az okos, ő a kedves, ő a szép, ő a segítőkész stb., stb., tehát tulajdonképpen mindenben ő a jó és én csinálhattam akármit, az a közelében sem volt. Úgyhogy már megszoktam, hogy van a családban egy ilyen jellegű kivételezés és nem egyenlően bánnak velünk (ettől függetlenül rosszul esik, csak már nem lep meg). Csak azért abban biztam, hogy ez majd idővel változni fog, neki is lazul majd a kapcsolata a családdal, talán engem is komolyabban vesznek majd az idő múltával és esetleg én is több odafigyelést kaphatok majd. De nem így lett. Most is egy átlagos családi összejövetelen kb. hozzám se szól senki, még mindig én vagyok "a gyerek", az én problémáimmal senki sem foglalkozik és szegről-végről mindig oda lyukadunk ki, hogy ő valamiben jobb (mert ő reál szakon végzett és én humán területen tanulok, mert ő sportolt és én nem, mert ő vékonyabb, mert ő sokat keres, mert ő hamarabb ráért segíteni mint én és még sorolhatnám). Nekem is beszólogat, tulajdonképpen bármi kapcsán és folyton megkapom, hogy én mindig csak magamra gondolok, el vagyok kényeztetve, önző vagyok, nem neveltek meg. A napokban össze is vesztünk (mikor éppen nálunk volt és rendezkedett, nem tudtam nyugodtan tanulni és már zavart, ezért rászóltam) és annak is az lett a vége, hogy én voltam a rossz... mert megmondta, hogy akkor ő így többet nem is jön haza és ezt anyukánk meghallotta, aki megijedt, hogy jajj a ...-ka többet nem jön, nehogy, dehogyis és én miért üldözöm el. Úgyhogy mondtam, hogy akkor majd én nem jövök haza, de érdekes módon az nem zavart senkit sem. Már kezd belőle elegem lenni, hogy mindig ez van, nekem soha nem lehet igazam, senki nem vesz komolyan és mindig csak sokadik vagyok a sorban. Nem azt mondom, hogy 30 felett már ne lehetne tartani a kapcsolatot a családdal, de szerintem az már túlzás, amit a tesóm csinál és ahogyan a szüleim kezelik. Viszont ebben sem volt igazam nyilván, mikor ezt megmondtam....

Nektek mi erről a véleményetek?