Az alábbi súlyos helyzetről mit gondoltok?
A húgom hazajött, és a szobából hallottam, hogy bunkó módon kiabál apámnak. Kimentem, és elsőnek mondtam, hogy nem kéne így beszélnie amire bunkón kezdett beszélni velem, és neki rontottam óvatosan és ordítottam, hogy ne beszéljen a szüleimmel és öcsémmel bántóan. Ugyanúgy folytatta tovább és megtettem újra. Közben öcsém és anyám üvöltött, öcsémre rájött a dühroham, és elkezdtem neki is ordítani, majd megindultam felé. Ekkor megijedt és láttam rajta, hogy fél szegény. (A legjobban őt sajnálom, mert ő volt a legnagyobb elszenvedője az egésznek. Utálom magam.) Torkom szakadtából üvöltöttem. Mondta, hogy nem akar itthon lakni, ki kéne b*szniuk az utcára, dolgozni se megy be holnap, majd kiment felhívni valakit. Időközben kijött apám és az udvarra ment. Kis idő múlva bejött sírva a húgom, és a vécére ment.
Elkezdtem mondani anyámnak és öcsémnek, akik üvöltöttek közben rám, hogy nem akarok rosszat, de egyszerűen elegem van abból hogy mindenki sz*rként kezeli őket, csicskaként kezelik, lelkileg bántják, stb. Mondta anyám, hogy nem kell beleszólnom a dolgaikba, ők megoldják, amire azt válaszoltam, hogy "persze, egyszer sem láttam vagy hallottam az évek alatt, azért vagytok állandóan életkedvtelenek és menekültök itthonról". Tovább folytattam, hogy nincs bajom a húgommal, inkább legyen velem bunkó, mert én eltűröm, és őt is ugyanúgy megvédeném, ha valaki bántaná, illetve ezerszer kértem szépen, évek után csúnyán is, de nem hatott semmit, hónapokkal ezelőtt is figyelmeztettem, hogy hagyja abba, mert betelik a pohár. Hát most telt be.
Anyám és húgom mondta, hogy mélyebbre ástam magam a szemükben. Az erőszak amúgy sem az én területem, de egyszerűen nem tudtam jobbat ennél. (Bár ezt nem nevezném annak, épphogy hozzáértem.) Bár tudom, ő sokkal intenzívebben élhette meg, emiatt is borult ki teljesen és kezdett el sírni.
Öcsém mondata ütött nagyot, amikor azt mondta, hogy "Te mondtad, hogy nem szabad bántani másokat, mert az nem megoldás." Hú de kib*szott nagy sz*r ember vagyok. Nem sokkal utána mondta, hogy "többet ilyen ne legyen, mert tudod mi lesz, megverlek". Ez nem igazán érdekelt, hisz a nyomorult viselkedésemet látva elhiszem, hogy ki lehetett szegény öcsém. Anyámat és apámat is sajnálom, mert alapból sok rohadékkal volt és van körülvéve, régen nagyon sokszor megverték a tesvérei is és a korábbi párja is... ha létezik isten, könyörgök neki tegye boldoggá őket.
Nem tudom senkinek kibeszélni a problémáimat, nincsenek barátaim sem ismerőseim, csak nő az idő haladtával a feszültség bennem. Nem tudok barátkozni, és ezermilliárdnyi problémám van, amire csak rátesz a környezetben lévő sz*r dolgok. Nincs miért élnem, nincs miért küzdenem, nincs miért örömmel hazatérnem, nincs célja az életemnek. Az egész egy telibeb*szott sz*r. Akiket szeretek, utálnak, már-már mondhatni családom sincs, hisz ahogy mondták, ne csodálkozzak, hogy senki nem szól hozzám, nem lesz senkim és a családom is kitagad. Csak élni szeretnék... sosem voltam nagy alkohol fogyasztó, de jól esne most...
Ezzel újra öcsémnek ártottam a legtöbbet, anyámat és apámat jobban stresszeltem. Utálok élni. Kezdem feladni.
Rossz ember lennék? Mit tehetnék, hogy jobbá tegyek... hát mindent?
Az első 8-10 sort olvastam csak el, de nekem ennyi elég is volt. Most ez vagy Martin családja ismét, vagy egy cigó família.
Éljenek az ilyen családok..... tőlem minél messzebb!
"...és neki rontottam óvatosan és ordítottam..."
Próbálom elkepzelni, hogyan lehet óvatosan neki rontani valakinek, miközben ordítok
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!