Akinek nincs testvére, ki volt az, akire felnőtt korában számíthatott? Aki mellette volt, ha kellett?

10-es nyilván igazad van abban, hogy a barátokra nem lehet számítani. Nekem sincsenek igazán barátaim, laza munkakapcsolatok vannak.

A férjemre számíthatok, ha ő nem lesz, akkor meg senkire. Pedig van 2 testvérem, de nem igazán szoros a kapcsolat.

4 tesóm van, mégsem támaszkodom egyikre sem, semmilyen szinten.

Sőt, 2vel nem is tartom egyáltalan a kapcsolatot.

A férjemre és barátnőmre számíthatok mindenben.

Szüleim, nagyszüleim, nagynéni-nagybácsi, barátaim, férjem, macskám.

Őszintén én nem nagyon látok olyan testvéri kapcsolatokat, ahol felnőttként is aktív részesei lennének a felek egymás életének. Normális esetben mindenki saját családot alapít, saját kapcsolatai, barátai lesznek.

Egy percig nem hiányzott soha testvér, sem gyerekként, sem most. Szerintem az én gyerekem is egyke marad, nem érzek enerigát magamban még egy gyerekre.

10-es, ez a ti esetetek, ez nem egy tanulmany.

Anyukam is ozvegy, 70 + , ket testvere van, 30 eve nem tartjak a kapcsolatot, semmit nem tud roluk.

Viszont van 2-3 korabeli baratnoje, akikkel egesz eleteben baratnok voltak, es naponta beszelnek a mai napig, surun talalkoznak is.

15: szerencsés édesanyád, nálunk a nagy barátok a bajban ott tűntek el, ahol lehetett. Pletyizni és csacsogni, vagy éppen férfiaknál közösen berúgni jó volt, más nem

Az öregek a gyerekeikre meg a testvéreikre lehetett számítani egy betegségben, ápolásában, anyagai vagy lelki válsághelyzetben. Anyósom ott van 70 évesen betegen, bármi van, ugrunk, de 300kmrol igen nehéz, így gyakran a közelben lévő tesója ugrik. Barátnő meg pletyitárs ott is rengeteg van, de egy nagyon súlyos akut helyzet hirtelen megoldásán túl (pl mentőhívás) több nem nagyon várható tőlük.

Amúgy lehet nem tanulmány, de a környezetemben is ezt látom. Kicsit hülyén hangzik, de a vér szava erősebb, mint a barátságok.

Mi hárman vagyunk testvérek, 2 lány, egy későbbi fiú. Bármiben számíthatunk egymásra, napi kapcsolatban vagyunk, rengeteg közös program, nyaralás, egymásnál alvás van. Férjnél vagyunk amúgy a hugommal.

El sem tudom képzelni az életem nélkülük.

Nálunk a tág családot is beleértve sincs senki jó/szoros viszonyban a testvéreivel, se édesapám, se édesanyám ágán.

Nekem viszonylag jó volt a kapcsolatom a tesómmal de mióta gyereke lett meg nekem is azóta szinte csak az ünnepnapokon beszélünk.

Sose számíthattam rá, fiatal felnőttként is ő támaszkodott rám és a férjemre (pedig ő az idősebb), szüleinkre. Akkor még azért összejártunk többet, de mára teljesen megszűnt. Tavaly szerintem összesen 3x találkoztunk.

Nálunk úgy alakult hogy én is meg a férjem is azok vagyunk akikre mások támaszkodhatnak de mi csak egymásra számíthatunk sajnos. Neki mondjuk van néhány barátja akik vész esetén mozgósíthatók de nem szeretnénk terhelni őket.

Ha segítségre van szükségem, akkor a férjemhez fordulok, anyukámhoz (sütés-főzés-takarítás-gyerek vagy lelkizés), apukámhoz (barkács dolgok) vagy kifizetem a szaksegítséget, szolgáltatást (szerelő, taxi, ápoló, orvos stb.).

Ezért nem szeretem mikor azzal érzelmi zsarolnak hogy "csak rád számíthatok" meg "nincs más aki megcsinálja" stb. mert, ha holnap elütne egy busz, akkor is megoldanák valahogy, csak most sokkal kényelmesebb, olcsóbb így, és nem foglalkoznak tovább azzal hogy kizsigerelik a másikat, vagy hogy a másiknak ez már aznap a 28. segítsége.